Őskáosz, összecsúsznak a világok
Gyakran mondjuk, hogy a világ félelmetes és veszélyes. Rémülettel töltenek el a fejlemények, aggódunk a bizonytalan jövő miatt, rettegünk a betegségektől, a balesetektől, a következő havi számláktól. Emelkedő vérnyomással olvassuk a kormány munkájának elemzéseit, összeszorul a gyomrunk a bűnözés növekedésétől, a terrorista tébolytól, a háború fenyegetésétől. Az életünk értéke közeledik az 1 lyukas garashoz. Céljaink elérése olyan bizonytalan, hogy a legelfajzottabb angol bukméker sem írna ki rá fogadást.
„Egy terv azon dolgok listája, amelyek nem valósulnak meg.”
De hogyan is van ez? Mi húzódik ennek az egésznek a hátterében? A láthatatlan háttérhatalom, mondhatnánk, ám jelen cikk ihletője nem Julius Andan, hanem Aeshma-Daeva. A válasz tehát a káosz, mi több, őskáosz, amely ott húzódik bennünk, a lelkünk mélyén.
Néhányszor komolyan hittem, hogy meghalok. Azt gondoltam, vége, nincs tovább, ennyi. Hittem, hogy a sérülésem végzetes, hittem, hogy halálos beteg vagyok, hittem, hogy nincs miért folytatnom.
Hittem, hogy vadásznak rám, hittem, hogy figyelnek, hittem, hogy elveszik, ami az enyém. Hittem, hogy elárult, akit szerettem, már másé a szíve, másé a teste, másnak suttogja ugyanazokat a szavakat.
„Pofont kapsz a kéztől, melytől simogatást várnál, és vissza sem adhatod, mert rögtön belehalnál.”
Hittem, hogy be akarnak törni a lakásomba, hittem, hogy alvás közben jönnek, hittem, hogy életemre törnek a földönkívüliek, a vámpírok, a szellemek, a rendőrök, a kémek, a maffia.
Őskáosz.
Ha én orvoshoz megyek, akkor nagy a baj. Meggyőződésem, hogy a doktor nem gyógyító mester, hanem gyógyszerügynök, és hiszem, hogy az élet természetének rockefelleri elmélete egy baromság. 2006 februárjában mégis elmentem orvoshoz. Hónapokon át gyötörtek fájdalmak, böngésztem a netet, és egyre biztosabb voltam benne, hogy a tüneteket rák produkálja. Elérkezett a pillanat, amikor már csak élni akartam. Körzeti orvos, gondterhelt hümmögés, labor, ultrahang, miegymás. És a diagnózis… Egyoldalú táplálkozás, amely túlterheli az epét.
Megismertem egy nőt, aki könyveim lapjairól léphetett elő: gyönyörű test, hihetetlen képességek, sokoldalú érdeklődés, óriási szív, végtelen elkötelezettség a dolgok jobbá tételéért. Előttem állt, de csak álmodoztam róla. Én meg ő? Ostobaság. Sosem gondolna rám úgy. Gondolt. És csak úgy. Tévedtem megint. Kevés hiányzott ahhoz, hogy a magam alkotta önkényes reménytelenség elrontson valamit, ami ennyire szép.
Sokszor megtörtént. Hittem valamiben, féltem, aggódtam, rettegtem, rémképeket láttam. Azután, amikor vettem a fáradságot, hogy utánajárjak, azt láttam, hogy a valóság egészen más. Mindig azt tapasztaltam, hogy a valóság szelíd és ártalmatlan.
Egy idő után kialakult bennem a nézet, hogy a fizikai világ veszélytelen, és a legcsekélyebb mértékben sem félelmetes. Igen, vannak benne roppant energiák: nem hozna aranykort egy kisbolygó bezuhanása, nem kellemes az ipari áram velőig ható sistergése a májban, nem üdítő az aknarepeszek felhőjének útjába állni, nem egészséges nagykanállal patkánymérget enni, és biztosan áthúzna ezt-azt a naptárba írt tervekből, ha vízözönre ébrednénk. Mégis, továbbra is tartom, hogy a fizikai univerzum barátságos hely, amely nem tör az életünkre.
