Túlélő csomag
Sok évvel ezelőtt olvastam egy cikket az IPM magazinban, ami a párbajozás történelméről szólt. A cikkíró azt a konklúziót vonta le, hogy a társadalom akkor ítélte halálra saját magát, amikor betiltotta a párbajozás intézményét, és ezáltal végleg szakított az emberben rejlő állattal.
A párbaj egyes körök számára életforma volt, másoknak egyfajta sport, megint másoknak kaland, a legtöbbeknek, és így magának a társadalomnak is – biztonsági szelep. A cikk szerint a párbajozásnak élő fegyverforgatók jelentős része gyakorlatilag pszichopata volt, akik költészetnek, művészetnek tekintették az emberölést, rendszeresen párbajokat provokáltak ki, és ritkán utasították el az értük rajongó fiatal hölgyek közeledését. Mindezek ellenére a párbaj nem erről a szűk rétegről szólt, hanem a tömegekről, akik elégtételt vehettek sérelmeikért.
A párbajozás betiltása után a társadalomban élő ember az őt ért sérelmeket nem torolhatta meg, elégtételt nem kaphatott, revansot nem vehetett. Az emberekben lévő feszültség halmozódott, és nem volt szelep, melyen át kiengedhették a gőzt. A társadalmi feszültségekkel ugyanez történt: szelep híján csak nőtt a nyomás. Az emberben rejlő állatnak folyton bujkálnia kellett, rejtőzködő életmódot folytatnia, és csavaros módozatokat kieszelnie a megnyilvánulásra.
A modern társadalom nem ad lehetőséget az elégtételre, az embereket naponta érik olyan igazságtalanságok, olyan megaláztatások, amik felébresztik az állatot, az mégsem tehet mást, mint tehetetlenül járkál fel-alá a ketrecében.
A párbajozás intézménye szervezett, ellenőrzött keretek közé szorította az erőszakot, és lehetővé tette, hogy az emberek elégtételt vegyenek sérelmeikért. Amióta a társadalmat az a hazugság vezeti, hogy az állat nem létezik, az embernek nincsenek erőszakos késztetései, megállíthatatlanul lépked előre a szakadék felé.
Nemrégiben egy beszélgetés kapcsán jutott eszembe ez a régi cikk, gondoltam, írok róla nektek. Mi a véleményetek? Elsőre sokkoló lehet a felvetés, és azonnali merev elutasítást válthat ki, de azért gondoljatok bele egy kicsit.
Szerintetek jobb lenne a világ, ha a párbajozás intézménye újjászületne? Másfelé fordult volna a történelem, ha a párbajozást sohasem korlátozzák, és sohasem tiltják be?
Most elmeháborúk zajlanak, az emberek sunyi állatokként közvetetten, alattomosan ártanak egymásnak, hátulról támadnak, pld.: valakinek nem tetszett, hogy a háza előtt parkoltam, ráírt a szélvédőmre, hogy ne parkoljak az üzlete előtt, (bár közterület), másnap kérésének eleget téve a szomszéd telek szélére álltam, így csak fél métert foglaltam az ingatlana előtti térből ő viszont apró murvával szórta tele a záramat = zárcsere, bizonyítani nem tudtam,hogy ő volt, viszont tudom, hogy igen. A rendőrség felhívott,hogy majd elbeszélgetnek vele…….egyébként ne jelentsem fel, mert csak felesleges papírmunkát adok nekik…, régen bosszút állhattam volna ezért, ma én kerülnék börtönbe…, én mindenkit elmebetegnek tekintek alapból, van is rá okom… Az önvédelem egyre fontosabbá válik, lassan fel kell fegyverkezni, hogy támadás esetén megvédjük magunkat. Régen az adott szónak értéke és ereje volt, ma semmit sem ér, mert nem tartják be, én érzem magamban az állatot, ha szükségem lenne rá, előszedném :)
nekem ez az új őrület, az ice bucket challenge jut eszembe róla, ugyanaz lenne a reakcióm egy párbajra hívásra, mint arra, hogy jeges vizet burogassak magamra, nem látom értelmét ezért nem csinálom. A párbajban meg nem az nyer, akinek igaza van, hanem a jobb lövő, annyira nem érdekel, hogy a másik mit gondol, hogy lelövessem magam érte :D
@ bakostamas:
Mondjuk, hogy van valakid, akit szeretsz, barátnő, feleség… A jelenlétedben egy fickó arcon köpi, megalázza, mondjuk a főnöke rendszeresen. Mit teszel? Feljelented? Nem szegett leírt törvényt. Akkor is lenne smiley?
