Várostrom
Most elmondok nektek egy titkot a múltamból. Ez egy nagy titok. Vád alá helyezhetnének, elítélhetnének, de akár meg is gyógyíthatnának miatta, ami a legrosszabb verzió a három közül.
Gyerekkorom jelentős részét, majdnem az egészét, egy illegális kártyabarlangban töltöttem. Ezt a velejéig romlott helyet én egyszerűen csak otthonnak neveztem. Ez egy bentlakásos bűntanya volt, ahol hat hazárdjátékos húzta meg magát a törvény elől. Az egyik voltam én. A többieket anya, apa, nagymama, nagypapa és tesó kódnéven említhetem csupán, mert köt a Hallgatás Törvénye.
Amint leszállt az éj, a nagypapa kódnevű alak (aki nem azonos a Ragadozó című filmben látható Nagypapával) lecsapta az asztal közepére a kártyapaklit, és megkezdtük az ördög bibliájának tanulmányozását. Hétvégente újabb szektatagok csatlakoztak, akik „rokonok”, „családi barátok” és egyéb kódneveken szerepeltek a hírszerzési jegyzőkönyvekben.
Általában kanasztáztunk, ritkábban csapdlecsacsiztunk. Gyufaszálakban és pénzben játszottunk. A gyufaszálas tétek megmosolyogtatóak lehetnek, de ha belegondolunk, hogy egy jobb játékos pár hónap alatt annyi gyufaszálat halmozhatott fel, amellyel akár veszélyes tűzvészt is előidézhetett volna, megérthetjük, hogy bizony nem véletlenül nézte tevékenységünket rossz szemmel Julika néni és a KGB egyaránt.
Amikor pénzben ment a móka, 10, 20 és 50 filléres érmék helyettesítették a zsetont. Megjegyezném, hogy az eset idején, Krisztus után 1978 táján, a körúti Negro cukrászdában 50 fillért kóstált egy gombóc fagyi. Jobb lapjárás esetén, egyetlen éjszaka akár 10 forintot is össze lehetett harácsolni, márpedig az húsz gombóc! Ilyen mennyiségű csoki, vanília, eper és puncs fagylalttal még a lányok hajának meghúzása sem ért fel.
Akkor csaptak le rám, amikor még ártatlan voltam, nyitott szívvel fogadtam az embereket, és nem voltak hátsó gondolataim. Kezdetben, ravaszul odaültettek az asztal mellé, nézhettem és hallgathattam, ahogyan kártyáznak a nagyobbak. Szembesültem izgalmukkal, lelkesedésükkel, örömükkel, kurjongatásaikkal, esetenként diadalittas táncukkal. Mindig kaptam valamit, amikor bűnöztek a tágas konyhában: eleinte ízesített cumit, pár évvel később már Jaffa szörpit szívószállal. A beetetés néhány évig tartott, mert alapvetően erős jellem voltam, de aztán végül megtörtek. Én is izgulni akartam, meg lelkesedni, örülni, táncolni, két marékkal fél méterről az asztalra pergetni a filléreket, és hallgatni, ahogyan csilingelnek.
A nagypapa kódnevű alak megtanított a szabályokra, tét nélkül lezavartunk néhány tesztpartit, majd két telefonkönyvet meg egy párnát raktam a székemre, és beszálltam játszani.
Az anya és az apa kódnevű rejtélyes, rosszarcú gengszterek minden este megpróbálták visszanyerni tőlem a zsebpénzemet, én meg tőlük megszerezni a kosztpénzt. Csak ritkán jutott eszembe, hogy a lejtőn gurulok lefele. Egy tisztességes gyerek, örült, ha egy hónap alatt nyalt annyi fagyit, mint én egy nap alatt, továbbá valamennyi osztálytársamnál több gyufám volt otthon a dobozomban, érthető hát, hogy nem bírtam kiszállni.
Nos, eddig tartott a vallomásom. Most már tudjátok, hogyan lettem ilyen. Nem vagyok rá büszke.
Persze, ebben is, mint minden másban, tanulság rejlik, melyet a bölcs leszűrhet magának.
Miért utáltam iskolába járni, és miért imádtam kártyázni? A kanaszta valamennyi szabályát ismertem, mindegyiket teljesen értettem, izgalommal töltött el a tét, és önszántamból úgy döntöttem, hogy kanasztázok. Az iskolából ez mind hiányzott.