Összecsúsznak a világok.
Elképzelek valamit, és azt belelátom a fizikai világba. Mintha ott lenne. De nincs ott. Nem része. Egy másik világ része. A fizikai világ része az érzés a hasamban. Azt gondolom, hogy beteg vagyok, és megrémülök. Ez az őskáosz. A gondolat nem része a fizikai világnak, nem része a testem valóságának. Máshol van. Más módon működik, másfajta törvényeket követ.
Amikor gyerek voltam, gyakran járkáltam magas sziklák tetején, barlangokban; gumimatracra feküdve sodródtam a Dunában, órákon át, úgy, hogy nem tudtam úszni. Nagymamám gyakran aggódott. „És ha…”, „és ha…”, „és ha…”, kérdezgette. Lezuhanok, beszorulok, megfulladok, meghalok, nyomorék leszek, torz leszek. Egy idő után nem meséltem neki többé arról, amit teszek. Egy idő után pedig én is elkezdtem félni. „És ha…”, „és ha…”, „és ha…”?
Ez az őskáosz. Összecsúsznak a világok, nem különülnek el. Egynek látom a két világot, miközben más dimenzióban léteznek, más törvényeket követnek.
A képzeletem világában minden azonnal van, amit akarok. Most azonnal kinő a vulkán Óbuda közepén és ömlik belőle a láva. A fizikai világ nem így működik. Ott ok-okozati összefüggések vannak.
A képzelet világában bármikor csak úgy leeshettem volna a szikláról, csak úgy beszorulhattam volna a barlangba, csak úgy beborulhattam volna a vízbe. Csak úgy. Mert ott nincsenek okok, nincsenek okozatok, nincs semminek semmilyen feltétele, előzménye, alapja, következménye. Minden csak úgy van.
A fizikai világban nem zuhanhattam le a szikláról, nem szorulhattam a barlangba, nem fulladhattam a Dunába. Azért nem, mert ott voltam. Érzékeltem, döntöttem, cselekedtem. Nem léptem olyan helyre, ahonnan leeshettem volna, nem kúsztam be olyan üregbe, amiből nem tudtam kijönni, nem helyeztem a gumimatrac szélére a testsúlyomat, így a matrac nem borulhatott fel.
A ráknak oka van a fizikai világban, nem csak úgy van, mert csak, és kész. A képzelet világában nincs oka, csak el van döntve, és ennyi elég. A letartóztatásnak oka van a fizikai világban, nem történik meg bárkivel, bármikor, mert csak, és kész. A képzelet világában a letartóztatásnak nincs oka, egyszerűen megtörténik, mert egy döntés létrehozza. A fizikai világban oka van annak, ha valakire vadászik a maffia, nem történik meg csak úgy, mert csak, mert délről fúj a szél. A képzelet világában a maffia vadászhat bárkire, ok nélkül, mert el lett döntve, és már létezik is.
A fizikai világ és a képzelet világa más dimenzióban létezik, más törvényeket követ, más módon működik. Amikor összecsúsznak, egynek látjuk a kettőt, akkor zavarodottak leszünk, rettegünk, aggódunk, elkeseredünk, megadjuk magunkat egy kiszámíthatatlannak hitt világ előreláthatatlan változásainak.
Feladsz egy célt, mert olvastál egy cikket az újságban? Meg sem próbálsz elérni valamit, mert azt gondolod, nem lehet? Nem kommunikálsz, mert alkalmatlannak hiszed magad? Reménytelenség, esélytelenség, kilátástalanság, amit látsz? Ez az őskáosz, működés közben. Nincs semmilyen tapasztalatod, miközben szétfeszít az önbizalom, kételyed sincs a sikert illetően, fel sem merül, hogy bukhatsz? Biztosan elbír az a palló… hát nem bírt. Biztosan nincs megtöltve… hát de. Ez is az őskáosz. Összecsúsztak a világok.
AMER ÚTJÁNAK nagy része kiút volt az őskáoszból, mely egy ponton túl örökre megszűnt létezni a számára.