Ismertem egy nőt, akit 16 éves korában megerőszakolt valaki. Kb. húsz évig nem mondta el a szüleinek, hogy mi történt, mert tudta, hogy ha elmondja, az apja kiveszi a szekrényből a vadászpuskát, elmegy a fickóhoz, és nem érdekli, hány évet kap, megöli. A fickó azért úszta meg, mert a lány egyben akarta tartani a családját.
Ha a párbajnak azt írják javára, hogy képes volt a felgyülemlett feszültséget kiengedni , akkor ez nyilván egy érv, de szerintem csak akkor, ha bizonyítani tudnánk, hogy az a társadalom, amelyben még volt lehetőség párbajozni kevésbbé volt frusztrált, feszült vagy agresszív, mint a mostani. Nem vagyok biztos benne, hogy ez így volt. Vagyis tényleg jobb lenne-e a világ párbajjal?
bakostamas írta:
Egyetértek. A párbaj intézményével nagyon is vissza lehet élni, és semmi kétségem a felöl, hogy vissza is élnének vele.
Duncan Shelley írta:
De egy köpés miatt nem indokolt egy párbaj, ami akár valaki halálával is végződhet. Ez nem adekvált magához az esethez képest. Vagyis ebben az esetben sem gondolnám, hogy a párbaj bármit is megoldhatna. Az adott esetben a legtöbben – azt hiszem – fizikai tetlegességhez folyamodnának vagy verbálisan vágnának vissza.
Duncan Shelley írta:
Ez a dolog rávilágít egy nagyon fontos dologra. Mi is az emberek filozófiája azzal kapcsolatban, ami történik velük? Vannak akik úgy gondolják, hogy a történések véletlenszerűen történnek. A történet szereplői is ebbe a kategóriába tartoznak. Ezen felfogásuk eredménye az, hogy áldozatnak tekintik magukat.
Vannak olyanok, akik abban hisznek, hogy a dolgok nem történnek meg véletlenül, hanem valami ok-okozati rendszer eredményei (sors, karma stb.). Ebben az esetben még mindig tekintheti magát áldozatnak a elszenvedő, de már gondolhat arra, hogy valami célja volt az eseménynek. Vagyis esetleg tanulhat belőle, ezért történt a dolog.
Vannak olyanok, akik abban hisznek, hogy minden, ami történik velünk abban nekünk is aktív szerepünk van. Ebben az esetben már nem tekinthetjük magunkat áldozatnak, bármi is történt velünk. Mindig valami mély tanulság van a történések hátterében és értelme van annak, ami történt. Sok esetben magunk okoztuk azt, akár csak azzal, hogy azért aggódtunk állandóan, hogy nehogy megtörténjen. Mivel túlságosan sok érzelmet tettünk bele, hát megteremtettük. A kérdés az, hogy vajon, ha én teremtem a szituációt vajon áldozat vagyok-e?
Alex írta:
Ez egy elég hosszú cikk volt, de ilyen részletekre már nem emlékszem. Kitért az ókori, középkori, vadnyugati stb. párbajokra.
A tettlegességet viszont a törvény bünteti.
A konkrét esetben a lány kb. huszadszorra utasította el a fickó közeledését. Gondolod, hogy emiatt megérdemelte, hogy megerőszakolták?
