Zóna, komfort nélkül
Burokban élünk. Mindannyian. Ezt nevezik komfort zónának. A komfort zóna az otthon melegségével tölt el. Itt érezzük jól magunkat, itt élünk kényelmesen, biztonságban, ismerős viszonyok közepette.
Persze, lehetséges, hogy ez a zóna minden, csak nem komfortos, minden, csak nem kényelmes és biztonságos. Mégis, ez az otthonunk, és azért tekintjük komfortosnak, otthonosnak, kényelmesnek és biztonságosnak, mert ismerjük és kiigazodunk rajta.
A komfort zóna a lelki értelemben vett otthon. A szenvedéssel, a kudarcokkal, az önostorozással együtt.
A fejlődés kulcsa a bátorság, ugyanis a fejlődéshez ki kell lépnünk a komfort zónánkból. Ez félelemérzettel, gyötrődéssel, zavarodottsággal jár. Kilépünk az ismeretlenbe, nem tudjuk, hogyan reagáljunk, hogyan érjünk el eredményeket. És míg komfort zónánkon belül minden rutinból megy, zónánk határain túl ismeretlen területre tévedünk, és egy szerencsétlen amatőr benyomását keltjük.
Különös csapda ez, mert minél profibbak vagyunk saját zónánkon belül, annál nehezebben lépünk ki onnan. Minél nagyobb mesterek vagyunk, annál kevésbé vagyunk hajlandóak ismét bénázni, leégni, belezavarodni, csúfos kritikákat kapni, és beülni az iskolapadba, az első osztályban.
Régi buddhista iratokban találtam egy érdekes állítást: „ha valaki istennek születik, az a rossz karma jele”. Az isten szó ebben az esetben azt jelenti, hogy valakinek rendkívüli adottságai vannak, például nagyon szép, ragyogó intellektus, vagy mérhetetlen gazdagságba születik bele. Úgy vélték, ez a lét csapda, mert az ember ellustul, nem hajtja semmi.
Nagyon is van ebben valami. Ha valaki igazán profi, igazi mester, sőt nagymester, valódi géniusz, esetleg korszakalkotó zseni, az minden valószínűség szerint be van betonozva a saját, rendkívül jól ismert komfort zónájába, ahonnan kirobbantani sem lehet. Valóban csapda ez, hiszen ki mondhatná, hogy ahol van, onnan már nincs tovább?
Az út tehát az, hogy erőt veszünk magunkon, és kilépünk a komfort zónánkból. Teszünk egy lépést, az ismeretlenbe, a hidegbe, elviseljük a vacogást, az elpirulást, mások rosszallását, és nem bújunk vissza. Belakjuk az új határokat. Maradunk, bénázunk, szenvedünk, amíg nem kezdjük el érezni ismét az otthon melegét.
Kívül tágasabb, mondják a bölcsek. Igaz. Mindig igaz.
A fejlődéshez, a jobb, hatékonyabb, hasznosabb, sőt biztonságosabb élethez bátorságra van szükségünk, mert saját határainkat kell áttörnünk. Utunkat gyötrődés, zűrzavar és bizonytalanság jelzi. Ha megfutamodunk ezektől, maradunk bezárva korábbi, kis életünkbe.
A határok bennünk vannak. Félelmetesebbnek látszanak, mint bármi a fizikai világban.
Egy bölcs azt mondta egyszer: az ember azért hal meg, mert nekiment a saját belső határának, és megrémült tőle. Az ő nézete szerint a halál a lélek ijedsége, a lélek sebes helyváltoztatása, menekülése, amelyet a test nem tud követni.
Félelmetes gondolat. De egyben felszabadító is.
Itt állunk középen, két világ határmezsgyéjén. Előttünk az élet, mögöttünk a halál.
Hello Duncan!
Ha a komfort zóna az, amin belül ismerjük a viszonyokat, mindennel tisztában vagyunk, a dolgok rutinból mennek, könnyen boldogulunk, kényelemben és biztonságban érezhetjük magunkat, akkor azt gondolom, nem kilépni kéne ebből a zónából, hanem a határait kéne minél kijjebb tolni.
Ha a komfort zónádat nem tágítod, akkor bizony szűkül, ha a képességeidet nem fejleszted, akkor hanyatlanak, az elkényelmesedés pedig nem vezet jóra, úgyhogy traktorral és TNT-vel (képletesen) álljunk neki törni az utat. A traktor a tudás, a TNT a gyakorlás. A hasonlat kicsit sántít, de talán még érthető, én ezzel egészíteném ki, amit írtál.
Tetszett?
1 
0
Duncan Shelley írta:
Na jó, humorosra vettem a figurát (mert leírni, hogy a kép a Stalkerből van olyan snasznak tűnt), de látom, meg is büntetsz keményen. Ennyi év után igazán tudhatnád, hogy valójában játszottam a Stalkerrel és eszembe se jutott olvasni róla, videót meg pláne nem láttam róla.
Tetszett?
0 
0
@ Alex:
Volt egy olyen érzésem, hogy valójában nem játszottál a Stalkerrel, csak olvastál róla és néztél néhány videot.
Tetszett?
0 
0
Fisher írta:
A kép (mint mindegyik, ami jön Az utolsó év… cikkekhez) egy egész szimbolumrendszer.
A fent látható kiváló képet magam készítettem, nem olyan régen. A helyszín Csernobiltól pár kilométerre található. A két fényszóró egy traktoré, a kevés működő jármű egyike. A mutánsok miatt ez sokat számít.
A képet 2011-ben csináltam, de az, ami a képen látható, az már 2012. A helyszínt Zónának nevezik. Ahol minden van, csak komfort nincs. De legalább érdekes.