Vannak, akiknek érdeke fűződik ahhoz, hogy bennünk káosz legyen. Őskáosz. A valóság ott van, de sosem látjuk. ANDAN pontosan leírja az ügymenetet.
Az írás igényli a világok szétválasztását, hiszen alkotás közben tudatosan fűzzük össze őket. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy két külön világgal állunk szemben, melyek más dimenzióban vannak, és más törvényeket követnek.
Ideje tudatosan szétválasztani a világokat, mert csak bajt okoznak, ha összecsúsznak.
Ennyi lenne csak?
Mától bodhiszattvának szólittatom magam a régi kikötőben a hmm..”hostessekkel”
Bennem soha nem csúszott össze semmi.
Még nem hallottam Gorkie-ról soha,de már akkor igy gondolkoztam:”a világban akármekkora lehet a káosz,a fejemben akkor is szélcsend van”
Öreg998 mondta mindig,ha valami katyvasz volt:”Fiam,szard le!Nekünk igy is jó!”
Amúgy már mondtam :szarul tankolsz-szarul jársz.
Tetszett?
0 
0
“Ideje tudatosan szétválasztani a világokat, mert csak bajt okoznak, ha összecsúsznak.”
Köszönöm!
Tetszett?
0 
0
Duncan Shelley írta:
Ok, akkor a válaszom a kérdésedre: Igen – Nem – Is-is.
Duncan Shelley írta:
A bróker egy üzletkötő a piacon. Általa kötnek üzletet a piac szereplői (vevők, eladók). Én nem vagyok bróker, én csak egy piaci szereplő vagyok.
Tetszett?
0 
1
Alex írta:
Igen – Nem – Is-is.
Nem? Akkor mi? Mintha többször is említetted volna, hogy az vagy. “Tőzsdés” volt a szó, ha jól emlékszem.
Az emberek többsége nem azt teszi, ami érdekli. Sajnos. Engem nagyon érdekel az írás, de nem mindig, nem minden körülmények között. Néha például a heteroszexualitás jobban érdekel…
Tetszett?
0 
0
Alex írta:
Szembeszáll az elnyomással. Élesben, fizikailag, ténylegesen, nem elméletileg, nem filozófiallag, nem képletesen szólva, nem átvitt értelemben, hanem valójában. Nem közvetetten, hanem közvetlenül. Nem eszmékkel, hatásokkal, szabályokkal, hanem ténylegesen veszélyes őrültekkel.
Tetszett?
0 
0
A mágia talán a tökéletes szétválasztás után kezd felsejleni, ha létezik. Nagyon messzire vezetne egy ilyen gyakorlat, ha elég sokáig csinálják.
Tetszett?
1 
0
Duncan Shelley írta:
Ehez jó lenne tudni, hogy miféle bátorságot gyakorol az ihazi Gorkie nap, mint nap.
Tetszett?
0 
0
Duncan Shelley írta:
Mit lehet erre mondani?
Duncan Shelley írta:
Soha nem mondtam, hogy bróker vagyok.
Duncan Shelley írta:
Pedig engem jónéhányszor felpofoztak. A legtöbbször megérdemelten. Attól még haverok voltunk a tanárokkal.
Duncan Shelley írta:
Nem azt vártam el, hogy az érdekelje, ami engem, hanem azt vártam el, hogy az érdekelje, amit maga választott magának, mint területet, amit oktatni akar. Azért talán nem túlságosan elrugaszkodott feltételeznem, hogy az emberek többsége olyat próbál meg csinál, ami érdekli is őket.
Tetszett?
0 
0
Alex írta:
Alex, te heteroszexuális vagy? Vannak ilyen soviniszta elgondolások, de a valóságban nem ez van. Megnézném, volt-e életedben bármikor annyi bátorságod, mint az igazi Gorkie-nak minden nap.
Körzeted? Nem azt mondtad, hogy bróker vagy?
Bruce Lee 40 centivel volt alacsonyabb nálad, de bizonyosan sokkal nagyobb tekitnélye volt, mint neked, és nagyobbat is tudott ütni. Szerintem az a röhej, hogy valakit felpofoznak, meg az, hogy valaki tanárként annyira éretlen, hogy ilyesmire vetemedik.