Duncan Shelley írta:
Igen, de ettől függetlenül a legtöbben nyilván így járnának el, mert a párbaj akkor sem adekvált az eset súlyához képest.
Duncan Shelley írta:
Ha a lány azt gondolja, hogy a dolgok véletlenszerűen történnek, akkor áldozatnak fogja tekinteni magát és akkor fogalmaz ilyen kérdéseket: miért esett rajtam ez a gyalázat?, mivel érdemeltem ezt ki? A kérdésfeltevésből egyértelműen kitűnik, hogy ebben a szerepben (az áldozat szerepében) a felelőséget 100%-osan áthárítja. Mert hisz ő az áldozat. Jogilag és erkölcsileg is az, ezzel nincs vita, de pszichológiai értelemben már nem túl szerencsés a felelőséget áthárítani és áldozatnak beállítani magunkat.
A veszélye ugyanis ennek a magatartásnak az, hogy a dolgot elszenvedő azzal, hogy a saját felelősségét fel sem veti semmiben sem fog változtatni a magatartásán, semmiféle tanulságot nem von le a dologból. Miért tenné, hisz ő áldozat.
Bűnügyi statisztikák mutatják, hogy nagyon nagy számban azokkal történnek meg ismételten visszaélések (pld. csalás áldozatai lesznek stb.), akik már egyszer voltak valamiféle bűntény áldozatai és a legtöbb esetben – mivel áldozatnak tekintették magukat – semmit sem tettek azért, hogy a saját magatartásukban felfedezzék azokat az okokat, amik oda vezethettek, hogy a dolog megtörténet velük. Ezekkel az emberekkel nagyon sok esetben újra megtörténik a bűntény.
Én csak azt mondtam, hogy mivel nem minden lányt erőszakolnak meg, aki akár 20-szor is visszautasította egy férfi közeledését a lány szempontjából nagyon fontos lenne, ha a saját szerepét is mérlegelné a történetben. Mert a dolog ugyan megtörtént és nem lehet visszacsinálni, viszont, ha rossz következtetéseket von le (áldozatnak tekinti magát és csakis azon tördeli a kezét, hogy mivel érdemelte ki, vajon megérdemelte-e stb.) bizony megtörténhet, hogy egy fontos részlet felett elsiklik a figyelme, aminek lehetett jelentősége a történtekben és bizony megtörténhet vele újból a dolog. Mert nem tanult az esetből. Az áldozat szerep egy lelki csapda , ami bizony sok esetben komoly következményekkel jár a jövőt illetőleg.
Pszichológiai szempontból sokkal éssszerűbb (bár elismerem, hogy nagyon nehéz módja), ha a velünk történtekért felelősséget vállalunk.
A cikkíró tévedett.
Egyetértek.
Nem értek egyet.
A tömegek nem párbajoztak. A tömegek háborúztak(nak), esetleg lincseltek, romboltak. Pszihikailag csak nagyon kevés ember alkalmas szabályos élet-halál párbajra. Teljesen más az amikor hirtelen indulatból akar valaki elégtételt venni, meg amikor több napig készül párbajozni, fokozatosan csökkenő harci elánnal és gyorsan növekvő halálfélelemmel. Ilyenkor a legtöbben már azon törik a fejüket, hogyan kerülhetnék el vagy miként csalhatnának.
A westernfilmekben látható pisztolypárbajok a filmes fantázia szüleményei.
A párbajozás ritkán vetett véget az ellentéteknek és jóval gyakrabban követte még nagyobb ellentét és vendetta amelyben egész családok pusztították ki egymást, nem párbajban.
Nem.
Az indulatokat testmozgással és (ön) fegyelemmel lehet a leghatásosabban kezelni, egyéni és tömeges szinten egyaránt. Ez már nagyon régóta ismert és hatásos módszer, jobbat még nem találtak ki.
Nagyon ismerős ez a téma. Lehet, hogy én is olvastam azt a cikket? ?:-)
Nem tudom, hogy jobb lenne-e, ha visszatérne, mert egy ideje nem része a mindennapoknak. Ha soha nem korlátozták volna, az szerintem jó lenne.
