Különös korban élünk, olyan korban, amelyben változik a történelem. Meglehet, nem vesszük észre, de tanúi vagyunk valaminek, mely a szemünk előtt születik meg, és amelynek jelentősége felér a film és a színház születésével.
A technika vívmányai újabb formákkal gazdagították a művészetek palettáját. Ezek az új művészeti ágak a technika fejlődése nélkül nem jöhettek volna létre. Az első ilyen új művészeti forma a fényképészet volt, a második a film. Mindkettő megváltoztatta a világ arculatát.
A fényképészet közel kétszáz éve fejlődik, a film is évszázados múltra tekint vissza. Mindkettőben létrehoztak nagyhatású, korszakalkotó, időtálló alkotásokat.
Manapság egy új művészeti forma van születőben, melyet szintén a technológia fejlődése hívott életre. Ez az új művészet alig két évtizede létezik, hatásmechanizmusai még csak most fejlődnek, szabályai képlékenyek. Egyfajta termékeny, ártatlan káosz jellemzi.
Művészet… Sokan nem is tartják annak. Pontosan úgy, ahogyan egykor megvetően nyilatkoztak a festők a fotográfiáról, a színház emberei a filmről. Amikor ezek felbukkantak, játékszerek voltak, technikai érdekességek, melyek jelentőségét kevesen értették meg.
Ma a fényképészet népszerűbb, mint a festészet, és összehasonlíthatatlanul több emberre van hatással. A film és a színház viszonyáról ugyanez mondható el.
Most megint változik a világ. Új történetmesélő művészet születik a szemünk láttára, melyben több hatás-potenciál van, mint a filmben.
A számítástechnika fejlődése szülte a „real time” komputer-animációs technológiát, amely képes valósághű, vagy a valóságtól bármilyen mértékben elrugaszkodott, valósnak tetsző, háromdimenziós világokat létrehozni, melynek viszonyait a jelenben változtathatjuk. Ez egy INTERAKTÍV művészet, amelyhez hasonló ezelőtt még nem létezett.
A „néző” részesévé válik az eseményeknek, irányítója és értelmezője is egyben, és ez az interaktivitás olyan fokú beleélést tesz lehetővé, amelyre egyetlen más művészeti forma sem képes.
A „real time” komputer-animációs technológia segítségével képesek vagyunk esztétikus dolgok megjelenítésére a képernyőn; képesek vagyunk érzelmi hatást kiváltani, történetet elmesélni, üzenetet, komoly szellemi tartalmat közvetíteni, és tanítani. Ezen tények miatt tarthatjuk művészi alkotások létrehozására alkalmas eszköznek.
Ma ezt a technológiát ugyanolyan játékos és elvont szemmel kezelik, mint hajdanán a fényképezés és a filmrögzítés lehetőségét. Használják tanításra, és szórakozásra, művészi alkotások létrehozására csupán elvétve, és nem kiforrottan. Amikor tanításra használják, szimulátornak nevezik. Amikor szórakoztatásra, videojáték a neve.
A történetmesélő művészetek (regény, színház, film) „egyoldalúak”: az alkotó vagy alkotók létrehozzák a művet, a közönség pedig passzívan befogadja azt. Hosszú-hosszú időbe telt, mire letisztultak azok az elvek, amelyek segítségével hatásos történeteket lehet elmesélni a passzív befogadóként jelenlévő olvasóknak és nézőknek.
A „real time” komputer-animációs technológia által teremtett történetmesélő művészetben azonban a közönség, mint olyan, eltűnt, megszűnt létezni, és az, aki a regény esetében az olvasó volt, a színház és a film esetében pedig a néző, most előlépett FŐSZEREPLŐVÉ.
Most már nem csupán befogadó, nem csupán átéli és értelmezi a történetet, hanem személyisége, kedve és képességei szerint alakítja is azt.
Ez a változás olyan mértékű a korábbi, passzív befogadót feltételező (sőt megkövetelő) művészeti formákhoz képest, hogy e pillanatban még nem létezik olyan tananyag, amely lehetővé tenné professzionális történetek elmesélését a „real time” komputer-animációs technológiával.
