Az utolsó év… III. rész

Vannak kellemesebb helyek...

Az ember olyan, mint a grafit: ha nyomás nehezedik rá, vagy eltörik – vagy gyémánt lesz belőle.

A gyémánt az egyik legkeményebb természetben előforduló kő. A keménységi skála tízedik fokát képviseli, kilencvenszer keményebb, mint a kilencedik fokon álló korund. Neve a görög adamoszból ered, amely legyőzhetetlent jelent. A gyémántnak különleges fizikai és kémiai tulajdonságai vannak, és igen egyszerű, hiszen csak egyetlen elemből áll, szénből.

A gyémánt egy ásvány, de egyben egy filozófia is.

Tekintsük úgy, hogy a gyémánt a grafit lényege, a grafit lényegi része. Ennek persze természettudományosan aligha van értelme, de most nem a természettudományról beszélünk.

Képzeld el az Eiffel-tornyot, amint felülről óriási nyomás nehezedik rá: meghajlik, összerogyik, magába roskad. Ám, amikor a 322 méter magas toronyból 4 méter magas acélmonolit lesz, az a nyomóerő, amely meghajtotta a lábait, most már behorpasztani sem tudja. A toronynak nem a formája a lényege, hanem annak az anyagnak a tulajdonságai, amiből áll.

Ha mindezt átértelmezzük az emberre, akkor valójában az embernek azt a részét keressük, azt a valamit, amit nem lehet behorpasztani, nem lehet összenyomni, nem lehet összetörni. Ez volna az ember gyémánt része.

Sok mindent szerethetünk, és sok mindent tekinthetünk fontosnak. Ez teljesen rendben van. A problémák ott kezdődnek, amikor elkezdjük ezeket önmagunkkal vagy az életünkkel azonosítani, vagy elkezdjük azt gondolni, hogy ezek a külső dolgok adják az életünk értelmét.

Nekem fontos az írás, a kényelmes életem, a ráérős munkatempóm, a napszakok figyelmen kívül hagyása, a napi játék, a gyros-evészet, és még néhány ehhez hasonló dolog. Bizony, nem örülnék, ha ezek közül bármit is félre kellene tennem, akár időlegesen. Rosszul érezném magam, ha megtörténne, idegessé tesz a gondolat, hogy megtörténik. Ha többé nem játszhatnék, ha többé nem lehetnék ébren, amikor kedvem tartja, ha többé nem írhatnék, akkor nagyon rosszul érezném magam, és azt gondolnám, hogy sanyarú a sorsom. (Mindenki helyettesítse be a fenti listán a tételeket arra, ami számára fontos.)

De, menjünk tovább. Nemcsak a kényelmemet veszthetném el, hanem kifejezetten rosszra fordulhatna körülöttem a világ. Elveszthetném a lakásomat, a megélhetésemet, a szabadságomat, elveszthetném a barátaimat. Nagyon egyedül érezném magam, nagyon feleslegesnek, öregnek, kiégettnek. És gondolkodni kezdenék azon, hogy van-e értelme az életnek, és van-e értelme tovább folytatnom az életet.

Úgy tűnik, 2012-ben a politika és a gazdaság tartogat számunkra egy s mást. Ezekben az a közös, hogy egyik sem jó. Úgy tűnik, elveszthetünk fontos dolgokat, fontos személyeket, és meglehet, egy napon ott ülünk majd valahol a földön, hátunkat a falnak vetve, és azon gondolkodva, hogy vajon van-e értelme folytatni?

Nehéz idők jöhetnek, súlyos nyomás nehezedhet ránk, veszteségek érhetnek, és mindez elindíthatja a gondolatláncot bennünk az élet értelmetlenségéről, melynek vége önmagunk magadása a sorsnak. A stressz egy határon túl úgy kapcsolja be az öngyilkosság gondolatát, mint egy előre beépített önmegsemmisítő programot.

Rendkívül naivnak kell lenni ahhoz, hogy azt mondjuk: a média folytonos károgása, a szüntelen gazdasági és politikai fenyegetőzés nem tudatos, és nem az a célja, hogy tömegekben indítsa el az önmegsemmisítő gondolatláncot.

Mit tanít nekünk a gyémánt filozófiája? Azt, hogy figyelmünket a lényegre összpontosítsuk, és ne vegyük nagyon komolyan a többit.

Valójában a működőképességhez két dolog szükséges: élő test és élni akaró lélek. Amíg e kettő megvan, addig megvan az alap egy bármilyen élethez.

Azt mondhatjuk, hogy ha egy ember így gondolkodik, ezzel a hozzáállással éli az életét, akkor ő egy gyémánt. És ugyanúgy, ahogyan a gyémánt kiállja a természet viharait, az ilyen ember kiállja az élet viharait. A nehézségek, a kényelmetlenségek, a veszteségek nem indítják el benne a halál gondolatait.

Hogyan lesz valakiből gyémánt? Talán több módja van ennek, én egyet tudok. Veszít, sokat veszít, padlóra kerül, még többet veszít, beindul az önmegsemmisítő program, látja a halált, és nem tetszik neki. Feláll, ellentmond a programnak, és nem adja fel.

Élő test és élni akaró lélek. Ezek az alapok.

Hogy mitől függ az élni akarás? Jövőképtől, és tudástól. De ezekről legközelebb.

1463
Mennyire tetszett a cikk?
Thanks!
An error occurred!

About Duncan Shelley