Alex, megfigyeltem, hogy elvárod másoktól, hogy az érdekelje őket, ami téged. De ők más emberek, más élettel, más szituációkkal, más célokkal. Lehetett benne tűz, csak nem abba az irányban, ami neked kellett, és nem akkor, amikor neked kellett.
Tetszett?
1 
0
Petra írta:
Ismertem egy fickót, aki a vállalkozásában korrepetálást és vizsgákra való felkészítést csinált. A csúcson ha jól emlékszem, tizenhat magántanára volt. Gyakorlatilag minden általános iskolai, gimnáziumi tantárgyat vállaltak. A fickónak volt egy pólója, ezzel a felirattal: “I Love Oktatási Minisztérium”. Jól megélt a silány oktatásból.
Én annyit hiányoztam, hogy állandóan az évismétlés határán egyensúlyoztam.
Tetszett?
0 
0
@ bakostamas:
Ismered a rockefelleri emberképet? Nagyon komolyan írtam, amit írtam, és nem átvitt értelemben.
Tetszett?
0 
0
Henrik írta:
Háááát… Hányszor kell azt gondolnod, hogy lebegni fogsz, mielőtt elrugaszkodsz, ahhoz, hogy lebegj?
Bárcsak így lenne.
Szerintem nem kis dolgunk van a világon, hanem óriási.
Tetszett?
0 
0
Jaklin írta:
Ez nem az ellenkezője. Nézd meg, írtam ezt is. Az alaptalan jó elvárások is a világok összecsúszásából erednek.
Tetszett?
0 
0
@ Noababa:
Átkozott óskáosz!
Tetszett?
0 
0
Petra írta:
Azt külön miattad írtam be. Hallani akartam a hangodat.
Tetszett?
0 
1
Szia Alex!
Tetszett a történet. Jópofa, meg tanulságos.
Csak azt a szexista passzust nem tudom mire vélni ott az elején.
Egyszer megjegyezte az egyik tanítványom, hogy jobban menne a feladat megoldása, ha nem lenne benne annyi gyökjel és ha felvennék egy melltartót. Mondanom sem kell, hogy attól, hogy persze rögvest felvettem a melltartót még egy kicsit sem haladt jobban. Viszont valószínűleg sikerült a fantázia világból visszazökkennie a valóságba.
Tetszett?
0 
0
Csehszlovákiában majd Szlovákiában jártam az iskoláimat. A lexikális tudáson volt a hangsúly nem a gyakorlati dolgokon. Ebben abban az időben nem nagyon lehetett különbség a szocialista tábor berkeiben. Voltak jó és rossz tanáraim is. Fiatalabb koromban még megéltem egypár tanár embert is, mára sajnos csaknem elnőiesedett ez a szakma.
A nők a biztonságra vágynak, míg a férfiak alkatuknál fogva bátrabbak. Ez azt is jelenti, hogy egy női tanári kar sok esetben nagyon jó átlagot hoz, de nagyon képes is ellaposodni. Mindenesetre utálom, hogy a körzetemben ahova megyek, ülnek a tanárnők a tanáriban kezükben a cigivel és vagy a férjüket szidják, ha van nekik – egyre kevesebbnek – vagy egymást rentyölik.
Egyébb dolgokról ne is beszéljünk. Egyszerűen röhej volt, hogy le kellett hajolnom, hogy a kémiatanárnőm pofont tudjon adni, olyan alacsony volt. Milyen pofon is lehetett ez? Milyen tekintélye lehetett ezután?