A lányom rövidesen megy suliba, a példa kedvéért vegyük azt, hogy kifog egy agresszív tanárt, aki egyik nap ad neki egy pofont. Mit tennék? Ha a párbajozás intézménye fennáll, kihívom és megölöm. Nem izgat, kicsoda, micsoda, miért tette, ha kezet emel a lányomra megölöm. Ez tiszta. A következő keménylegény tanára már moderálná magát és nem verne meg egyetlen 6 éves gyereket sem.
Mit tennék a mostani rendszerben? Természetesen nem ölném meg, a lehetőségem az, hogy bemegyek hozzá és megkérem, hogy ne bántsa a kislányt, próbálnék az eszére hatni. Ha megint bántaná, megint bemennék és megkérném, hogy ne bántsa. Ha jönne még egy nehézfiúszadopedo tanár, aki szintén felpofozná a lányomat, hozzá is bemennék és megkérném, hogy ezt ne tegye legyen szíves. Ez az, amit tehetek, nincs módom megvédeni a saját gyerekemet egy ilyen féregtől.
Valós helyzetben persze másképp viselkednék. Bemennék a suliba az ügyvédemmel másap reggel és mások jelenlétében bejelenteném neki + dirinek, hogy minden törvényes lehetőséget felhasználok arra, hogy kib@sszak vele egy életre, felfogadok magánnyomozókat, hogy viszgálják át az egész életét, az egész múltját + pár újságírót, hogy beszéljenek mindenkivel, akit valaha “tanított”. Amit találnak, azt kinyomtatom, odaadom a dirinek, a kollégáinak, az összes szülőnek, akinek a gyerekét “tanította”, a féreg családtagjainak, barátainak + médiának, hátha valaki kezd vele valamit. Ha találnak bármit, ami a rendőrséget érdekelhetné, azt eljuttatom a hatóságokhoz. Ha sikerül sittre juttatni, ott is gondoskodni fogok arról, hogy kib@sszak vele. Meddig? amíg el nem unom, bele nem rokkan vagy bele nem pusztul.
Mindezt nem rejtegetve, titkolózva tenném, hanem állandóan tájékoztatva akit lehet. Még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy megéri terrorizálni a lányomat. Megtenném mindezt egy pofon miatt? Persze, hogy meg. Ha összeszámolom, hogy mindez mennyi idő, hány év, mennyi idő/nap, mennyi pénz, mennyi ember, és milyen kevés érzelmi kielégülés a végén megtörten zokogni látni, akkor ez nem egy gazdaságos dolog. A párbaj sokkal jobb, ha hétfőn bántja a lányomat, kedden vége az ügynek.
A példa kedvéért vegyük azt az esetet, hogy nem egy tanár szemétkedik velünk, hanem egy politikus. Sokkal több idő, sokkal több pénz + lehetséges, hogy semmit nem tudok tenni.
Ha a lány apja elment volna az illetőhöz és lelövi vadászpuskával az nem párbaj hanem emberölés vagy gyilkosság. Még akkor is ha a görény megérdemli, önbíráskodásnak vennék.
De még ha ki is hívta volna párbajra az erőszakolót, mit tesz akkor ha az nem fogadja el a kihívást? Vagy mi van akkor ha elfogadja és megöli az apát párbajban? Hol van az megírva, hogy a párbajban az fog győzni akinek morális szempontból igaza van?
Előttem a kép ahogy Szabó Ede 60 kilós főkönyvelő kihívja párbajra 998-at mert az adott neki egy fülest, amikor hőbörgött a bárban. Esetleg gyorsírásban vagy nyakkendőkötésben…
Nem látom, hogy miben segítené a párbajozás engedélyezése a széles tömegekben lévő “állat” feletti kontrolt.
prolizoli írta:
Így van.
