Darla, Anhaido és Vufír alkotják a Hármakat, azt a társaságot, amely irányítja a gépezetet. Ez a gépezet egy átláthatatlan, millióféleképpen összefüggő, egymásra ható alkotóelemekből álló, számtalan kontrollmechanizmussal biztosított rendszer (a Rendszer), mely meghatározza világunk arcát, történelmünk menetét.
A Hármak vezetője Darla, ő hozza a döntéseket, ő áll kapcsolatban a beosztottakkal, és a felettessel. Anhaido és Vufír feladata a vezető ellenőrzése. Darla valamennyi döntését két társának is jóvá kell hagynia, mielőtt a parancs útnak indul a megfelelő csatornán, vagy a kérdés-kérés a felettes fülébe jut.
Darla semmiféle közösséget nem érez az emberi fajjal. Hideg profizmussal végzi a dolgát, avatott szakemberként, végletekig csiszolt képességekkel. Nyugalma, logikai érzéke, helyzetelemző képessége szinte emberfeletti. Érzelmei nincsenek, indulatok nem tépkedik józanságát. Maximálisan bízik magában, társaiban, felettesében, és a Rendszerben, melyet kézben tart. Még Julius Andan sem tudta kihozni a sodrából. Egyedül Gorkie volt képes erre.
Gorkie… Az egyetlen nő, akivel összehozta az élet, és mi lett belőle? Kettejük párharcának végén a Nagyúr holtan rogyott össze.
Annyi mindent tudnék még mesélni Darláról. Ki ő, honnan jött, hány éves valójában. Ám ezek jelenleg zárolt információk. Ha egyszer lesz 4. és 5. rész, majd megtudtok mindent.
Darlát Doug Bradley-ről mintáztam. Sajnos nem találtam róla olyan igazán jó felvételt vagy képet, amely egészében átadná, hogy miért is mintáztam róla a Hármak vezetőjét. A video, amit választottam, csupán egy jó közelítés a karakterhez. A filmbeli Mr. Bradley túlzottan érzelmes a Föld urához.
Darla életrajzát ITT OLVASHATJÁTOK!
Boldizsar írta:
Köszönöm a jó kívánságaidat. Szerencsére semmilyen mértékben nem rajtad múlik.
Ez csak egy sztori, nem a valóság.
Tetszett?
1
0
@ Csuhi81:
Két éven belül nem igen kezdek neki a trilógia folytatásának. Amit most írok, egy új trilógia, amiről senki nem tud semmit, csak én, meg egy-két beavatott. Paktum trilógia a címe, és az Elme lágy belemelegítés hozzá képest.
Persze, film is lesz. Egyszer.
Tetszett?
1
0
@ Palantír:
Ha majd százezren követelitek, akkor mindenképpen.
Egyelőre nem lesz folytatás az Elméhez. Nem mintha nem találtam volna már ki, vagy nem akarnám megírni, de nincs itt az ideje. Amit most írok, az úgyis sokkal jobb nála.
Tetszett?
1
0
Noababa írta:
Előrendelni? Persze. De gőzöm sincs, mikor fogok hozzá. Nem baj?
Tetszett?
1
0
Jó napot.
Valószínű nemzetközi szinten nem lesz ismert mű, Darla és emberei nem hagyják.
Film sem lesz belőle.
Vagy ha mégis, a második változat lép életbe, azaz emeld fel magadhoz a problémát és kontroláld.
Csinálnak egy csihipuhi eksön filmet, ellövöldöznek két vagon lőszert, kinyírnak ötszáz rosszfiút, de a mű igazi mondanivalója eltűnik, átalakul.
Tisztelette, Boldizsár.
Tetszett?
1
0
Jó Darla lenne.
Tetszett?
1
0
Darláról nekem mindig a gimnázium igazgatónk jut eszembe, a Megyeri (van, ki e nevet nem ismeri?). Mi csak dirinek hívtuk (GYK: direkrtor).