Ma egy „videojátékban”, legyen az névleg bármennyire is történetorientált, nem létezik semmiféle interaktív történetmesélés.
Ezekben a játékokban a történet színházi, filmes és regényes eszközök felhasználásával halad előre: irracionálisan informatív, nem valószerű párbeszédek a karakterek között (ez egy többé-kevésbé színházi eszköz, ahol a dialóguson kívül nem sok minden áll rendelkezésre), levelek, naplóbejegyzések, egyéb szövegek (regényes eszköz), illetve átvezetőfilmek (filmes eszköz).
A történetmesélés a videojátékokban oly módon folyik, hogy hosszabb-rövidebb időre felfüggesztik az interaktivitást, és egy párbeszéd, írott szöveg, vagy filmrészlet bevágásával viszik előre a cselekményt, majd az interaktivitás visszatér, és a játékos ismét járkálhat a háromdimenziós környezetben, és problémákat oldhat meg. Ez nem interaktív történetmesélés.
A dramaturgia a cselekményvezetés eszköze. De hogyan vezetjük a cselekményt, ha a főhős (a játékos) azt csinál, amit akar?
A dramaturgia a sorrendiség tudománya: egy történetet bizonyos jelenetek adott sorrendje mesél el. De hogyan lehet sorrendiséget adni egy történetnek, ha annak minden jelenetét (sőt minden pillanatát) az alkotó által ismeretlen tényező, a játékos határozza meg?
Mintha valaki egy film összes jelenetét tetszése szerinti sorrendben nézhetné meg, és annak mégis izgalmas történetté kellene összeállnia.
Ma az interaktív művészet hőskorát éljük. A világ a szemünk előtt változik meg.
Aki lefekteti ennek az új művészetnek az alapjait, annak neve fényesen ragyog majd galaxisszerte.
(Megyjegyzés: a beágyazott video a Battlefield című videojáték 3. részéből van. Ez a játék létezik. Különös figyelmet érdemel a karakterek mozgása és gesztusai.)
Hello Tara!
én nagy 24 függő vagyok. Minden évadot többször láttam, és megszakítás nélkül néztem végig az évadokat.
Nem, csak arra, hogy milyen sorozatokat kedvelsz, mert írtad, hogy neked ez egy szelep. Mert mint az közismert az egész világon
Ha elveszett az érdeklődésed, akkor nem csináltál ihlettárat. Lásd: letöltések. Vagy, valamilyen területet nem tanultál meg, és ezért akadtál el.
Akkor megsúgok valamit… A StarTrek több évadjának egy barátom írta a szinkronját, és olyan dolgokat írt bele, amik nem voltak ott az eredetiben. Némi filozófia.
Nana, Gorkie-t csak én csíphetem!
Tetszett?
0 
0
Duncan, erre gondoltál mint utolsó sor?
“Főleg a pszichológiáját szeretem – ahogy a szereplők önmagukkal és másokkal kommunikálnak, változnak.”
Ezügyben mire gondolsz, hogy saját tapasztalat-e? Nem értem a kérdést ide kapcsolva.
Az írótanfolyam után egyszer nekiláttam mélyebben kidolgozni egy történetet úgy, hogy összeszedtem a sztori alapján a szereplőimet és kidolgoztam a karakterüket, háttérsztorijukat, a pszichológiai összefüggéseket. Nagy meló ez
Aztán ez leállt, mert elveszítettem az érdeklődésem a történet iránt. Ugyanakkor más tevékenység pedig elvonta a figyelmem. Így jártam 
Milyen sorozatokat?
A legtöbbet a StarTrek ment nálunk. A végén már ji-ching-ként használtuk, amikor már sorrendileg megnéztük mind. Épp amilyen kérdés foglalkoztatott minket, ráböktünk tetszőlegesen egy részre, hogy na ma ezt nézzük meg. És no lám, pont olyan rész volt általában, amiben hasonló sztori volt kidolgozva. Kaptunk új nézőpontokat és érdekes elágazásokat.