Valami nem attól lesz játék, hogy annak nevezik. Attól lesz játék, hogy ismerem az összes szabályt, értem őket, a tét izgalommal tölt el, és önszántamból próbára akarom tenni magam. Mit jelent az, hogy önszántamból? Azt jelenti, hogy mindegy, hogyan döntök, nem büntet meg senki.
Bármi lehet játék, és bármit lehet játszani. Csupán fel kell nőni hozzá.
Az élet lehet játék. Az életet lehet játszani. A harcot is lehet játszani, a halált is. Mindent.
A Játékosok beavatottak. A Gamerek a legnagyobbak.
Duncan Shelley írta:
Fogalmam sincs, vidéki vagyok.
Tetszett?
0 
0
bakostamas írta:
Én egy másik filmet láttam. Az jobb volt.
Tetszett?
0 
0
Petra írta:
Mi a különbség és a villamos között?
Tetszett?
0 
0
Alex írta:
Aha, még külön dolgozzak is?
Lusta!
Melyik ember?
Ki találta ki az érzelmeket?
Más szavakkal: hasznosnak tartod, ha valaki érzelmekkel helyettesíti a tudást.
Szerintem egyik se jó.
Tudnál erre példát mondani? Mondjuk egy balfék, aki tíz éve ugyanúgy próbál ismerkedni, és már tíz éve nem működik, mégse bírja abbahagyni.
Ezért jobb a környezet fölé nőni, mint alatta maradni, és alkalmazkodni.
Kevés tanár tud tanítani, ez a baj.
Aeshma-Daeva azt mondta, hogy ő ezt már nem tudja követni.
Tetszett?
0 
0
@ Duncan Shelley:
Végre egy művelt ember! Cool
Micsoda? Az volt a kedvenc részem a filmben amikor a feketepákó a nagypapa 20mm-es lüvedékeit fűnyíróként használva 1 kilóméteres részt kiírtott a dzsungelből és még akkor is nyomta amikor már a tár kiürült
hatalmas filmek, a film zenéjéről nem is beszélve , maszterpísz 
Tetszett?
0 
0
Duncan Shelley írta:
Igen.
Tetszett?
1 
0
Duncan Shelley írta:
Igen, ebben lehet valami. Mivel annyi minden jutott eszembe, ha nem gond írj hozzá még egypár gondolatot esetleg példát, hogy tényleg arra gondolok-e, amit mondani akartál.
Duncan Shelley írta:
Az életünk minden területén (így a játékban is) a tudatunk állandó birkózásban van érzelmeinkkel. Az ember számára bizonyos magatartási módok és érzelmek/ösztönök nagyon hasznosnak bizonyultak a fajfennmaradás tekintetében. Valószínűleg évezredekkel előbb élt őseink számára előnyös volt az idegennel(nekkel) szembeni bizalmatlanság. Így volt ez a gyüjtögetőknél és vadászoknál is, hamarabb volt mit enniük, ha megelegédtek egy jó nyereséggel, és nem akarták azonnal a legnagyobb előnyt. Inkább egy bölényt leteríteni, mint az egész csordát űzni, és üres kézzel távozni. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. A tudatalattinkba be van rögzülve, hogy a sikeres dolgokat ismételjük, barátokkal, akikkel jó tapasztalatokat szereztünk hűséget tartsunk.