Hatosztályos gimnáziumba jártam, szóval 12 évesen kerültem oda (azt nem árulom el hány éve), minden idegen volt és félelmetes, de leginkább a diri. Az igazgató már régóta nem vett részt a tanításban, annál sokkal több egyéb dolga volt, mint hogy órákat adhasson. Szinte ki sem lépett az irodájából, az első évben még csak nem is láttuk, csak hallottunk róla, még hozzá annál többet. “Ha nem hagyod abba, felviszlek az igazgatóhoz”, “Kapsz egy igazgatói intőt”, “Majd a Megyeri ellátja a bajod”, “Ne akarj megismerkedni a dirivel” és hasonlókkal riogattak minket. Anno matekot és fizikát tanított, de ha bárki kérdezte, milyen szakos, azt válaszolta: erőszakos. Tényleg sok mindent elért, mióta ő vezette a gimit. Rengeteg támogatást harcolt ki, létrehozott egy alapítványt, folyton fejlesztett és igyekezett minden feltételt biztosítani a tanuláshoz. A tantestület tagjait alaposan megválogatta, többnyire a mi sulink nyerte a tanulmányi és sport versenyeket. Nagyon kemény, határozott és okos ember hírében állt, aki simán eltanácsolja a vásott diákokat. Akiket tanított, állították, hogy roppant szigorú, de remek tanár. Sok tudományban járatos, ismeri és szereti a költészetet, kiváló zenész és a szavak embere. És akár az elefánt, soha nem felejt.
Egyszer, mikor Kozák tanárnő beteg lett, kitalálták, hogy a diri helyettesíti. Mind be voltunk tojva, mi lesz. Kozákné, a matek tanárnőm, egy nagyon dogmatikus nő volt, rettenetesen odafigyelt a részletekre és ezt belénk is verte. (Mikor valaki nem húzta le a végén egy kicsit a gyökjel szárát, attól megkérdezte: az ott egy gyökjel, vagy csak beálltak a számok az eső elől az eresz alá?). Szóval Kozákné Szőrszálhasogató Ildikó helyett vártuk, hogy megjelenjen a legenda. Nem tudtuk, mire számítsunk, az isten jön, vagy az ördög maga. Pisszenni sem mertünk, néma csendben vártuk, hogy kinyíljon az ajtó és betoppanjon Ő.
Végre kitárult az ajtó és belépett egy mikulás forma emberke. Alacsony, köpcös, mosolygós fickó volt, kopaszodó őszes halántékkal, kis őszes szakállal. Nem érdekelte, milyen anyagot veszünk, logikai játékokat játszottunk. Nagyon tetszettek a feladványai, sokat meg is oldottam és ennek kimondottan örültem. Sajnos gyorsan vége lett az órának és tudtuk, hogy nem nagyon látjuk már a dirit, legfeljebb valamelyik ünnepélyen beszédet mondani (azt is nagyon meggyőzően tudta csinálni).
Mielőtt kiment odajött hozzám és azt mondta: “Tudom ám ki vagy, kisasszony. Tanítottam a szüleidet. Látom, pont olyan okos vagy mint az apukád és olyan szép, mint az anyukád.” Azóta sokszor találkoztunk, de egyszer sem beszélgettünk. Ballagáskor, ő adta át a Summa Cum Laude emlékplakettemet is és hozzátette: Gratulálok, tudtam, hogy megszerzed.
Tetszett?
5
0
Mikor lesz kész a 4. és 5. rész? Annyira várom már. Életemben nem olvastam izgalmasabb könyve(ke)t, mint a Kunoichi-trilógia.
Film készülni fog valaha a könyvből?
Tetszett?
3
0
Noababa írta:
+1
Egyetértek! Duncan, mi vagyunk a rajongóid, indíts szavazást, hogy mit szeretnénk olvasni legközelebb, ha kíváncsi vagy a véleményünkre 
Tetszett?
2
0
Sziasztok
Én Darla-t az “építész”-nek képzelem
http://www.youtube.com/watch?v=JFqVLediBiA
Tetszett?
0
0
De kemény, megnéztem képeket erről a fószerról és néhány képnél szíven ütött a felsimerés: Darlát pont ilyennek képzeltem.

Persze tudom, nyilván azért, mert így akartad
A 4. és 5. részt lehet már előrendelni? Mert akkor itt és most
Tetszett?
2
0