A párbajkódexek eléggé leszabályozták a műveletet, és előre megegyeztek abban, hogy mit tartanak a párbaj végének, ami nem feltétlenül a halál volt. Igen, benne volt a lehetőség arra, hogy nem az nyer, akinek igaza van. Ha valakinek nyilvánvalan nem lenne esélye elégtételt venni, akkor megkérhetett egy hivatásos pszichopatát, aki átvállalta, ha átvállalhatta a törvények szerint, vagy kiprovokálta, amihez nagyon értettek, és a kor erkölcse szerint ez nem is volt olyan nehéz.
Nincs időm utánanézni, de a google képkeresője segítségével meg tudod találni a fenti képen lévő pisztolyok adatait: lőpormennyiség, lövedéktömeg, lövedék anyaga, torkalati energia stb. Ha meg tudja húzni a ravaszt, akkor ölhetett vele. Túl lehetett élni, ha szerencsés helyre ment, de lehet, hogy vágni kellett. Egy akkora ólomgolyót valaki fejéhez vágni, már az is fáj, hátmég kilőni, és bekapni olyan távolságból.
Kami írta:
Ha elő tudod keresni, az jó lenne, mert így csak emlékfoszlányokról beszélgetünk.
Great írta:
???
Aha, szóval teoretikusan kell megközelíteni a témát.
Great írta:
Ezért nem teoretikusan be is tiltották ezt az “intézményt”.
Great írta:
Mert ugye a tanár, többbek között profi párbajhős is és később az (akkorra már félárva) gyereket vidáman pofozgathatja.
Le a kalappal Great! Teoretikusan.
Komolyra fordítva a szót, egy fejlett, intelligens társadalmi rendszerben a személyes problémákat párbajjal nem lehet kezelni. Teoretikusan azt mondom, hogy Great hülyeséget beszél, erre ő megsértődik és kihív egy párbajra. Mondjuk, hogy megöl. Ezután még nem változik meg az, hogy hülyeséget beszélt. Én sem leszek meggyőzve, hogy nem beszélt hülyeséget, mert éppen meg leszek halva, de ha véletlen én ölném meg, mert a hajnali nap első sugara elvakítaná egy pillanatra, és én ezt kihasználva belémártanám a revolverem csövét. Ím halott lenne, de én egész hátralévő (valószínűleg rövid) életemet tévhitben élném, mégpedig abban, hogy Great hülyeséget beszélt, pedig nem a beszédje volt hülyeség, hanem a “konfliktus-kezelési” módszere.
Talán, most hogy végiggondoltam a dolgokat meggyőztem magam, hogy marhaság a párbaj. Esetleg csak abban az esetben engedélyezném, ha politikusokat lehetne kihívni. Előbb utóbb elfogynának. Lám még egy aspektus! Mégis csak jó lenne!
Alex írta:
Szerintem nagyon érdekes szemszögből vizsgálod a dolgokat és egyet is értek veled, de ezeknek nem sok közük van a párbajhoz. A párbajt valamiféle sérelem miatt (becsület sértés) miatt vívták. A bosszú egészen más kategória.
Ezért nem jó példa Great pofozkodós tanár példája, vagy a megerőszakolt lány apjának vérbosszúja. Ha igazi párbajról lenne szó, esetleg mindketten visszautasítják és akkor ugrott a becsületük. Immár becstelen emberként pofozkodhatna az egyik, a másik pedig erőszakoskodhatna vidáman, de gyáván.
Nem hiszem, hogy az igazságszolgáltatást össze lehet ezzel a párbaj kategóriával keverni.
Sport. A média segítségével a sportokat és a hozzájuk tartozó rendezvényeken keresztül próbálják levezettetni a feszültségeket. Az ókori római modell. Eredmény: futball-huliganizmus.
De valóban. A szelep kérdését próbálják egyre inkább mentális síkra terelni, de mivel a társadalom nagy részét a rendszer szegénységben tartja, s azok képzése alacsony szinten marad, nem igazán lesznek képesek a mentális szelepket érzékelni sem, ezért az erőszak. Valamint ezért a felesleges diplomás túlképzés, hogy ezen tudjanak valamit változtatni…
Szerintem.
