Sporttal kapcsolatos, semmilyen cikkhez nem illeszkedő felvetések, gondolatok gyűjtőtára.
Ide csak olyan hozzászólásokat írjatok, amik valamilyen sporttal, harcművészettel, edzéssel, ezekhez kapcsolódó kiegészítőkkel (például sportfelszereléssel) kapcsolatosak.
A Szabályzat természetesen itt is érvényes.
Téma a sport, ezen belül mindent ti határoztok meg.

Körkérdés a kollégáknak!
Izometrikus edzés.
Ismeri valaki?
Nem a statikus edzésre gondolok és elsősorban saját tapasztalatokról szeretnék érdeklődni,márha lehetséges persze.
A gugli most nem játszik.
Tetszett?
0
0
@ Duncan Shelley:
Miért hagyta abba,ami sikeres volt?
Gondolom ott fejben vannak problémák.
Ruddock többi meccse más képet mutat ám és a szakirók a Tyson elleni két veresége után azért felértékelték őt is.A vezető kezes felütései pedig sok nagy K.O-győzelmet hoztak neki.
Tetszett?
0
0
II.Putyin998 cár írta:
Valóban veszélyesnek tűntek, de Tyson bán karcolás nem látszott a meccsek végén, meg közben sem. Mindkét meccsen Ruddock többször is padlót fogott. És mindkettőt vesztette. Az elsőnél a bíró korán lépett közbe, szerintem, még párat kapnia kellett volna, hogy szép legyen, ahogyan megérdemelte a ronda bunyója miatt.
Ja, azt figyeltem, hogy 10. menet felett Tyson csukott szájjal vette a levegőt a szünetben. Elég súlyos egy fizikuma volt a fickónak.
Értem, de jelen esetben nem értek egyet. Tyson mindig akkor volt veszélyes mindkét meccsen, amikor azt tette, amit szokott, és nem dulakodott, várt, figyelt, ha odavágott.
Ezt egyébként a Paul Slowinski nevű K1-es állatorvosi ló esetével tudnám leginkább szemléltetni. Nem véletlenül edzi sok-sok éve Ernesto Hoost, mégsem tud eredményt elérni. Pedig nem veszélytelen az illető, és mégsem megy neki. A legtöbben lerendezik pillanatok alatt. A Mo elleni meccs után úgy nézett ki a feje, mint aki lefejelt egy buszt (bár azt Mo gyenge lábai miatt hozta), Saki és Manhoff is agyoncsapták. Elindul az első menet, veszélyes volt, aztán abbahagyta, amit addig, abbahagyta, amit kell, és leverték.
Miért hagyta abba, ami sikeres volt?
@ prolizoli:
Köszi a linkelt videót,már nagyon rég nem láttam semmit Patterson bá’-tól.
Még a régi DSF-en mentek éjjelente a nosztalgiabunyók,én ott láttam az ő meccseit.
Kábé igy emlékeztem rá.
Még mindig azt mondom,hogy nem volt nagyütő,de meg is mondom,hogy miért állitom ezt ilyen csökönyösen.
Jó tempókat fogott és pontos volt.Gyorsnak is volt mondható.
Ez egy K.O-válogatás,de a meccseken nem igy bokszolt végig,sokat ütött de szórta a sorozatokat és csak a végén húzott meg néha egy-két ütést.
A jó tempó nagyon sokat számit,de nyilván ezt tudod.(meg még persze kismillió egyéb dolog is számit)
Itt van Klicskó példája.
Ő nagyütőnek mondható,bármely mérce szerint.
Mégsem szállitja a látványos K.O-kat.Nem talál pontosan és nem is erőlködik.
Sosem fog egy nyomorult tempót sem.
Fizikában hogy is volt?Erő=tömeg szorozva a gyorsulással….vagy a gyorsulás négyzetével?
Nem emlékszem és nem guglizok utána most,de a sebesség azért fontos tényező,abból meg Floyd bácsinál volt azért raktáron.Ehhez hozzájön a pontosság és az időzités és megkapjuk a K.O-mérleg magyarázatát.
DE NAGYÜTŐ AKKOR SEM VOLT,hehe
Foreman volt a legnagyobb ütő szerintem a boksztörténelemben,aki cimet is nyert.
