Misztikus tapasztalatok, 7. rész

By
Duncan Shelley
– 2011. augusztus 28. vasárnapPosted in: Ahogy jön

Nos, Neo?

A HETEDIK ESET

Az utolsó…

Ez az utolsó cikk a misztikus tapasztalatok cikksorozatban. Ha eddig hittetek nekem, most próbára teszlek titeket.

Az eddigi cikkek, a korábban bemutatott, felelevenített esetek mindegyike megmagyarázható valamiképpen, ezerféle kiindulóponttal, sokféle világnézet keretein belül. Ha valaki mélyen vallásos keresztény, vagy hithű materialista, ugyanúgy elfogadhatóak lehettek számára a korábbi esetek.

Az első esetben mindössze annyi történt, hogy öcsémmel egyetlen pillanat alatt, egyetlen szó nélkül, ugyanattól, ugyanannyira berezeltünk, és szavak nélkül dolgoztunk össze, hogy megvédjük magunkat. Ezt könnyű megmagyarázni. Éveket töltöttünk együtt, akaratlanul is összehangolódtunk, olvastunk egymás rezdüléseiben. Egyikünk megrémült valamitől, talán csak egy hangtól, valami eszébe idézett egy régi rossz emléket, a másik pedig reagált rá. Vagy öcsém kezdte, vagy én, és utólag az érzelmi sokk elmosta azt a másodpercet, ami bizonyította volna, hogy nem egyszerre rémültünk meg.

A második esetben ugrottam egy nagyot, három emeletet zuhantam, és sértetlenül értem földet. Mi a kézenfekvő magyarázat? Talán rosszul mértem meg a magasságot, hiszen, erdőben hogyan lehet pontosan megmérni ilyen magasságot? Vagy szerencsém volt, ami megesik. Nincs ebben semmi misztikus. Szerencséje bárkinek lehet.

A harmadik esetben sokáig aludtam. Háromszor-ötször annyit, mint amennyi a megszokott adagom. Nem nagy ügy. Mi a magyarázat? Fáradtság, kialvatlanság, sok-sok éjszakázás, ami nem normális, és ami összeadódott. A test elvette, ami járt.

A negyedik eset önmagam megmérgezése gyilkos galócával. Szimpla elmebaj. Mivel nem folytatódott, betudható átmeneti beszámíthatatlanságnak. Hogyan élhettem túl? Elnéztem a gombát, vagy kevesebbet ettem, mint ami a halálos mennyiség.

Az ötödik esetben démonidézéssel próbálkoztam, recsegett a padló és furcsán viselkedtek a gyertyák. Magyarázat? A padlók recsegnek, főleg a régebbi házakban, a gyertyalángot szélmozgás befolyásolta, melyet én magam keltettem, talán a beszédem, talán egy nem jól záródó ablak, talán az ajtó alól beszűrődő fuvallat. Láttam az egyik gyertyát elaludni, majd fellobbanni, ezt sem nehéz magyarázni: felfokozott érzelmi állapotom tréfálta meg az érzékeimet.

A hatodik esetben figyelmem a jelen pillanatra irányult. Ezt sem bonyolult magyarázni, mindössze olyan hangulatban voltam, rácsodálkoztam a világra, és észrevettem, hogy az milyen nagyszerű. Tapasztalatok híján könnyű elsiklani az olyan látszólagos apróságok felett, mint az órákon át tartó gondolatnélküliség és a rendkívüli mértékben felerősödött érzékelés.

Valamennyi eddig kifejtett esetet könnyű magyarázni. Bármilyen világkép híve legyen valaki, gond nélkül talál megnyugtató, egyszerű magyarázatot. Még oly keménynek sem kell lennie, hogy azt mondja: „Duncan hazudik”, vagy „túloz”, „kiszínezi a dolgokat”.

Ami most következik, nem intézhető el ilyen könnyen. Nincs rá egyszerű magyarázat. A világképek többsége szerint lehetetlen. Ha valakinek nem fér bele a világlátásába, vagy elgondolkodik azon, hogy vajon az univerzumról és az emberi lényekről alkotott valamennyi elképzelése személyes tapasztalati bizonyosságon alapszik-e, vagy be kell keményítenie, és ki kell jelentenie, hogy „Duncan hazudik”. Más lehetőség nincs.

A cikksorozat témazárója egy olyan eset felelevenítése, amely eddigi életem legkülönlegesebb élménye. Még nem éltem át ehhez foghatót. Megváltoztam tőle. Bizonysággá tette, amiben hittem, amit reméltem.