Ez különös: sok esetben ez az átlagolásra való hajlam továbbsegít bennünket a hétköznapokon, de bizonyos játékok és szitációk esetében nem igazán válik hasznunkra. Főleg, ha a környezet valamilyen oknál fogva gyorsan változik és állandó alkalmazkodást kívánna meg tőlünk. Evolúció-biológusok úgy vélik, a győztesek és a vesztesek aránya a természetben legtöbbször a győztesek számára kedvezőtlen. A vesztesek vannak többen. A sportversenyeken is kevesebb gyöztest hirdetnek, mint amennyi vesztes van. Ezt csinálják velünk az érzelmeink, az ösztöneink és magatartásmintáink, amik az átlagolás felé hatnak. A játékok során (főleg, amiknek komoly tétjük van) sok esetben két meghatározott érzelem vív párviadalt a tudatunkkal. A siker (remény, öröm) és a félelem. Ha nyereséget érünk el, akkor azt általában igyekszünk minél gyorsabban megtartani bebiztosítani, ezért ma elviszük a verebet, habár ha tovább játszanánk, akkor holnap akár túzok is lehetne belőle. De az önbecsülésünk és a ezredéves tapasztalatok és ösztönök miatt pszichénk állandóan a nyereség elvitele, vagyis a rizikó kerülése felé lök bennünket. Veszteség esetén viszont az önbecsülésünk sérülne ezért a pszichénk eljátszogat velünk és reményeket kelt (vagyis a homokba dugni a fejet efektust) illetve taszít vissza az átlag felé. Ami azt jelenti, hogy sokszor akkor sem hagyjuk veszni a játszmát, amikor még kis veszteségekkel megtehetnénk, hanem bizony sokszor a végletekig elmegyünk önigazolásunk miatt. És, ha lehetőségünk van visszavágni egy vesztes meccs után , akkor azt meg is tesszük általában legalább akkora, ha nem nagyobb kockázatot is hajlandóak léve bevállalni. Az érzelmeink a játékban sokszor kedvelik a kockázatot veszteségek vonatkozásában.
Tetszett?
0 
0
brokev7 írta:
Persze, csak nehogy elfelejtsem, miket hazudok…
Tetszett?
0 
0
Alex írta:
Persze. A legtöbben menekülnek a “játékba”.
Ezt fejtsd ki jobban, ha kérhetem.
Tetszett?
0 
0
@ Petra:
Te most gyónsz vagy dicsekszel?
Tetszett?
0 
0
thirdeye írta:
Az biztos. Az iskolában egy álomvilágot tanítanak valóság címszó alatt.
Tetszett?
0 
0
bakostamas írta:
Végre egy művelt ember!
Az se semmi gyerekkor, ahol a különféle kódnevű alakok texas holdemet játszanak otthon…
Tetszett?
0 
0
szabroy írta:
Lehet, felvesszük marketingesnek.
Thx!
Tetszett?
0 
0
Józsi bácsi írta:
Csak ironizáltam.
Sehol nem vagy, Drew Barrymore már hat évesen szivarozott és ivott.
Józsi bá, hát ez eléggé őszinte volt. Nem lesz ebből baj?
Tetszett?
0 
0
etelke írta:
Úgy érted, mi volt előző életemben? Az titok.
Ezt mire mondod?
A gyerekkorom pokoli volt, ezek csak kiragadott, és amélie-sen eltúlzott, komolykodó stílusban leírt részletek.
Tetszett?
0 
0
A könyvsorozat végére nyitott könyv lesz az életed
)
Tetszett?
0 
0
Petra írta:
Igen, a játékos többsége nagyon kiváncsi emberke.
Tetszett?
0 
0
Kevés az igazi játékos.
Az ember alkatánál fogva általában kedveli a kockázatot veszteségek vonatkozásában, és kerüli a rizikót nyereségek esetén.
Már pedig a játékhoz kicsit más hozzáállás szükségleltetik. Ez problémát okoz.
Tetszett?
0 
0
Lehet, hogy fura, de nekem a suli is játék volt. Az osztálytársaimmal azon versenyeztünk, ki készül el előbb a feladatokkal, ki olvassa el először az olvasmányt, ki válaszol a leggyorsabban a kérdésekre, ki gyűjti a legtöbb piros pontot, ki nyeri a legtöbb oklevelet és érmet. Ciki, nem ciki, ebben jó voltam.
Persze, akkoriban is ki nem állhatták a strébereket és többször megkaptam, hogy minden valamirevaló ember vice versa utálta az iskolát, de engem ez sem érdekelt. Imádtam olvasni, mindenre kíváncsi voltam és sosem féltem a feleléstől. Az éneket nem szerettem, mert „terror” hangom van, de a szolmizálás ment és zenéből mindent megtanultam. A rajztanárnőm azt mondta, még nem látott senkit ilyen lazán rajzolni, soha nem radíroztam, inkább húztam egy, két, száz újabb vonalat, míg ki nem alakult az a forma, amit akartam. Nem görcsöltem semmin, a versek bemásztak a fejembe és ha hallottam egy történetet, anekdotát, azt sosem felejtettem el. Minden kaland volt, kísérletezés, felfedezés.