Az újabbak közül Tua,és a régiek közül még megemliteném Earnie Shavers-t is,bár ő nem nyert cimet,de brutálisan erős volt.
Ja és Max Baer-t is nagyütőnek mondanám.
Tetszett?
0
0
II.Putyin998 cár írta:
De kicsi sem.
http://www.youtube.com/watch?v=Slno8MHdCKE
Shavers, Liston, Tyson ütőerejével összehasonlítva, valóban nem volt nagy ütő de ez nem jelenti azt, hogy átlagos vagy azon aluli ütőereje lett volna. Az amatőr karrierje 44 meccs, 40 győzelem, 37 KO. Három menetes meccsekben 92 százalékos k.o. arány szerintem nem vall kis ütőerőre.
A profi meccsei 72 százalékát is ko-val nyerte. Sokat ütött és nem húzta meg az összes ütését úgy mint Tyson de amit meghúzott abban volt erő.
Tény, hogy nem volt igazi nehézsúlyú de abban az időben a nehézsúlyúak sem 110 kiló körül mozogtak, az átlag 95 kiló körül mért be. A gyengéje inkább az álla volt, ezért sokszor padlózott.
Tetszett?
0
0
aelod írta:
K…..k legyenek vácon – igy pontos.
Ez azt jelenti nosztraiasan,hogy köcsögök legyenek vácon nyolc évig,de hát nem lehet trágárkodni az oldalon és nekem már van egy zöld lapom,figyelmeztetés gyanánt.
És ugyebár mint,tudjuk 10 zöld lap,egy kék lap.
10 kék lap,egy sárga lap.
10 sárga lap pedig egy piros lap.
Nem akarom rontani az esélyeimet a bennmaradásra.
Tetszett?
0
0
II.Putyin998 cár írta:
Wááá az sz@r! Fogadtál is a meccsekre? Pff remélem nem buktál sokat…
“legyenek vácon 8 évig” ezen sírtam a röhögéstől
Jah Kai állítólag kicsit meleg, de kit érdekel van stílusa visz egy kis színt ebbe az egészbe, mondjuk a vendégpózolásain használt szerkói…hááát…elég gáza rózsaszín szegecses maszk

Tetszett?
0
0
@ Duncan Shelley:
Ruddock elég jól megoldotta Tysont és a vezető kezes felütései végig veszélyesek voltak.
A nehézsúly akkori nagyjait sorra csokorba szedte.Kettejük párharca érdekes volt.
A Holyfield-Tyson I. szerintem sokkal unalmasabb,bár nekem az is tetszett,sokszor megnéztem.
Mikor valakit meg tudsz verni,abban kivülről nézve semmi érdekes nincs,max. a látványosság.(meg a szadizmus kiélése és a saját eladhatóságod növelése -ésszel- parasztvakitó dumákkal/álszerénység illetve harsányság/ez is mindig helyzetfüggő jó esetben)
Mikor viszont nem jönnek be a szokott trükkjeid és agymunkára késztet az,aki veled szemben áll – na,az a kihivás.
Legalábbis én igy gondolom.
Tetszett?
0
0
@ aelod:
Kikapott Hendo,kikapott Nelson(!!!) és kikapott Barry.
Hogy a k…va i….en b….a meg a jó é…s k…..a anyukáját a szájb…..szott,retkes v………..ő b….iknak.K……..k legyenek Vácon nyolc évig.
Többet nem fogadok.
Basszus,igazad van,Kai Greene-ről megfeledkeztem,pedig idén megint jó formában van.
Ő a tippem – de csak úgy,tét nélkül.
Tetszett?
1
0
II.Putyin998 cár írta:
Gondoltam, hogy valami hasonló lesz a reakciód

Igen érdekel na és
Cutler nincs formában, Martinez árnyéka hajdani önmagának. Kai ott van most nagyon, Heat meg egy óriás.
Béciék odateszik mindig magukat Tóth D. mellett kevesen foglalkoznak Molnár Petivel pedig ő is nagy reménység.
Tetszett?
0
0
II.Putyin998 cár írta:
Megnéztem mind a kettőt. Ha több is volt, többet nem találtam.
Mi volt a poén?
