Az élni akaráshoz rövidtávon elegendő lehet a haláltól való félelem, vagy a szeretteink iránti aggódás. Hosszútávon ez egész egyszerűen nem elég. Amikor az ember elkezd azon gondolkodni, hogy miért harcol valójában, miért viseli el a mostoha körülményeket, miért küzd az elemekkel, miért akar eljutni egyik pontból a másikba, és e kérdésekre nem tud olyan választ adni, amit értelemmel és szívvel is megnyugvással fogad, akkor neki nincs sok hátra. Fel fogja adni. És ha feladta, akkor nem számít többé, hogy milyen erős és mire képes.
Ahhoz, hogy menjünk tovább, ahhoz, hogy újrakezdjünk, ahhoz, hogy felálljunk a földről, szükségünk van egy jövőképre. Méghozzá egy olyan jövőképre, ami egyrészt reális, másrészt vonzó. Ha van ilyen jövőképünk, nem igen őröl fel semmi. Ha nincs, még az is túl sok erőfeszítést igényel, hogy kikeljünk az ágyból.
A jövőkép az alap, amire lehet építkezni.
Nem lehet eltúlozni a fontosságát.
Hiányát pedig semmi nem tudja pótolni.
A vezető egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy stabil jövőképpel rendelkezik, és egyik legfontosabb képessége, hogy segíteni tud másoknak abban, hogy megleljék és megtartsák saját jövőképüket.
A hihető és vonzó jövőkép nemcsak a vészhelyzetek kezeléséhez, de magához az élethez is alapvető.
Részlet A Pokol Kézikönyve I. Hogyan éld túl a társadalmi összeomlást című könyvből

Sziasztok!
Az alábbi videók hozzásegítenek a jövőkép eléréséhez, nézzétek meg mielőtt letörlik az illetékes hatalmak, mindenekelőtt a “A földi háttérhatalmak és a földönkivüliek” címút
Ezekből összeáll a kép – bizonyítékokra építve -, mit és hogyan cselekszenek a földi háttérhatalmak napjainkban, és mióta űzik ezt a játékot, aminek célja a földi börtönrendszer és rabszolgatartó rendszer megőrzése.
Hogyan kelnek védelmünkre a minket figyelő földönkivüliek, mert az emberiség egy részének súlya (akik készenállnak az itélkezés- és erőszak nélküli életre) meghaladta a kritikus tömeget, így az egész emberiséget magával húzhatja békésen a pólusváltás kínálta magasabb tudatszintű létsíkra. Ebben az esetben már a földönkívüliek beavatkozhatnak az emberiség oldalán a földi börtönhatalmak ellen, és ez 2011. augusztusában megkezdődött: felrobbantották a legfelsőbb kaszt Wasington és Denver alatt húzódó földalatti városait, stb….
Dr Czeke András és Korsch Péter filmjei
A földi háttérhatalmak és a földönkivüliek
http://teremteszet.blogspot.com/2011/12/drczeke-andras-es-korsch-peter.html
Ha a fenti videó ablaka alatt a
cimkék:videó -ra kattintasz, vagy fent beírod ezt a címet: http://teremteszet.blogspot.com/search/label/vide%C3%B3 , akkor megtalálod még a következő két videót, és még egy csomót, amik szintén rendkivül sok és fontos tiltott info-t közölnek:
A magyarság szakrális küldetése
Mai világ elemzése
Üdv és megszabadulás mindenkinek
Tetszett?
2
0
Duncan Shelley írta:
Nem mindenki tehetetlen. Alapvető tudás hiányzik, például a gondolkodás tudománya. Aki nem ismeri, az nem jut messzire.
Tegyük hozzá hogy a helyes gondolkodás tudománya .
Tetszett?
0
0
Egyébként érdekes, hogy a cikk igen provokatív végére nem figyeltetek fel…
“A vezető egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy stabil jövőképpel rendelkezik, és egyik legfontosabb képessége, hogy segíteni tud másoknak abban, hogy megleljék és megtartsák saját jövőképüket.”
Nem akart ez politikai lenni, de óhatatlanul alkalmazható ott is, ahogyan az üzleti életben is.
Tetszett?