Ment a 4400, a Stargate is. Én szeretem a Poirot, Marple, Holmes sorozatokat is.
De a StarTrekben volt a legtöbb “megvilágosodott” utalás, ami tényleg ösztönzőleg hatott sokszor. Most jobb híján a Lie to me megy. Nem rossz.
Ki vagyok éhezve a mondanivalóval teli történetekre. Aeshma-Daeva-t nagyon csípem! Meg Gorkie-t is
Most birtokba vettem egy Kindle-t,úgyhogy újra kedvem támadt a régi Asimov-könyvek leporolásához.
Új függőség – vagy inkább pihenésképp.
Tetszett?
0 
0
Milyen sorozatokat, kedves Tara?
Tetszett?
0 
0
Szia Amika!
És te nem lettél hardcore lány?
Leszokott? Mire voltál rákattanva?
Tetszett?
0 
0
Tara, rövid ideig voltam függő a szerepjátékban és a videojátékban is. A céljaim miatt léptem ki belőle. Akiket ismertem ezeken a területeken, és beleragadtak, azoknak nem voltak komoly céljaik az életben, hogy ilyen ijesztően fogalmazzak: nem volt “küldetéstudatuk”. Akik kívül tudtak maradni a függőségen, azoknak volt, egytől-egyig. Még mindig játszom, és egy egész rendszert dolgoztam ki arra, hogy hogyan használom a játékokat az íráshoz.
Az utolsó sorod saját tapasztalat?
Tetszett?
0 
0
Hello Alex!
Ok, így már tudom, hogy ki vagy. Üdvözöllek az oldalon!
Tetszett?
0 
0
Én függőségnek a sorozatokat szoktam használni. Mivel ez nekem pihenés és időnként megszökés, ezért nem bánom, hogy nem interaktív.
Néha viszont mégis az. A mondanivalóval, történettel, jól megírt karakterekkel teli filmeket szeretem éppúgy, mint a könyvekben. Amikor a kedvesemmel együtt múlatjuk az időt ilyesmik nézésével, akkor sokszor úgy válik interaktívvá számunkra, hogy menet közben többször leállítjuk egy-egy gondolatmenetnél és elkezdünk róla beszélgetni. Néha órákon át megy ez a filozófiai társalgás, egybekötve a filmmel. Sokat tanulok belőle. Főleg a pszichológiáját szeretem – ahogy a szereplők önmagukkal és másokkal kommunikálnak, változnak.
Tetszett?
0 
0
Szia Duncan!
Immáron 3. éve élek együtt egy hardcore gamerrel, akinek a kedvence – nem fogod elhinni- , a Battlefield. Mindent tud a játékról, nagyon profi, és rengeteg öröme van benne. Ő azok közé tartozik, aki nem veszik el a fantáziavilágban, ez nem menekülés nála és nem hanyagolja el a többi dolgait, egyszerűen csak ÉLVEZI azt az időt, amit a gép előtt tölt el. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mennyi mindent tanul közben, egy csomó ismeretre tesz szert, és mivel ez egy online game, folyamatos interakcióban van a játékos társaival.
Én mint leszokott (absztinens) játékos már más utakon járok, mégsem mondanám, hogy elfecsérelné az idejét és értelmetlen, amit csinál.
Még ez is lehet, hogy egy csapatba kerültök egyszer
UI. Szia Alex, én meg az amika vagyok a szülinapi bulidról, tudod, a boros lány. Hát itt kell összefutnunk?
Üdvözlöm Anitát!
Tetszett?
0 
0
Alex fogalmai alapján (ha jól értem, avagy duplikálom):
“egy másik fontos dolog itt a duplikáció, hogy a másik, akivel kommunikálsz, ugyanazt értse a kimondottakon, mint te. Ha ugyanazt érti, elfogadod őt, szimpatikus számodra. Ha értetlen, akkor rögtön lecsökken a lelkesedésed iránta, akármilyen aranyos is lehet különben.”