Ruddocknál unalmasabb és ellenszenvesebb stílusú boxolót nehéz lenne mondani, gyakorlatilag arra építette fel a két Tyson elleni meccsét, hogy fog, és szét töri magát a bunyót. Ha nincs ott Tyson, szerintem a közönség is meg én is bealudtunk volna az első menet körül.
Tyson bá elég komoly ütéseket nyelt be, de nagyon egyben volt idegileg is, nem látszott rajta semmi. Viszont mindenhonnan, minden szögben kellően veszélyes tudott lenni.
aelod írta:
Kit érdekel?
Evans vs Hendo hajnalban.
Reggelre fent lesz a vKontakte orosz videómegosztón.
Remélem az öreg Hendo eladja a H-bombot annak a nagypofájú Evansnak és elküldi pihenni a kórházba.
Badellnek a mai mezőnyben semmi esélye.
De igazából ez egy nagyon szubjektiv sportág,úgyis valamelyik sztár nyerhet csak.Cutler,Heath vagy Martinez.
Ez tényleg ennyire érdekel téged?
A magyar srácokat jobban birom a testépitésben,Kiss Jenőre kiváncsi leszek ennyi év után,Tóth Dani és Kathi Béci pedig mindig elsőosztályú pózolási rutint mutatnak be.
Tetszett?
0
0
http://body.builder.hu/magazin.htm4?url=/hirek/beyeke-szaraz-badell-beeg
Gustavo B.?
bár szerintem maradandót nem fog alkotni, erős ez a mezőny nagyon….
Nemtom nekem soha nem volt a kedvencem, kíváncsian várjuk mi lesz a nagyok ellen…
Tetszett?
0
0
II.Putyin998 cár írta:
16kiló 2 napja méreckedtünk, neki nem kell gyúrnia, hogy keresztszálkái legyenek


nem izoláltam a vállat, hanem nyomtam most fáj
de tudjuk no pain no gain
jah és ordítani kell a light waight buddy-t coleman bá’-tól mer az erőt ad
Tetszett?
0
0
aelod írta:
Mondjuk ez akár méretfüggő is lehet,már ami az ebet illeti.Az enyém 3 kiló.Viszont hangos,az is valami
Melyik tanácsot fogadtad meg?Mert volt pár.
Tetszett?
0
0
@ Duncan Shelley:
Bocsi,de elhúzódott a mai napom és most megyek munkamegbeszélésre(hehe,új megrendelő),utána meló az Opérában.
Holnapra csúszunk,mert nem érem utól magam.Bocsánat.
Holnap délután mindent megirok.
Tetszett?
0
0
Duncan Shelley írta:
Nem ez ihlette a “csodás” undisputed c filmet?
Tetszett?
0
0
@ II.Putyin998 cár:
Látod ilyenek ezek a nők

megrendszabályoznak
Megfogadtam a tanácsod a váll edzést illetően, alig bírom letenni a kutyám az ölemből…

Tetszett?
0
0
Duncan Shelley írta:
Benne van a pakliban,hogy elkövette.Simán.
A másik pedig mendemonda szerintem.Behátrálhatott bent adott személyektől,ez nem boksztudás kérdése,de ökölvivásban nem kaphatott ki,azt nem tudom elképzelni.
Tetszett?
0
0
Duncan Shelley írta:
Ebben azért van más tényező is,ami szerepet játszhatott.
Az un.”bully” stilusú(ezt személyiségre utaló jelzőként is használják az amerikai szakirók) bunyósok 28,max.30 éves korukig tudnak a csúcson lenni,utána a bennük lévő indulat kicsit “kialszik” és ez meglátszik a teljesitményükön is.
Kár csak Tyson-t elemezgetni igy,előtte és utána is rengeteg bully volt a küzdősportokban.
Az életkor előrehaladtával az igazi “mesterek” mindig tovább tudnak a csúcson maradni,mint a zsiger-bunyósok.
Hopkins,Holyfield,Aerts igazi mesterei a bunyónak és a testi képességek(viszonylagos) hanyatlását kiválóan tudták ellensúlyozni rutinnal és tudással.
Hari,Tyson vagy akár LeBanner “belső tüze” pedig felzabálta szépen magát a bunyóst is.De emlithetnénk Wanderlei Silvát is vagy ezer másik hasonló bunyóst.