0
0
thirdeye írta:
Nem mindenki tehetetlen. Alapvető tudás hiányzik, például a gondolkodás tudománya. Aki nem ismeri, az nem jut messzire.
Tetszett?
0
0
kisboros írta:
Van egy régi kampány, melynek célja, hogy bemocskoljon szavakat, és átváltoztassa a jelentésüket. Nézd meg, mit értenek manapság a szabad, nyugodt, stabil, felelős, tudatos és hasonló alapvető szavak alatt, majd hasonlítsd össze a legősibb (etimológiai) jelentésekkel. Ég és föld.
Egyszer olvastam egy szótárban a szabad szó meghatározását, aminek egyetlen definíciót adtak, méghozzá ezt: “nincs letartóztatva”. Nos… micsoda messzeség már ez!
A bölcseket meg tétlenül szokás ábrázolni, döglik egyhelyben, és néz ki a fejéből. Ez is elég távol van már a valódi jelentéstől, mert hajdanán a bölcs és a hulla közé nem tettek egyenlőségjelet.
Mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy ezek az emberek, akiket említesz, akik undorodnak, nem felemelkedtek, hanem lesüllyedtek az átlagember alá. Akik valóban nagyok, azok lazák és játszanak. Szemernyi drámaiság sincs bennük.
Tetszett?
0
0
Alex írta:
Bizony.
Lesz rövidesen Témaajánló, oda mehet majd.
Tetszett?
0
0
Alex írta:
Alex, ha jól áll a felvont szemöldök, markánsan intelligens arcod lesz tőle, akkor miért ne?
Ne felejtsük el, hogy egy társadalmi összeomlásra felkészítő könyvben található ez a fejezet, a mentális stresszkezelő technikákat ismertetető fejezet előtt. Ettől még persze a tétel igaz a mindennapi életre is. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy miért nem betegedtem még meg, miért nem ragadtam bele olyan dolgokba, amikbe mindenki, akit ismertem, és a válaszom a jövőképem.
Ilyen rész nincs. Az van helyette, hogy Damien élvezetből, esztétikai élményből evett, nem pedig azért, hogy táplálékot gyömöszöljön a testébe.
Tetszett?
0
0
Sziasztok. Ha van valaki közöttetek akit VALÓBAN érdekel hogy mit takar az egó , és elég erősnek és nyitottnak érzi magát , akkor neki ajánlom :http://durumdara.blog.hu/2010/11/20/tenyeszfaj Gondoljátok el , évezredek óta állnak az emberek értetlenül az életnek azzal az abszurditásával szemben , hogy bár rengeteg ember tudja , érzi hogy valami nem stimmel , mégis tehetetlenek vagyunk . Miért ?
Tetszett?
0
0
Jaklin írta:
Anyám is ezzel szokott jönni, pedig nem az alsó osztályhoz tartozunk.
Ez meg a másik, hogy a legtöbb ember számára a média állít jövőképet, vagy célt, olyat, amit a legtöbb ember nem tud elérni. Csak ha lottózik és bejön. Mindenkit tönkretesz a média.
Tetszett?
3
0
Alex írta:
Lehet, hogy te nem hallasz, de most rákerestem a Google-n, és kapásból találtam egy ilyet, mégha csak 2009-es statisztika is:
“Dél-Korea és Magyarország vezeti az öngyilkossági statisztikát”
Olyan is van, hogy valakinek nincs jövőképe, de a családtagjai miatt nem dobja el magától az életet. Menne is, de nem teheti.
Olyan is van, hogy valaki úgy érzi, “kinőtte” a földi életet, és nem látja értelmét tovább maradni, mert látja, tudja hová tart a világ, és azt is, hogy nem tudja megakadályozni sem ő, sem más. Látja a megrontott emberiséget, és undorodik tőlük. Tudja, miért olyanok amilyenek, és azt is, hogy ez ellen sem tud tenni semmit. Nem kell neki az ilyenek elismerése, mert ha megnézzük, a legtöbb cél arról szól, hogy valaki légy, hogy elérj valamit, hogy aztán elismerjenek. Ego – ez vezérel.
Van-e élet ego élkül?
Tetszett?
1
0
Duncan, nem ide tartozik (ha elfogadod az ötletet, akkor egy új cikk alapját képezhetné), de lenne egy téma, ami remélhetően a többieket is érdekelhetné.