Megvilágosodni annyi, mint önmagunkkal megfelelő duplikációba kerülni. Tehát valóban az egyedüli üdvözítő út a “Ringasd el magad”.
A játékok, filmek, írások mind pont annyira használhatóak vagy ártóak valaki számára, amennyire az egyén megfelelő duplikációban (megértésben) van saját magával.
Egy önmagát ismerő ember kevésbé lesz hosszú ideig függésben egy játéktól, sorozattól, stb – mert vagy nem menekül a valóság elől, vagy tudatosan menekül. És amikor megpihent, akkor újra nekiindul a saját életének, a valóságának.
Ha valaki nem keresi kicsoda ő, ha nincs tisztában a saját buktatóival, mély- és magas pontjaival, stb. akkor elveszhet egy fantáziában a való élete rovására. Mégis valami tapasztalata így is lesz… tanul… még ha lassan is. Mindenkiben megszólal egyszer az ébresztőóra… ha nem most,majd egy későbbi életben. Addig meg akár játszhat is… csak ne engem kérjen meg, hogy eltartsam, vagy gondoskodjak róla
Tetszett?
0 
0
Valóban nem én voltam fenn a régebbi .hu honlapon. Én az az Alex vagyok, aki Anita, a született vak lány társaságában jelent meg. Beazonosítható még: http://beaterra.net
Tetszett?
0 
0
Hello Alex!
A régi duncanshelley.hu-n volt egy Alex, aki állandóan rekordokra tört. Te egy másik Alex vagy. A gyorsabban regisztráló. Ezt azért akartam itt az elején kimondani, mert vannak itt régi ismerősök (nagyrészt azok), és furcsálhatnák Alex változását.
Azt írod, az élet megértés. Rendben. Biztos vagy benne, hogy érted a játszó gyerekeket? Mert szerintem nem. A leírás alapján internet kávézóról lehet szó, ahol összejönnek páran közösen játszani, valamilyen online játékkal. Ha nem láttál ebbe bele soha, nincs tapasztalatod, akkor nem tudod, hogy milyen szintű csapatszellem alakulhat ki a játékosok közt. Érthető a reakciójuk, ha ilyenkor hozzájuk szólsz. Olyan ez, mintha lesétálnál a pályára egy meccs idején, és megpróbálnál szóbaelegyedni az egyik játékossal. Ő ugyanúgy nézne rád. Vagy ha egy igencsak egymásba feledkező párhoz toppannál oda, hogy “Beszélgessünk!”.
Amit nem értettél meg, hogy ilyen helyzetben micsoda udvariatlanság, amit teszel. Biztosan a te életedben is vannak ilyen pillanatok, amikor nem kellenek mások, főleg nem idegenek.
Egy jó játékból nagyon sokat lehet tanulni. Ahogyan egy jó filmből vagy regényből is. És tegyük még hozzá, hogy ez a technológia még nem jutott el igazán a művészet szintjére. Pontosabban: technológiailag igen, de megértése terén még nem.
A virtuális világ a világ része. Ezért azt is illik konfrontálni.
A videojátékban óriási hatás van, amit jóra és rosszra is lehet használni. A művészet egyformán lehet eszköze egy felfelé vezető útnak, de a lefelé vezetőnek is. Már most van mit tanulni a játék-fejlesztőktől (a legjobbaktól), mert nagyon értenek ahhoz, hogy megszerezzék az emberek figyelmét. Érdemes ellesni tőlük néhány fortélyt.
Tetszett?
0 
0
Kedves Jaklin!
A térképes jelenet az elején a legvalószerűbb, mozgásilag. Ahogyan például az egyik katona mellettünk áthelyezi a testsúlyát az egyik lábáról a másikra, és megfogja az asztal szélét… Az csodálatos! De a hangok is óriásiak: ahogyan kiabálja valaki a végén, hogy rakétevetős fickó a másodikon!
Tetszett?