“A párbajozás intézménye szervezett, ellenőrzött keretek közé szorította az erőszakot, és lehetővé tette, hogy az emberek elégtételt vegyenek sérelmeikért. Amióta a társadalmat az a hazugság vezeti, hogy az állat nem létezik, az embernek nincsenek erőszakos késztetései, megállíthatatlanul lépked előre a szakadék felé.”
Úgy vélem, hogy az ember állati énjét nem annyira kéne üdvözíteni vagy hagyni előtörni.
Az erőszakot az erőszakosok kezelésével lehet megszüntetni, de ebben a témában 998 a szakértő.
Bendegoose írta:
Igen. (Csak a diplomás túlképzést nem értem, hogyan jön ide.)
Mindenfajta huliganizmus büntetendő, de láthatóan nem tudják kezelni megfelelően.
Ha Duncan lennék távcsöves puskával, ha Great lennék szekercével, ha Alex lennék hosszas beszélgetésekkel, ha 998 lennék ököllel és jól képzett öklözőkkel próbálnám megoldani a vandál huligánok nehéz sorsát, de én magam fogalmam sincs mit kezdenék velük. Azt hiszem elkerülném őket.
Viszont a párbajjal biztos nem próbálkozna semelyikünk.
Nem ismerem az igazságszolgáltatást vagy a jogszolgáltatást, mert soha nem volt dolgom ezekkel. Ügyvéddel csak munkaszerződések miatt beszéltem, néhányszor. Sehol nem volt gondom a közbiztonsággal, pedig dolgoztam, éltem olyan országokban, ahová sokan elmenni sem mernek, pl. Szaúd-Arábia.
A bosszú és a párbaj egy kétségbeesett társadalom eszközei, amiben a rendfenntartás nem működik, vagy nem jól. Nem lehet megengedni, hogy egy tanár megfélemlítse a gyerekeket, de mit tegyünk ellene? Zárjuk börtönbe 5 évre? Ha ennek hatására többé egy tanár sem bántja a gyerekeket, akkor megéri. De ez sokkal korábbi kérdéseket vet fel. Milyen közösség az, ami megtűr maga között ilyen embert? Hogyan jut el valaki oda, hogy kezet emeljen valaki másra, főleg egy gyerekre? Miért van valakinek a listáján az erőszak a lehetséges viselkedésmódok között?
Mondhatjuk, hogy ilyen ösztönkészlettel rendelkező félig állat, félig ember egyedekből álló közösségtől mit várjunk? Az én családomban nem volt erőszak, a szüleim nem üvöltöztek egymással, a munkahelyemen nincs erőszak, nem bántalmaznak senkit. Ezek szerint lehetséges olyan rendet tartani, amiben lehet élni és dolgozni. Társadalmilag ez valamiért nem megy. Talán azért nem, mert rossz elvek alapján működik. Lennie kellene kirúgásnak a társadalomban is, ez lehetne az első lépés a jó irányba.
Könnyű belegázolni egy fiú lelkébe, főleg úgy, ha tetszik neki az a lány, aki épp gázol benne. Lehetséges, hogy a 16 éves csaj azon a napon kétségbeesésében mondott valamit, amitől a fickó bekattant. A lánynak nem volt megfelelő problémakezelő módszere arra, hogy leállítsa a piócát, és segítséget sem kért, vagy nem a megfelelő emberektől. Ez a csaj oldala. A fiú oldala meg az, hogy ha valaki nemet mond, az nemet jelent, nem talánt, a világ tele van lányokkal, keresni kell mást. A nemi erőszak olyan tett, amiért sok helyen ma is halál jár. Tönkretenni egy lány életét, szexualitását, mert nemet merészelt mondani, elfogadhatatlan. Ezt a fickót a malacok elé dobnám, mint a Hannibálban.