Tyson egyébként a szabadulása után még felszivta magát azért,Holyfield viszont szépen megoldotta őt.Igazi mestermunka volt.
Amik érdekes meccsek voltak még Tyson fénykorában azokat Donovan “Razor” Ruddock ellen vivta a Buster Douglas elleni vereségét követően.Nem lövöm le a poént,tessék megnézni,a jutúbon fent van szerintem.
Ruddock nagy kedvencem volt és azokon a meccseken Mike is megtorpant egy kicsit.
Na csak tessék megnézni.
Tetszett?
0
0
Duncan Shelley írta:
És másik nagy érdeme,hogy tudta kezelni azt a bunkót.
Én az asszonnyal vagyok igy.Engem ő “kezel”.

Egyszer bementünk ketten egy kávézóba és egy frissenszabadult hülyegyerek megjegyzést tett rá a háta mögött,mikor elmentünk mellette.Olyan pofont adtam neki,hogy a fejével lesöpörte a pultot.Erre az asszony engem dobott fejbe a cipőjével
Mondom neki:”Mi bajod van?”
Aszongya semmi,adjam vissza a cipőjét,oszt közbe meg tiszta ideg.
Visszaadtam,erre nem hozzám vágta mégegyszer?!
Úgyhogy – mivel kimélnem köll a családi cipőkészletet – senkit sem vágok pofán nyilvános helyen,ha ott az asszony,mert elkopnának nagyon hamar a cipők.
Tetszett?
3
0
Duncan Shelley írta:
Na igen.Arra gondoltam,hogy nem is érdekel minket az állithatósága,mert nem kell hogy érdekeljen.
Inkább tanuljuk meg kezelni a 25öst rendesen.Azzal már jön is némi izom.
Elugrok a Centre Bourse-be kulcsokat másoltatni és jövök a priváttal.
Tetszett?
0
0
prolizoli írta:
Igen,de nekem a kor “spirit”-je az,ami nagyon tetszik.A brazil vale tudo bajnokságok akkor már ezer éve mentek,de nem a meccsek brutalitása a lényeg számomra nézőként,hanem a hangulat,amit az amerikaiak sokkal jobban megteremtettek ezekhez a gálákhoz,mint a brazilok.
De persze a későbbi Pride volt az überalles.
Tetszett?
0
0
@ prolizoli:
Torres-t nem nagyon ismerem,csak annyi ugrik be róla,hogy a melbourne-i olimpián Papp Laci őt verte a döntőben,de Patterson nehézsúlyú volt,vébécimet nyert és sok meccsét láttam.Jó K.O-mérlege volt az igaz,de még saját bevallása szerint sem volt nagy ütő.Sokat ütött és pontosan,de ez volt az ő nagy személyes”tragédiája”,hogy nem volt igazi nehézsúlyú sosem.Még a 90 kilót sem érte el.
Tehát nem értek egyet Önnel,tisztelt Proletár úr.
Patterson nem volt nagyütő.
Tetszett?
0
0
Körkérdés: Tyson és a börtön.
Máig vitatják egyesek, hogy valóban elkövette-e, amivel vádolták. Szerintetek?
A másik, hogy állítólag bent a börtönben volt valaki, aki szabályos boxban megverte. Mit gondoltok?
Ahogyan én emlékszem, a börtön széttörte a karrierjét, utána már nem tudott olyan lenni, mint előtte, soha nem jutott vissza arra a szintre. Aztán még bejött a képbe a viselkedéskorrekciós pszichoalalitikus kezelések, ami láthatóan elfogyasztották a ringben.
prolizoli írta:
Arra gondoltam, hogy nála nem voltak távolságmérő, védekezéstesztelő, stratégiatesztelő ütések. Nála minden ütésben ott volt a KO, még az 5 ütéses kombinációiban is, minden egyes ütésbe akkora erőt rakott bele, hogy bármelyikben ledőlhetett az ellenfél, nem is ment végig minden esetben az egész, bár igen gyors volt.
Egyetértek, Tyson nagyon kifinomult, csiszolt technikával rendelkezett, hozzá az a fizikum, ami volt neki. Talán a legalacsonyabb nehézsúlyú volt, mégis micsoda rémuralmat tartott fenn.