Hogy mennyire is voltak jók ezek a tanárok? Elmondok egy történetet:
Úgy alakult az életemben, hogy egy 15 éve nem működő kamionmosót kellett üzembe helyeznem. Sok technikai problémát oldottunk meg míg eljutottunk a tisztítóállomásig. Mivel a technikai dokumentáció nem volt meg és már senki sem emlékezett semmire megoldhatatlan problémának tűnt számomra a szennyvíz tisztításának kémiai problémája. A tisztítóállomást ugyan működésbe tudtam hozni, de a kémiai reakciók sorát (amik a víztisztítást kellett volna bebiztosítani) már nem értettem és nem is tudtam, hogy miből mennyit és hogyan kell csinálni. A kémiát soha nem értettem, de ennek inkább az volt az oka, hogy hiányzott egy olyan Petra típusú tanár, aki egyszerűen elmondta volna a dolgokat. De mivel segítségre nem számíthattam és a problémát meg kellett oldanom, undoromat legyőzve elkezdtem anyagot gyűjteni a témában. Lassan kezdett világos lennem, hogy milyen folyamatoknak kell lejátszódnia és milyen anyagokat kell használnom. Beszereztem őket és szombatonként elpakoltam irodámból az aktákat és 7 decis üvegekben kevergettem a oldatokat. Azelőtt elképzelhetetlen dolgot csináltam – kémiáztam. A szükség nagy úr. Ennek ellenére egy ponton túl már az elméleti alapok hiányát nem lehetett lekesedéssel kiváltani, ezért elmentem a gimibe és beszéltem a legjobbnak tartott kémiatanárral. Nem túl lelkesen, de elfogadta, hogy segít a problémát megoldani. 1 hét múlva felhívott, hogy megvan a megoldás. Elmentünk a laborba és megmugtatta, hogy mit is kéne csinálni. És tényleg működött.
Boldogan szaladtam a melóba és azonnal alkalmazni akartam az új tudást. Átszámoltam a mennyiségeket, beállítottam a szivattyúkat és az adagolókat és nekiláttam. Semmi!!! Hívtam a tanárt, hogy nálam nem működik. Sajnálattal közölte, hogy sajnos nincs tapasztalata a dologgal és tovább nem tud segíteni. Letette a telefont.
Mérgemben újra előkaptam a képleteket és a tankönyveket és újraolvastam őket. Valamit tennem kellett. Iszonyatos időzavarba kezdtem kerülni és közben éreztem, hogy a cél előtt toporgok. És akkor találtam egy mondatot, ami arról szólt, hogy a hőmérségletnek is van szerepe a reakció lefolyásában. A laborban 22 fok volt, én meg nulla fok körül fagyoskodtam a mosóban. Felhívtam egy műtrágyagártó cégben dolgozó barátomat és elhívtam egy beszélgetésre. A kémiát – legalábbis ezt a részét – igen értette és azonnal igazat adott nekem és megemelte a képletben a vasklorid mennyiségét és végre a koszos víz tisztává kezdett vállni. Megvolt a probléma oldva. Hatalmas örömet éreztem. Boldog és elégedett voltam, mint a jólakott csecsemő.
No és tanulság? Csalódtam a tanárban, akiről pedig addig jókat hallottam. Nem azért, mert nem tudott segíteni. Hisz egy elég konkrét és speciális problémával álltam elő, amivel nem volt tapasztalata.
A csalódásom oka az érdektelensége volt. Nem gyúlt a szemében semmiféle szikra. Nem izgatta a probléma, nem akart a végére járni és nem bántotta, hogy nem tudja megoldani. Csak le akarta tudni. Gyanítom, hogy nem volt alapos sem. ha alapossan olvas, akkor neki is rá kellett volna jönnie azokra a dolgokra, amire nekem. De nem !!!A saját szakmája sem hozta izgalomba.
Hát hogyan akar szikrát csiholni a gyerekekben olyan valaki, akiben magában nincs tűz ?
Tetszett?
1 
0
Sziasztok!
Igen, az oktatási rendszerünknél a legtöbben különb emésztési végterméket produkálunk.
Ezt nem csak azért mondhatom teljes bizonyossággal, mert magam is közel 20 évet töltöttem a darálóban, hanem mert lassan 16 éve takarítok utánuk.
Nekem mindig jól ment a suli, eminens diák voltam és azok között is a legaktívabb. Minden érdekelt és nem értettem mást miért nem. Sokan jöttek hozzám azzal, hogy magyarázzak el nekik ezt, vagy azt, mert ahogy én mesélem minden olyan egyszerűnek és természetesnek tűnik, lévén hogy az is.