ezzel a betiltassal szerintem atadtak az iranyitast a ” rend oreinek” akik utolag jonnek ugy- e? es allitolag megoldjak helyetted a problemaidat, az intezmenyesitett rend kitalalt torvenyei szerint, vagy nem,… ( gondolok itt eroszakos rendori tulkapasokra, es ugy alapjaban veve az eroszakra, pusztitasra es halalra), kordaban tartanak eroszakkal, megfelemlitessel, meg magadtol is megved ha a szukseg ugy kivanja, mert te allitolag nem vagy erre kepes, vegulis amikor adott helyzetben vagy egy verekedesben pl, az valojaban veve parbaj mert vegulis az eletedert kuzdesz, es ha elni akarsz talpon kell maradnod es gyoznod kell, mit tehetsz egyebet?, es vannak olyan elethelyzetek es harcok, amikor bizony kozel erezheted a veget, gyengesegbol, gyavasagbol,figyelmetlensegbol, vagy csak ugy artatlanul, az ilyen esetekben jo ha rendfentartas van, megnyugtato, egyfele biztonsagi erzetet ado dolog ez a vedelem. vegulis ugy gondolom , hogy a pusztitas, es az alkotas,( vedelem) eroi minden ember kezeben ott van valamilyen formaban, a szemeleyes ertekrendjebol fakadoan , hogy, hogy el ezen erok hasznalataval, az szabad akarat temakore.
zulu írta:
Ez egy nagyon fontos aspektus. A párbaj betiltásához hozzájárulhatott, hogy maga a becsület fogalma elvesztette az értékét és értelmét. Leginkább a társadalom előtt.
Ezen lelki töltet nélkül a párbaj tényleg az ellenfelek eltüntetésének a módjává vált és így nem volt több, mint egy úgy-ahogy legalizált gyilkossági kísérlet.
A becsület fogalmának átértékelődése a társadalomi változások eredménye volt. Egy társadalomban, ahol közösségek vannak az egyén igyekszik a közösség elismert tagja lenni ezért sokkal inkább vigyázz arra, hogy a többiek szemében ne váljék érdemtelenné. Ugyanis a közösségből való kirekesztés sok esetben az egyén ellehetetlenülését és lecsúszását jelentette. Ezért az egyén meg akarta óvni a becsületét a többiek szemében. Ezen igény eredménye lehetett a párbaj.
Amint a társadalmi változások eredményeként a közösségek kezdtek szétesni és az egyén egyre inkább képes lett saját maga is boldogulni (az, hogy annyi szingli van ennek a folyamatnak az eredménye) ez a becsület dolog is kezdett veszteni a fényéből. Így maga a párbaj is elvesztette a szerepét.
Megkockáztatom, hogy ma közröhej tárgya is lehetne, ha valaki a becsületére hivatkozva párbajra hívna valakit.
annamari írta:
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy maguk a tanárok épolyan védtelenek a gyerekekkel szemben, mint adott esetben azok velük szemben. Márpedig megkockáztatom, hogy sokkal több atrocitás éri a tanárokat a diákok részéről, mint amennyi tanár hatalmaskodik a diákjai felett.
Az, hogy a diákok nagyon sokszor semmiféle tiszteletet nem éreznek a tanáraik iránt ahoz hozzájárul azon szülők esete is, akik hajlamosak azonnal felelőségre vonni a tanárt, ha csemetéjük szerint megkülönböztetésben van részük. Itt azokra az esetekre gondolok, amikor a szülő komolyabb vizsgálódás nélkül azonnal hitelt ad gyereke véleményének. Ezek az agresszív szülők sokszor lovat raknak gyerekeik alá, mert hisz apuka majd kiáll mellettem és kihívja párbajra és megöli a tanító bácsit, ha az csunyán néz rám.
Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy a tanárok visszaélhetnek pozíciójukkal, de az én generációm és a szüleim generációja is úgy nőt fel, hogy néha elcsattant egy pofon és ennek ellenére merem állítani, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbak voltunk, mint sok esetben a mai fiatalok, akik hihetetlenül tudják mik a jogaik, csak a kötelességeikről feledkeznek csak néha el.
annamari írta:
Egyetértek.