Mondogatják, hogy D’Amato nagy érdeme, hogy nem akarta Tysont belekényszeríteni egy olyan iskolaboxba, ami nem feküdt neki. Szerintem a legtöbb edző nem is hallott erről a stílusról.
II.Putyin998 cár írta:
Tudom, hogy friss, csak kíváncsi vagyok a véleményedre. Korábban többször feljött a topikban Hunt lehetséges menetelése, ezért.
Utánanézek.
II.Putyin998 cár írta:
Persze, csak ugye nem hagyhattam ki.
Állítható. 8 tárcsa van hozzá.
II.Putyin998 cár írta:
Én is szívesen nézem a 90-es évek mma bunyóit, van is cd-n válogatásom róla, de azok a fighterek akiket említesz azért tudtak akkor olyan látványos és közönségszórakoztató bunyót csinálni mert a legtöbb ellenfelük technikailag alacsony színvonalon volt akik úgymond a tudás hiányát nagy lelkesedéssel helyettesítették. Az ilyenek ellen pedig a jobbak látványos győzelmeket tudtak hozni.
A fejlődés amin ez a sport keresztülment minden új sportágra jellemző. A mai ufc bunyósok magas technikai színvonalon vannak álló és földharcban egyaránt és sokkal kiegyenlítettebb a mezőny mint akkor volt. Ezért van sokszor hogy nem tudnak egymással mit kezdeni. A mai 77 kilós súlycsoportba Gracie az akkori tudásával a legjobb 20-ba se lenne benne. Persze ez semmit sem von le az érdemeiből hiszen a két korszakot külön külön kell megítélni.
Tetszett?
0
0
II.Putyin998 cár írta:
Mindkét bunyós jóval átlagon felüli ütőerővel rendelkezett a súlycsoportjában. Persze ne Tysonnal hasonlítsuk össze őket ami az ütőerőt illeti.
Abban az időben amikor Pattersonék bunyóztak ezt a stílust még eredményesebben lehetett alkalmazni (habár akkor sem voltak sokan akik kimondottan ezt csinálták), mivel akkor a lefogást messze nem tolerálták annyira mint manapság. Wladimir Klitskót például az 50-es 60-as években nemegyszer diszkvalifikálták volna fogásért és támaszkodásért, Lewist ugyanúgy. Ma sokkal toleránsabbak a szabályok (én személy szerint nem értem miért jó ez) és ezért elég sok ökölvívó teljesen természetesnek veszi, hogy a lefogás a védekezés része. Törik is vele a bunyót rendesen.
Valóban, első a duck, második a közelkerülés és harmadik az ütőerő. Viszont attól, hogy a harmadik még nem jelenti azt, hogy nem fontos vagy hiányozhat. Minél nagyobb az ütőerő, a stílus annál hatékonyabb az első kettő faktor megléte mellett. Például Tyson edzője, Kevin Rooney is ebben a stílusban boxolt. Neki kimondottan gyenge ütőereje volt. Nincs rossz mérlege (mármint győzelem-vereség szempontjából) de az főleg azért mert az ellenfelek nem voltak túl veretesek. Amint jöttek a magasabb szintű bunyósok nagyon hiányzott már a punch-power. Nem is ért el kiemelkedő eredményeket a profi bokszban.
Szerintem se. A legtöbb ökölvívónak nem is passzol, ezért nincs is elterjedve annyira. Viszont Tyson ehhez a stílushoz ideális adottságokkal rendelkezett, robbanékony, gyors lábmunka, kiváló reflexek, nagy ütőerő, erős-gyors rotációra képes derék.
Hány nehézsúlyúnál párosul ilyen gyorsaság ekkora ütőerővel?
http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=EUDogb3zO0U&feature=endscreen
Tetszett?
0
0
@ aelod:
Azt irtad,hogy a vállad le van maradva.Akkor minek izolálgatod?
Ha nincs mit izolálni,akkor a leirt válledzésed nem válledzés.
Az emberi test egy egység.Igy is kell gondolni rá és igy is kell megdolgozni,nem testrészek gyűjteményéből állunk.
A nyomásoknál a testépitő nyelven szólva “segédizmok” sokkal nagyobb és komplexebb terhelésnek teszik ki a vállizmokat,mint a sima izolálás.A hátsó vállakról az evezések gondoskodni fognak.