A matek volt a kedvencem. A matematika a problémák megoldásának tudománya. Nem, nem a számolgatás a célja, az csak az eszköze. Arra tanít (engem legalábbis arra tanított és én is azt tanítom), hogy minden feladatot először értelmezni kell, addig boncolgatni, még valahogy nem sikerül ábrázolni. Ha pedig ábrázoltad, akkor érted, ha érted, akkor tudod, mi hiányzik, vagy hibázik és már meg is oldottad. Itt nincs helye találgatásoknak, a feltételezéseknek, a belemagyarázásnak. Van, akinek nagyon jók az intuíciói és egyszerűen eltalálja a megoldást, de aki nem ilyen szerencsés, az a tanult módszerrel, (lehet, hogy lassabban és fáradságosabban), ugyanúgy jó eredményre fog jutni. Ebben nagyon hasonlít az életre.
Tetszett?
3 
0
@ thirdeye:
Igen, ez teljesen így van. Akivel eddig életemben találkoztam, mindre igaz volt, hogy annyira tudta élvezni az életet, amennyire ismerte az IGAZI szabályokat…
Tetszett?
2 
0
Most már jobban megértelek Duncan . Akkor az is jobban érthető miért nem tudjuk a legtöbben játéknak tartani az életet . Mert nem ismerjük a VALÓDI játékszabályokat .
Tetszett?
6 
0
@Duncan
ez jó!
a nagypapa kódnevű alak (aki nem azonos a Ragadozó című filmben látható Nagypapával)
Gyerekkoromból én is tudok előhívni emlékeket, hogy egy hasonló “nagypapa” kódnevű alak járt hozzánk és snapszeroztak egész estéket, engem az nem érdekelt akkor. Ma viszont a Texas Holdem-et nagyon jó kis játéknak tartom!
Tetszett?
3 
0
Az esetek naygtobbsegeben ajanlas utan olvasok el konyvet szamomra ismeretlen irotol, mert felek hogy kinszenvedes lesz es kidobott ido, ha nem tetszik. A pontos datumra nem emlekszem, de arra a napra nagyonis, amikor egy baratom, -akivel tobbnyire egyezik az izlesunk- kezembe adott egy (A) konyvet: Az elme gyilkosai.
Latta rajtam hogy kicsit vonakodok a cim alapjan, igy felolvasta az elejet, amig Simon Trevors-t meggyilkoljak.
Azota iszom minden szavat, amit papirra ir… es sohasem csalodtam!
Gratulalok ehez is!
Tetszett?
0 
0
Szerintem nincs mire nem büszkének lenned Duncan. Sokszor a legnagyobb iskolakerülőkből lesznek a különleges, teremtőerővel rendelkező emberek, mert nem a rendszert követik birka módon, hanem a saját világuk kialakításán munkálkodnak, s ehhez a tapasztalatokat nem a megszokott úton szerzik be. Aki elolvassa a könyveidet, az láthatja, hogy ez nálad be is jött.
Én is cigiztem 10 évesen egy ideig, aztán csúzliztam, nagyítóval hangyákat égettem, gyújtogattam a haverokkal (az egyik sráccal egyszer felgyújtottuk a függönyüket, majdnem nagy baj lett belőle), ráadásul egy pökhendi pöcs voltam, akinek mindig igaza van. De nincs bennem semmi, ami miatt ezt szégyellném. A mai napig egy pökhendi, gyújtogató, csúzlizó, nagyítóval égető pöcs vagyok, csak most már egy jó ideje nem úgy döntök, hogy ezt az énemet hagyom megnyilatkozni.
Kíváló írás, köszi! Üdv: Józsi
Tetszett?
0 
0
Nem semmi! Engem most már nagyon érdekel, mi történt a barlangba jutás előtt. Szerintem előtte történtek az igazán izgalmas dolgok. Amikor az ember annyira szabadon él, hogy megengedheti magának ezt a fajta kötelmek nélküli életet. Lehet, hogy a szüleid nem álltak a helyzet magaslatán – hiszen gyerek voltál – , de legalább nem is akadályoztak ebben.
Tetszett?
0 
0
Na úgy látom érdemes volt fent maradni. Kiváló írás, ez most engem is magával ragadt.
Tetszett?
8 
0