Élek egy világban. Körülöttem magas, kőből, acélból emelt épületek. Azokban tekintélyes emberek, akiknek milliók hisznek, kérdés nélkül. Akiknek a szava szent, a szava alap, a szava döntő tényező. Befolyásos emberek követik őket. Bárhová. Tudom, hogy tévednek. Talán hazudnak.

A világ legnépszerűbb tudósai, kiknek polcai nemzetközi elismerésektől roskadoznak, bestsellerekben, tekintélyes szaklapokban, felkapott, milliók által nézett ismeretterjesztő sorozatokban hangoztatnak valamit, amiről tudom, hogy nem igaz. Az ellenkezője igaz.

Wilhelm Wundt, Charles Darwin, Carl Sagan… Minek folytatni? Teljes névsorokat rakhatnék be ide, melyeket óriási tekintéllyel felruházott könyvekből emelek ki. Tudom, hogy tévednek.

A tudás fellegvárainak tekintett intézmények legkiválóbb koponyái által kigondolt, tudományosnak kikiáltott, megalapozottnak, és mindenképpen igaznak tekintett világkép, melyre a tudomány egésze épül, nem igaz. Tudom, hogy nem igaz.

Tudom. Nem hiszem, nem remélem. Tudom. Nem állok szemben ezekkel, mert valami másban hiszek. Tudom, hogy nem igaz. Tudom, mert láttam, tapasztaltam, hogy nem igaz. És ez a tapasztalat nem két másodpercig vagy két óráig tartott, hanem körülbelül 1500 órán át, szakadatlanul, pillanatnyi változás nélkül.

Mi a bizonyíték? Gyakran hallani ezt a kérdést. Mi bizonyítja ezt, mi bizonyítja azt? Nekem mi a bizonyíték, mit tekintek annak?

Le van írva egy könyvben, melyet biztosan igaznak tartok, ezért gondolom, hogy az állítás be van bizonyítva? Ha ki van nyomtatva, akkor igaz? Olyan ember mondja, akinek csüggök a szaván, akit magamnál mindenben különbnek tartok, akit magamnál tapasztaltabbnak tartok, és mert ő mondja, az állítás a szavai által be van bizonyítva?

Egy grafikon a bizonyíték? Egy számítás? Egy fotó? Egy filmfelvétel? Betűk, számok a papíron? Ez a bizonyíték? Ha egyenlet van róla, akkor be van bizonyítva? Ha lefényképezték, akkor igaz?

A manipuláció legmélyebb tengerébe zuhanunk, ha nem tudjuk, hogy mitől igaz valami.

Van DNS? Van, ugye? Láttad? Van bármiféle közvetlen tapasztalatod egy DNS-el? Magas homlokú, rosszul látó, nagyhangú tanár bácsi mondta, hogy van DNS, és a hangerő meg a szavak bizonyítják, hogy van DNS? Mi kell ahhoz, hogy valaki lásson egy DNS-t? Hány embernek lehetett egyáltalán lehetősége DNS-t látni?

És ha mind hazudnak? És ha mind tévednek, és amit láttak, az nem azt teszi, amit gondolnak, hogy tesz? Lehet, hogy van DNS, lehet, hogy látható elektronmikroszkóppal, de vajon mit csinál? Mi a funkciója? Azt is látni lehet? Látni lehet, amint a DNS meghatározza, hogy milyen színű legyen valakinek a szeme? Látta valaki a Földön, amint egy DNS meghatározta egy ember szemének a színét?

Mit tekinthetünk bizonyítéknak? Mi az én bizonyítékom arra, hogy hol lakom? Az a bizonyítékom, hogy mondta a professzor úr? Az a bizonyítékom, hogy láttam leírva a tudományos közlönyben? Az a bizonyítékom, hogy hiszem, hogy tudom? Nem, ezek egyike sem. A bizonyítékom az, hogy megtapasztaltam. Nagyon sokszor. Nem egyszer, mert az kevés. Rengetegszer. Az objektív igazság létezéséről szerzett nagymennyiségű tiszta tapasztalat a bizonyíték.

Én tudom, hogy vagyok. Én. Nem a sejtek, hanem én. Semmit sem számít, hogy hány ezer tonnányi szakirodalom bizonygatja, hogy nem vagyok. Ettől még vagyok.

