Korszakváltás – a harc

Nem játszhatsz. Nem is tudod, hogy van játék.

Miközben írtam Az elme gyilkosait, fel sem merült bennem, hogy a majdan megjelenő könyvnek lehetnek bizonyos hatásai. Egyszerűen azért nem, mert írás közben nem könyvként, hanem valóságként kezelem a történetet, melynek minden szereplője én vagyok. Miután lezártam a kéziratot, jöttek az ötletek, remények és félelmek: vajon hogyan fogadják majd, amit írtam?

Miután megjelent Az elme gyilkosai, a várt következményeknek egy része megvalósult, egy része nem (talán majd fog, jó és rossz egyaránt). A könyvnek volt azonban egy olyan hatása, amelyre sem a kiadóm, sem én nem gondoltunk korábban.

Mi volt ez a váratlan, megdöbbentő hatás? Az, hogy komolyan vették. A könyvet is, és engem is. Túl komolyan.

Arra mindig vágytam, hogy az emberek szeressék, amit írok, de hogy vágytam-e arra, hogy komolyan vegyék… A jelenség egyszerre volt kecsegtető, és ijesztő. Sokan nem (csak) íróként tekintettek rám, azt akarták, hogy utat mutassak nekik, vezető legyek, filozófus.

Emberek kerestek meg, és furcsa kérdéseket tettek fel: „Mit tegyek?”, „Hogyan harcoljak a legfelsőbb kaszt ellen?”, „Hogyan lehetek ninja?”.

Soha nem gondoltam volna, hogy ezek bárkiben is megfogalmazódnak, és igencsak készületlenül ért. És vajon mit nem tudok? Milyen hatásai lehettek Az elme gyilkosainak, amiről soha nem szereztem tudomást? Talán létrejött néhány klán. Ki tudja? Történtek azóta furcsa dolgok…

Az első időben mindig azt feleltem a feltett kérdésekre, hogy nem tudom, ez csak regény, a ninják képzése titkos, nem tudom, hol laknak a világ urai, és így tovább. Valójában máig keresem a választ azokra a régi kérdésekre, és máig ódzkodom attól, hogy több legyek, mint író.

H. P. Lovecraft, az 1920-as évek elején megalkotott egy univerzumot, az általa írt horror-történetekhez. Több olvasója szerint ez az univerzum, ez a világ, amit kitalált, a valóság. Szerintük Lovecraft vagy beavatott volt, vagy médium (bár ennek nem volt tudatában). Novelláiban és kisregényeiben rendre felbukkan egy rejtélyes könyv, a Necronomicon, amelyet sokan kerestek a valóságban; az utána folyó kutatásnak saját szakirodalma van. Hajdan én is kutattam a Necronomicon után, éveken át.

Engem is tartottak már beavatottnak, meg médiumnak. Néhányszor megpróbáltam, de senkit nem tudtam meggyőzni az ellenkezőjéről.

Miért van ez? Miért hisznek emberek valóságosnak, kitalált történeteket, miközben egyre inkább kételkednek a hírműsorok beszámolóiban?

Van egy elméletem. Persze, hülyeség, de kicsit azért vérfagyasztó.

Olvastam egykor egy cikket a hangtorzításról. Egy berendezéssel felveszik a hangot, majd annak bizonyos értékeit megváltoztatják, és a hang ily módon eltorzul. Egy eltorzított hangot nem lehet visszaalakítani az eredeti hangra, hiszen hogyan is lehetne? Ez nem olyan, mint a festmény, amelynek egyes részeit átfestik, újabb réteget felrakva a vászonra, amit később bizonyos eljárásokkal el lehet távolítani.

Ha a normál emberi beszédhangnak tizennyolc értékét lehet állítani, mínusz 100 és plusz 100 közötti tartományban, és a 2-est 42 ponttal lejjebb visszük, akkor egy torz, felismerhetetlen hangot kapunk. Ám, ha ezt a hangot tovább torzítjuk, és a 2-es jellemzőt 42 ponttal feljebb visszük, akkor ez tovább torzítja a hangot, amin dolgozunk, mégis, visszanyerjük vele a két lépcsővel korábbi, eredeti hangot, amely felismerhetővé válik.

Egy eltorzított hang tovább torzításával lehet visszanyerni az eredeti hangot. Talán így van ez a valósággal is.

A médiából egy eltorzított valóságot kapunk. Egy eltorzított valóságot szajkóznak nekünk az iskolában. Ha ezt a készen kapott hazugság-rendszert eltorzítjuk, meglehet, néha az igazság kerekedik ki belőle.

Mit gondoltok erről? Lehetséges? Ti komolyan veszítek Az elme gyilkosait, vagy csupán sztoriként kezelitek? Megváltoztattatok valamit magatokban vagy az életetekben miatta? Hisztek a legfelsőbb kasztban? Harcoltok ellene? Hogyan?

És ami a legfontosabb: ninják vagytok már?

1252
Mennyire tetszett a cikk?
Thanks!
An error occurred!

About Duncan Shelley