14 évesen lett először igazi tanítványom. A szomszéd kislánynak, aki 8 éves volt, nehézségei támadtak a matematikával és az anyukája megkért, hogy kicsit gyakoroljak vele. Először írtam a lányzónak pár nagyon könnyű példát és borzasztóan örült, hogy megy neki. Valamiért azt hitte béna lesz, de sziporkázott és jól érzete agát. Aztán egyre nehezebbeket kapott és kiderült egy-két hiányosság, amit pótoltunk, majd egyre több feladatot tudott megoldani és egyre gyorsabban. Volt, hogy időre kellett végeznie és sokkal előbb befejezte, ez nagyon tetszett neki. Az anyukája átjött egy délután és azt mondta, nem érti, mi történt a lányával, mert este bement a szobájába és látta, hogy serényen írogat valamit. Rákérdezett és a lány azt mondta, hogy a matek leckét csinálja holnapra a Petrának és közben mosolygott. Az anyuka kiment és neki állt éjszaka süteményt sütni, hogy másnap áthozhassa és megköszönhesse vele azt, hogy a lány többé nem utálkozva veszi elő a füzetet.
Az Anitával még 4 évig foglalkoztam. Az anyukája fizetni akart, amit először visszautasítottam, de annyi sütit és ajándékot hurcolt át nekem és folyton hálálkodott, hogy úgy láttam, jobbnak, ha elfogadok egy jelképes összeget és így nem érzi folyton adósomnak magát. Na, ez elindított egy lavinát. Elterjedt a híre, hogy egy lány 500Ft-ért vállal tanítványokat. Először csak a közvetlen ismerősök jöttek, aztán az ő ismerőseik. Tanítottam matekot, angolt, közgazdaságtan, statisztikát. Általános iskolástól az egyetemistáig mindent. Közben többször emeletem árat, de így is mindig van néhány tanítványom. A több sebből vérző oktatási rendszer folyamatosan ellát munkával és biztos vagyok benne, hogy ha mindenkit elvállalnék, akik kérik, hogy segítek felzárkózni, jól meg is lehetne élni belőle.
Legutóbb elég meglepő esettel találkoztam. Volt már olyan tanítványom, aki nem tudott szorozni, de az 5.-es volt és hamar megértette, hogy a szorzás is csak összeadás és alaposan begyakoroltuk a szorzótáblát. A legújabb tanítványom 17 éves és kiderült, hogy összeadni sem tud. Egyáltalán nem alakult ki nála a számfogalom, neki a matematika csupa ismeretlen jel rendszere, mint másnak a kínai. Nem értelmi fogyatékos, vagy ilyesmi, de még senki nem magyarázta el neki, mik a számok, melyik, mit jelöl, és milyen összefüggések vannak köztük. Így hogy várhatják el, hogy még műveleteket is végezzen velük? Vagy , hogy egy élethelyzetre matematikai modellt állítson fel?
Pedig a matek pont arra való, hogy a segítségével könnyebben megoldjuk a problémákat, nem hogy önmagában is problémát okozzon. Olyan egyszerű és hatékony eszköz, ha ez ember tudja használni! Olyan, mint a porszívó, anélkül is lehet takarítani, csak lényegesen kevésbé hatékonyan, viszont, ha nem ismerjük a porszívó működését, csak hátráltat és több kárt csinál, mint hasznot.
Bocsánat, hogy eléggé elkanyarodtam az őskáosztól a matek felé, de én ebben a tárgyban láttam először, hogy valaki félretette az előítéleteit, a félelmeit és a vágyait és képes volt ránézni a valóságra, megismerte és megbarátkoztak.
Ja, azt tudtátok, hogy keletkeztek a fekete lyukak? Chuck Norris megpróbált nullával osztani.
Tetszett?
0 
1
@ bakostamas:
Igen, erre az iskolarendszer kiváló példa. Olyan sz*r, hogy ennél sz*rabb már szinte nem is lehetne. Mindenesetre a célnak megfelelő: neveljük ki a gyerekekből az életet, az energiát, a tenni akarást, az érdeklődést meg mindent, ami pozitív.
Tetszett?