0 
0
Valahol azt olvastam, hogy az élet egy bizonyos szempontból nem más, mint MEGÉRTÉS. Amennyi megértés, annyi ÉLŐSÉG. Tehát egy kődarabban ezek szerint kevesebb megértés, és ezáltal kevesebb élőség lenne, mint pl. egy macskában, majomban, vagy akár emberben.
A megértéshez kommunikáció szükséges. Minden létező vagy lenni látszó dolog, valamiféle kommunikációban van a környezetével, még a kő is, amikor felmelegszik a nap hatására, vagy lehűl a hideg széltől. Még itt is láthatunk – valamiféle duplikációt – ebben a “kommunikációban”, ami a hőmérséklet duplikálásában látható.
Az emberi szervezet élőségét is meghatározza, hogy a sejtek, a szervek milyen kommunikációban vannak egymással. Ha pl. a vese “fázik”, megemeli a vérnyomást abból a célból, hogy több vér áramoljon át rajta… (Nem is használ semmiféle vérkeringést befolyásoló gyógyszer, de megoldja a magas vérnyomás problémáját egy egyszerű vesemelegÍtő).
A társadalom élőségét is meghatározza a társadalmat egyedek egymás közötti kommunikációja. Ebből bárki gondolhatná, hogy egy magasabban fejlett társadalom egyedei jobban kommunikálnak egymással.
Hanem itt óhatatlanul felmerül a kérdés: MIRŐL???
Ha a piacon almát kérsz, és a kofa erre krumplit pakol a szatyrodba, mit tartanál a kommunikációjáról?
Ebből is látszik, hogy egy másik fontos dolog itt a duplikáció, hogy a másik, akivel kommunikálsz, ugyanazt értse a kimondottakon, mint te. Ha ugyanazt érti, elfogadod őt, szimpatikus számodra. Ha értetlen, akkor rögtön lecsökken a lelkesedésed iránta, akármilyen aranyos is lehet különben.
Ugyanis attól lesz neki a te kérésed reális, hogy ugyanazt duplikálja az okos kis fejében, ami a te fejedben is van. Nos itt vagyunk a harmadik tényezőnél, ez a REALITÁS. Ugyanazt tartani valamiről, ugyanúgy élni meg valamit. (Mint talán a moziban).
Elgondolkodtam, hogy a video-játékban vagy akár a Windows passziánsz-ában vajon KIVEL kommunikálsz… ? Vagy akár, amikor a metrón, buszon olvasod a Blikket, a Kiskegyedet, a TV-ben nézed a Győzikét, Mónika-Showt, Valóvilágot? Ott kivel kommunikálsz? Mit akarsz duplikálni te az okos kis fejedben, miről akarsz realitást nyerni?
Amikor ifjú voltam és könnyelmű (ma már inkább csak az utóbbi a jellemző rám) volt egy sláger, ami úgy szólt, hogy “Ringasd el magad”…. Nem, nem arról énekeltek, hogy esetleg TE ringass el ENGEM, aztán meg ÉN TÉGED, nem, nem… ringasd el MAGAD! Nem tudom pontosan mi volt az igazi üzenete, talán az, hogy onanizáljak?
Valamiért erre gondolok néha, amikor látok gyerekeket is ülni a komputer előtt belemerülve az új “művészetbe”… Aztán amikor hozzá szólsz, csak néz rád értetlenül az okos kis fejéből és se feléd, se veled nincs se kommunikáció, se realitás, se valamilyen vonzalom, és maga a megértés is a nulla felé konvergál.
Ha megnézed a TÖMEGET a metrón, buszon villamoson, mit látsz? Mekkora az egyedek között az ÉLŐSÉG társadalmi szinten? Nem nem az egyre gyakrabban kirobbanó anyázásra gondolok, habár az már egyfajta kommunikációként elfogadható lenne, mondjuk a düh szintjén.