Nálunk most hatalmas botrány (Gorilla név alatt fut) van a lehalgatások körül. Napvilágra kerültek olyan a titkoszolgálatok által készült felvételek, ahol egy kijelölt lakásban sorra adják egymásnak a kilincset a politikai pártok és egyes pénzügyi csoportok képvisélői és arról tárgyalnak, hogy milyen lesz a politikai paletta, ki mennyi csúszópénzt kap és ki mit privatizál. A felháborodás azért nagy, mert az összes politikai párt ott van.
Rendkívül kínos a dolog, mert hisz márciusban lesznek előrehozott választások, és ez a botrány egyre jobban gyűrűzik.
Na ennyi a felvezetés a részemről. Ami igazán izgat az az, hogy vajon mindenfajta korrupció elitélendő-e? Mi erről a véleményetek?
Tetszett?
0
0
Szia Jaklin!
A remény és a jövőkép az nem ugyanaz.
Különben köszi a hozzászólásod. Nekem tetszett (likoltam is). Gondolom Duncan is ezt akarta mondani és nem konkrétan a halálra gondolt.
Tetszett?
0
0
Alex írta:
Nem vetted észre.
Tetszett?
0
0
Lehet, hogy hosszabb távon is visszatartja az embert a haláltól való félelem, és nem lesz öngyilkos, de nem csak látványosan és egyértelműen lehet öngyilkos lenni. Simán pusztíthatja valaki magát tevőlegesen anélkül, hogy épp felvágná az ereit. Pl. elkezd inni, nem érdekli már a teste jólléte, nem tisztálkodik rendesen, amitől betegeskedik, bunkó a barátaival-családtagjaival (ami miatt ők is elpártolnak tőle előbb-utóbb)…
Szóval így is kinézhet egy jövőkép nélküli élet. :S
Tetszett?
7
0
Alex írta:
Kérdés, hogy mi számít hosszú távnak. De szerintem, ha ez sikerül, akkor van ott a háttérben egy remény arra, hogy jobb lesz. Lehet, hogy apró vagy homályos, de ott kell lennie.
Alkoholista apám is visszatérően arról beszélt, hogy “ha egyszer milliomos leszek”. És el is járt lottózni valami heti rendszerességgel. Vagy nem tudom, hogy van ez most. De még benne is élt egy jövőkép. És lehet, sosem éri el, de szerintem aznap fog meghalni, amikor már ezt is elveszíti.
Tetszett?
2
0
Bár ezzel a jövőképp dologgal maximálisan egyetértek a kezdés olvasása során felvontam a szemöldököm.
” Az élni akaráshoz rövidtávon elegendő lehet a haláltól való félelem. ” Nem tudom Ti hogy vagytok ezzel, de nekem hosszútávon is sikerül.
” Amikor az ember elkezd azon gondolkodni, hogy miért harcol valójában, miért viseli el a mostoha körülményeket, miért küzd az elemekkel, miért akar eljutni egyik pontból a másikba, és e kérdésekre nem tud olyan választ adni, amit értelemmel és szívvel is megnyugvással fogad, akkor neki nincs sok hátra.” Rengeteg embernek nincs jövőképe, mégsem hallunk tömeges öngyilkosságokról. Bár igazad van, hogy az élet értelme mindanyiunknál fellép, mint egy kardinális kérdés, de bizony rengetegen kérdésre nincs megnyugtató válasz, de ettől még nem szükségszerűen nyúlunk az életünkhöz.
Nem mindenki (hogy sajnos vagy nem az már más kérdés) Damien, hogy ennyire fontosak legyenek ezek a kérdések. Utalok itt arra a mondatra (most csak fejbből idézem, ezért bocs a pontatlanságokért), mikor az volt Damiennel kapcsolatban írva, hogy míg nagyon sok ember azért él, hogy egyen, Damien olyan típusú volt, aki azért evett, hogy élhessen.
Tetszett?
0
0
Ezt tapasztaltam már életem során néhányszor, és tapasztalom most is. A jövőkép, és az ezzel járó motiváltság szupermenné tesz, ennek ellentéte pedig egy ronccsá. Teljesen egyetértek.
Tetszett?
4
0
Alig várom már a könyv megjelenését!
Tetszett?
3
0