Az én programom is most éppen kétnapos.
Egyik nap tolóizmok edzése van soron(mell,váll,tricepsz,quadricepsz),rákövetkező napon a húzóizmoké(lábbicepsz,hát,bicepsz,alkar).Izometrikus és testsúlyos gyakorlatokat kombinálok szabadon.Has,vádli esetlegesen minden nap.
Ha úgy érzem ,hogy van kraft,akkor mindennap edzek valamit.Ha fáradt vagyok,akkor kihagyok vagy lejjebb veszek a volumenből vagy az intenzitásból.
Ez a rendszerféleség nekem óriási szabadságot ad és lehetőségeket az edzésre akármikor.Nincs heti beosztás,sem órarend,mint a ratyiknak,mégis erős vagyok,mint egy barom és nem fáj semmim.
Bár fiatalabb koromban lett volna egy csepp belátásom a dolgokhoz és nem lelkiismereti alapon edzettem volna,okostojások köcsög tanácsaira hallgatva…
Na mindegy.
A lényeg:vállra nyomj,ne oldalemelj.
Az izolációnak is megvan – meglehet -a maga szerepe egy sportoló edzésprogramjában,de kár rá pazarolni az értékes edzésidőt,ha nem muszáj.
Tetszett?
0
0
@ prolizoli:
A peek-a-boo style csak a duck-ot és a közelkerülést jelenti,ütőerő itt nem opció.(illetve nem elsődleges).
Sem Torres ,sem Patterson nem voltak különösebben nagyütő bunyósok és Patterson mindemellett még az ütést sem nagyon birta,mégis bevált neki ez a stilus.
Szerintem D’Amato más stilust nem is tudott volna oktatni.Van ilyen.
Egyébként Tyson-t óriási lúzernek tartom egyfelől.Másrészt viszont igazi kanyi,aki minden szituban lubickolt,született bunkó létére.
Kár érte,hogy ilyen tróger maradt a karrierje során.
Tetszett?
0
0
Duncan Shelley írta:
Minden edzés funkcionális,csak attól függ mit választunk ki funkcióként.
Most már vagyok.Délután érkezem a priváttal,csak még van egy-két köröm a helyi tébénél(securité social) és a kincstárnál,mert nem akarják visszaadni a pénzemet.
Egy kérdés:a súly fix vagy állitható?
Tetszett?
0
0
Duncan Shelley írta:
Nem erre gondoltam,ez kvázi friss.

Ken Shamrock és Royce Gracie idejére,az igazi hőskorra,az őszinte bunyóra.
Amikor még Tank Abbott és Gary Goodridge még számitott valamit.
Érdemes visszanézni őket,üditő élmény a manapság divatos Georges St.Pierre és Aligszart Overdose meccsek után.
Bár Overdose Bigfoot ellen megörvendeztetett a legutóbbi meccsén,mert bebizonyitotta sokadszorra is,hogy szépségdijjas K.O-kat tud produkálni – ha kell az élete árán is.Hehe
Tetszett?
1
0
Duncan Shelley írta:
Tysonnál volt előkészítés csak nem az a hagyományos mivel ő lényegében teljesen horgokra, felütésekre és csapotakra épitette a box-át.
Valójában nagyon magas szintű, kicsiszolt technikával rendelkezett, az úgynevezett peek a boo stílus legsikeresebb képviselője. Ez Cus D’Amato mester érdeme akinek a legjobb tanítványai (Tyson, Floyd Patterson, Jose Torres) ezt a stílust alkalmazták. Az ökölvívók közül ezt kevesen művelik, egyrészt mert csak nagyon kevés bunyós alkalmas rá mivel ritka az olyan akiben egybe megvan a nagyon gyors láb + nagy ütőerő + erős teherbíró derék a gyors rotáció miatt. Másrészt fehér holló az olyan edző aki ezt magas szinten tudja tanítani.
Véleményem szerint ha Tyson nem ezt a stílust tanulta volna fiatal korától hanem a hagyományos boxot akkor messze nem lett volna olyan sikeres. D’Amato mester felismerte a csiszolatlan gyémántot és megmunkálta.
Tetszett?
0
0