Akik egymással kommunikálnak, azoknak a figyelmük egymásra irányul. Mit látsz ezeken a helyeken? Ki mer még a másikára ránézni? Vannak olyanok, akikre ha ránézel támadásnak veszik és ennek megfelelően reagálnak. Ha nem hiszed, menj le a Nyugati aluljáróba úgy estefelé egy vasárnap és nézegesd szó nélkül a napbarnított fiatalok csoportját…. de előtte ajánlom, hogy edzd magad a 100 méteres síkfutásban.
No de nem szaporítom a szót, tán már érted, hogy mire akarok kilyukadni.
Ha én egy társadalmat le akarnék ültetni, szét akarnék zilálni, mindent elkövetnék, hogy az egyének figyelmét egymásról levegyem és bármi másra irányítsam, csakhogy egymás valóságát, létezőségét ne érzékeljék, és mindegy mire másra, csak egymásra ne figyeljenek. Erre nagyon jó a Győzike, a Balázs-és egyéb show-k, Valóvilág, szappanopera, melyik ún. “celeb” mikor-kivel, gyilok, rablás, balesetek stb. stb. Hogy passzol ebbe a képbe az új, korszakalkotó művészet?
Ha nem tudod azt a világot konfrontálni, nem tudsz már benne semmit okozni, nem tudsz vele élni, azzal, amit tudatlanul te (is) teremtesz, akkor teremts magadnak egy virtuális másikat, ott nincs másik lény, akit el kellene viselned, mivel a másik ember nem a te teremtményed. Ott, azokat az entitásokat mind te teremted, így (legalábbis még egyenlőre) nem kell félned tőlük.
“Ringasd el magad. Ringasd el magad. Hogyha nincs ki elringasson ringasd el magad.” Ismétlés a tudás atyja. Tehát: ringasd el magad!
Tetszett?
0 
0
Hello Csuhi81!
Köszönöm, igyekszem nagyokat ütni.
Nem ismerem a sorozatot. Remélem, soha nem lesz ilyen haszontalan az életünk. Dolgozni… A munka nem feltétlenül kényszercselekvés. Én például soha nem akarnám, hogy valaki helyettem írjon, a nevemben, hogy közben mondjuk pihenhessek vagy játszhassak.
És ha nincs kis jel a sarokban? Azt hiszed, épp játszol, és megölsz valakit, aztán kiderül, tévedtél. Micsoda manipuláció! Ma már vannak olyan filmtrükkök, amit simán bevennénk valóságnak, leadhatnák a hiradóban, és mindenki elhinné. Bármit. Lehet, egy ideje ez folyik.
Tetszett?
0 
0
Hát, nem tudom, Frank, valami azt súgja, hogy te nem vagy hardcore.
Egy történet sohasem lehet annyira összetett, mint az élet.
Tetszett?
0 
0
Kedves Cthulhu! A felvetés is érdekes.
Tetszett?
0 
0
Ez egészen komoly. Egyrészt a videó; olyan életszerű, hogy az már elképesztő. A másik, hogy ez egy érdekes nézőpont.
Tetszett?
0 
0
Ez a blog, csak úgy mint a többi, nagyon ütött. Elgondolkodtam. Egyszer elérkezünk a Caprica c. sorozat szintjére. Virtuális valóságokban fogunk mászkálni, több száz, több ezer felhasználóval egyszerre, játékszabályokkal vagy anélkül, egy kis készülékkel a fejünkön, ami fogja az agyhullámokat. Csak legyen egy kis jel a sarokban, hogy lássam, ez nem a valóság, ha vissza akarok térni a virtuális világba normál életet élni. Már ha akarunk és nem egy robotot küldünk magunk helyett dolgozni és boltba járni, mint a Hasonmás című filmben. Változik a világ, talán kell ez a változás, talán nem.
Tetszett?
0 
0
Az alapokat valahogy úgy találjuk meg, ha megértjük, a Föld nevű bolygón milyen módon tudják befolyásolni a játszmánkat. Végül is mindenkinek az élete egy 3 dimenziós térben zajlik, amelyben ő a főszereplő.
Tetszett?
0 
0