Szerintetek jobb lenne a világ, ha a párbajozás intézménye újjászületne?
a magam modjan pacifista vagyok, de mivel ez is csak egy eszme, szamtalanszor racafol a valosag meg a tenyek.
abban az esetben jobb vilag lenne, ha mindenki minden szabalyt helyesen hyasznalna es alkalmazna, na de tudjuk , hogy ez nem igy van, azert olyan amilyen jelenleg.
Másfelé fordult volna a történelem, ha a párbajozást sohasem korlátozzák, és sohasem tiltják be?
valoszinuleg igen. habar inkabb nemtudom. ?:-)
@ zulu:
Elkerülte a figyelmedet a hozzászólásom lényege. Nem az a cikkben felvetett kérdés, hogy büntetendő-e a futball vagy bármilyen más huliganizmus. Hanem az, hogy a bezárt társadalmi szelepek miatt felhalmozódó felszültség hol kerül felszínre. Szerintem a sporteseményekhez kapcsolódó erőszakos megnyilvánulások pont ezen szelepezés egyik túlcsordulása.
A diplomás túlképzés pedig a mentális síkra terelt gőzkieresztésnek próbál megfelelő közönséget kreálni.
De a hozzászólásod alapján nem igazán figyeltél a cikk és a hozzászólások összefüggéseire…
@ nev3rlive:
Nem hiszem, hogy a párbajozás intézménye és az egyéni pacifizmus összeférhetetlenek lennének. De szerintem senki nem azért küzd itt, hogy a párbajozás intézménye újra megjelenjen. Csupán egy felvetést vitatunk meg, ami igenis összefüggésében igyekszik látni egy jelenséget. És ez különböző hatásmechanizmusok alapján bizonyos trendek és eseményláncolatok fényében jól megfigyelhető eredményeket ad ki. S mint minden olyan rendszerben, ami így vagy úgy, de valamilyen harmonikus működésre törekszik, ha megváltoztatsz egy összetevőt, akkor arra a rendszer reagál. A benne áramló energiák műs utakat keresnek. Ha itt beraksz egy korlátot, azzal eltereled a benne születő feszültségeket, amik valahol utat fognak találni…
Szóval a kérdés nem az, hogy a párbajozás intézményét vissza kéne-e állítani. Hanem, hogy ma vajon az hol jön ki, az mire utal, s van-e szükség változtatásra. Ismerjük-e annyira a körülöttünk lévő rendszert, hogy megtaláljuk ezeket a pontokat, korlátokat, felismerjük a működési elvét. Ha ez megvan, akkor jön a lényeg: képesek vagyunk-e úgy alakítani a dolgokat, hogy azok úgy változtassanak a rendszer egészén akár, hogy az egy harmonikusabb működést eredményezzen?
Mert szép dolog a pacifizmus, de természetellenes. Az egyensúly soha nem jöhet létre homogén elemekből. Mert az nem különböző típusos elemek egyenyúlya, hanem diverzitás nélküli massza…
Bendegoose írta:
A sport egy ilyen csatorna, ahogy arra utaltál is a hulliganizmussal kapcsolatban.
A fogyasztás is egy ilyen csatorna. Hihetetlen energiákat mozgat meg az, hogy vásárolhassunk, hogy birtokolhassunk. A társadalmi ideológiáink támogatják a birtoklás okozta kielégülés érzetét.
A média ilyen csatorna abban az értelemben, hogy sok esetben felerősítti az egyénben meglévő indulatot, ami így kitörhet.
A szexuális/nemi viselkedési szabályaink is sok esetben teret engednek belső feszültségek levezetésének.
Biztos van több is, most hirtelen ezek jutottak eszembe.
@ Duncan Shelley:
ha van valakim, akit szeretek, pl barátnő, testvér, édesanya… természetesen, ha valaki őket bántaná, nem lenne smiley, de párbaj sem lenne, ott más lenne