Az okkultizmus végleges elhagyása után, néhány éven át különféle lelki gyakorlatokat folytattam, kisebb részben egymagam, nagyobb részben valaki mással, mivel ezeknek a gyakorlatoknak a többsége igényli mások jelenlétét. Ez nem egy magányos út.

Egyik nap épp edzésről igyekeztem hazafelé, amikor rácsodálkoztam arra, hogy milyen rozsdás a korlát. A korlát egy palló szélén állt, egy lakóház tetején, olyan magasan és olyan helyen, ahová sehonnan nem lehetett rálátni, és az utcán sétálva biztosan nem láthattam. Betudtam fantáziálásnak, nem törődtem vele.

Aznap késő éjjel, feküdtem az ágyamban, természetesen egy nő járt az eszemben. Hirtelen rádöbbentem, hogy valami nincs rendjén. Pontosabban nem tudom leírni: mintha egyszerre két sávban gondolkodtam volna. Az egyik sávban furcsa, színes képek peregtek, sötét sikátor, fojtogató bűz, félelem, mintha csak a tévét néztem volna. A másik sávban tudatosan gondolkodtam, egy bizonyos nő elcsábításának lehetőségeit vettem számba.

Nem tudom, mennyi ideig tartott, mire felfogtam, hogy mi történik: alszom, és kívülről figyelem a saját álmomat. Kívülről, tudatosan.

Kezdtem összezavarodni. Hogyan lehetséges ez? Mi a fene ez? Ezt is csak álmodom? Azt álmodom, hogy álmodok? Az ablak alatt épp parkolt egy autó. Éberré küzdöttem magam, felkeltem, az ablakhoz léptem, és lenéztem. Megtörtént. Egy autó parkolt a ház előtt, olyan autó, olyan szín, olyan típus, olyan rendszám, amilyennek láttam, miközben aludtam, és az álmomat figyeltem.

Másnap találkoztam az egyik barátommal. Énekelt valamit, de csukva volt a szája. Tisztán hallottam a hangját. Azután kinyitotta a száját, és énekelte, amit előtte hallottam, amit addig csak magában énekelt.

Rákövetkező napon találkoztam öcsémmel. Láttam, hogy jön, láttam, hogy milyen ruha van rajta. Egy egész háztömb választott el minket, de láttam. Befordult a sarkon, ekkor már a szemem is látta: pontosan olyan ruha volt rajta, amit korábban, szemek nélkül láttam rajta.

Elkezdtem kísérletezni, figyelni, mit és hogyan érzékelek, amit nem lenne szabad. Lefeküdtem az ágyra, az asztalnál egy barátom felállított egy nagy, keményfedelű könyvet, és a könyv takarásában dobott egyet a dobókockával. Én meg, méterekre onnan, ágyon fekve, csukott szemmel, mondtam, hogy mit láttam, hányast dobott. Százszor dobott, mind a százszor eltaláltam. Valaki szerzett egy pakli ESP kártyát (ezeken a kártyalapokon hullámos vonal, csillag, háromszög stb. láthatók; parapszichológiai telepátia kísérleteknél használják). Többször végigpörgettük a teljes paklit, és mindig láttam, amit nem láthattam volna.

Hatvanegy napon át nem voltam a testemben. A testemen kívülről érzékeltem, 360 fokban, nem testi érzékcsatornákon át. Teljes érzékeléssel eltávolodtam a testemtől, száz méterekre. A testem aludt néha, de én ébren voltam két hónapon keresztül. Rengeteg gátlás, ami egész életemben kínzott, megszűnt létezni.

A testem kicsattanóan jól érezte magát, tette, amit akartam tenni vele. Nem hevert tetszhalottan egy kórházi ágyon, egy sötét csatornában, vagy R’lyeh főterén, a Nagy Cthulhu kényére-kedvére.

Hatvanegy nap után elvesztettem a képességemet, visszazuhantam a testembe. Azóta spontán megtörténik néha. Egyszer majd eljutok oda, hogy végleg kint maradok. Ez a természetes.

Nos, elérkeztünk a hétrészes cikksorozat utolsó cikkének végére. Próbára tettelek titeket, ahogyan ígértem.

Hét cikken át felelevenítettem életem néhány különleges élményét. Remélem, nem kavartam fel senkit. Nem állt szándékomban. Kimaradt egy s más, érdekes, izgalmas esetek, leszbikus titkos ninják… Majd legközelebb.

Arról pedig, hogy tévednek vagy hazudnak azok ott fenn: ITT.

1143
Mennyire tetszett a cikk?
Thanks!
An error occurred!

About Duncan Shelley