0 
0
Milyen igaz! A rockefelleri világvezetés retteg a célokkal teli , energiától duzzadó gyerekektől, akiknek nagy álmaik és céljaik vannak. Meg is tesznek mindent, hogy a médián és oktatási rendszeren keresztül bedarálják ezeket a “veszélyes elemeket” a globalizáció pöcegödrébe , biorobotoknak.
Tetszett?
1 
0
Igazad van Duncan.
Más dimenzió. De ne felejtsük el,hogy ha sokat gondolunk valamire és szívből jön,akkor az megtörténhet. Nem igaz?
Én nem olyan vagyok mint Te,mert Te minden részletre figyelsz. Én viszont érzés szerint mászok fel valahova,nem összpontosítok.(Éles ész vs.intuíció.) Ez talán gyengeségem is.
Ahogy írtad, az ember sem egy dimenzióban létezik. De nem is az összesben.
Az ősi világban lehet, hogy nem tudták például, hogy mi az a média, de valahogy mindenki tudta,hogy mi a kis dolga ezen a bolygón. Szerintem ha nem tudod,akkor van igazi káosz.
Tetszett?
0 
0
Duncan Shelley írta:
Igen, ez komoly. Én tapasztalom egyre többet annak ellenkezőjét is, amit Te írtál itt ebben a blogbejegyzésben: azt gondolom, hiszem, hogy minden rendben van, de közben nagyon nincs. Nagyon-nagyon nincs és ez sokáig nem mehet így ahogy van, mert akkor már nem sokáig fog menni…
Tetszett?
0 
0
Szia Duncan,
Nagyon tetszett ez a cikk, igen elgondolkodtató. Mégis, véletlenül valahogy leszavaztam… 5 *-osnak akartam, de már nem engedi, hogy megváltoztassam. Csak akartam, hogy tudd.
Biztos működik az őskáosz
Tetszett?
0 
0
Duncan, ha akarsz az irótanfolyamról egy rövid skype beszélgetést nyomni, akkor fel tudom venni, és ki tudom küldeni. MIt szólsz?
Tetszett?
0 
0
Jaklin írta:
Oh, köszönöm. Fekete zsírkrétával rajzoltam. A színeket nehéz volt kialakítani.
Ha beleveszed, hogy esetleg nem csak ez az egy élet van, akkor eléggé ős lehet. Csak példa volt, ezernyi más területen már akkor rég megvolt ez az összecsúszás.
Ismerek valakit, akkor épp ott volt. Azt mondta: leírhatatlan döbbenetet látott az emberek arcán, amikor felfogták, hogy a világ folytatódik a kis életük határain túl is.
Tetszett?
1 
0
Először is: már megint egy barátságos és kedves illusztráció.
Kicsit fura elnevezés nekem ez az őskáosz. Valahogy olyan homályos evolúció szagú: “és akkor volt az Őskáosz…” Nekem ez az őskáosz talán nem is annyira ős. Mint ahogyan írod is, Nálad sem volt minden veszélyes kezdetben. Aztán mondták a sok baromságot, és végül kezdted elhinni.
Olvastam egyszer egy anyagban egy program részeként, hogy ne nézz TV-t és ne olvass újságokat. A dolognak az volt a lényege, hogy az ember sokszor azt gondolja, hogy egy borzasztóan veszélyes és elmebeteg helyen él, közben pedig ezt csak a média teszi – sok esetben – azzá.
Bár itt a másik fele is: gondolom, annak idején szeptember 11-én 10 évvel ezelőtt a New York-iak sem gondolták volna, hogy a kedvenc helyeik egyszer csak a földdel lesznek egyenlők.
Mindenesetre egyetértek a fő gondolattal: szét kell választani a valóságot a “hit”-től, a hírektől és az (rém)álmoktól.
A Varázsló útja csomagot pedig mindenkinek ajánlom, aki esetleg itt garázdálkodik és még nem olvasta volna.
Igazi bölcsességek vannak kiválóan beleágyazva a különféle történetekbe. És így sokkalta érthetőbb és alkalmazhatóbb, mintha csak önmagában. Én terjesztem mindenfelé.
Tetszett?
3 
0