Most már mindent tudsz…
Tetszett?
0 
0
thirdeye írta:
Mindegy, hogyan történt, történik, történhet, az említett módszerrel ki lehet jönni belőle.
Tetszett?
0 
0
Muad-Dib írta:
Traktor. Miért lenne ott targonca?
Tetszett?
0 
0
Duncan Shelley írta:
Duncan és Homérosz nőzni voltak. Hogy elégedettek -e? Talán mindennél ékesebben beszél 1000 voltos mosolyuk.
Tetszett?
0 
0
Én úgy értelmeztem a képet, hogy áttört a komfort zóna és kint megpillantottuk a fényt.
Vagy van még valamilyen részlet a képen, ami fontos?
Tetszett?
0 
0
A baj az , hogy a “komfortzónának” nevezett börtönt módszeresen építették körénk , mi pedig még hálásak is vagyunk érte , hiszen arra kondicionálják az elménket , hogy mindenben a “készételeket” fogadjuk el . Akkor lesz esélyünk ha felébredünk ebből a rémálomból és felelősséget vállalunk az életünkért. Amúgy is úgy néz ki a dolog hogy nemsokára egyébként is kirugdosnak minket ebből a “komfortzónából” !
Tetszett?
2 
0
A képen egy omladozó falú átjáró mögötti helyiségben lévő targonca van. Nekem legalábbis úgy tűnik.
Tetszett?
0 
0
Duncan Shelley írta:
Ebben az esetben a többi lényegtelen.
Tetszett?
0 
0
kisboros írta:
Fejtsd ki, hogyan érted. Én csak egyféle értelmezést akartam adni.
Tetszett?
0 
0
Ha “belül” igazi komfort érzés tud kialakulni, akkor nem kell mást tenni, mint kívülre ugorva magunkkal kell vinni magunkkal vinni ugyanazt az érzetet és azt a meggyőződést, hogy egy új helyzetben is ki tudom azt alakítani. Ha egyszer sikerült, akkor ez azt jelenti, hogy reprodukálható és nem valamiféle “deus ex machina” az, ami miatt erre képesek vagyunk. Ez tulajdonképpen minden más tényezőtől független, és nem más, mint egy kialakult önbizalom igazolása saját magunk felé. Amennyiben az élet úgy hozza és ezt gyakorta kell megtennünk, az első ilyen sikeres “ugrás” után már sokkal könnyebben megy. Próbáljátok ki!
Tetszett?
0 
0
Duncan Shelley írta:
Nekem úgy tűnik, hogy a cikkednek több értelmezése is van. Ide is szól, meg oda is.
Hogy ez tudatos vagy véletlen, arra csak következtetni tudok a korábbi cikkeid alapján.
Tetszett?
0 
0
Csuhi81 írta:
A képet én csináltam, nem is olyan rég.
Várjuk meg Alexet, ő tudja.
Tetszett?
0 
0
nmilliardadik írta:
Ismered a káoszelméletet? Vajon tényleg van káosz?
Én csak a lelket tartom élőnek. Tehát a testem sem él. Az egy zombi.
Tetszett?
2 
0
hszmart írta:
És te melyik oldalon állsz?
Érdemes tisztáznunk!
Tetszett?
0 
0
brokev7 írta:
Az utolsó év. A kérdés, hogy miben az utolsó.
Tetszett?
0 
0
kisboros írta:
Biztos vagy benne, hogy érted a cikket?
Tetszett?
0 
0
Duncan Shelley írta:
A Stalkerből lehet egy jó hangulatú screenshot, de annyira nem tudom kivenni, hogy mit ábrázol. Valami terepjáró lehet. Ide is illene morbidul (vagy talán nem is morbidul) a “zóna” hasonlat.
Tetszett?
1 
0
Én is felnagyítottam, és semmi. Mondjuk, nem vagyok nagy gamer, soha nem is voltam, szóval ha olyan vonatkozású, akkor nem is lesz meg…
Nekem az volt a nagy határátlépés a fejemben, mikor kiköltöztem Angliába, és minden új volt. Viszont minden meglepően hamar sikerült, amit a “krízis” és az “éles helyzet” szülte plusz energiáknak tudtam be, kicsit hasonlóan ahhoz, mint mikor jobban, hatékonyabban működik a tested az adrenalin miatt. Csak ez hosszabb távon működik.
Érdekes az a megközelítés, miszerint mikor berendezkedsz valamilyen burokba, akkor valójában az agyad egyik zugába rendezkedsz be, kiépítve az ottani idegpályákat, ami miatt az adott életburok szabályai, helyzetei és kihívásai hamarabb, nagyobb hatékonysággal kerülnek feldolgozásra, és mikor nagy határátlépést csinálsz, akkor valójában “csak” az új terület idegpályáit kell bejár(at)ni. Nekem az ilyen dolgok – mármint, hogy tudom a jelenség hátterét – segítenek a helyzetekkel való “megküzdésben”.
Ranschburg Jenő mondta – szülőknek jó lehet -, hogy a gyerekek egy ideig “jók”, kiszámíthatóak, magabiztosak, aztán egyszer csak “megőrülnek”, kezelhetetlenek, stb. lesznek, aztán ez is elmúlik, jön a “normálisabb” szakasz, és ez periodikusan változik. Főleg kisebb korban van ez így. Érdekes viszont, hogy egy-egy ilyen nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szakasz elején a gyerek mintha érettebb lenne, mint az előző nyugodt szakaszban volt. Ezt azzal magyarázzák, hogy van a gyerek fejében egy térkép az adott világról, amiben nyugodtan mozog, viszont mikor kinövi a térképet, akkor labilissá válik az új térkép kiépítésének idejére. De ha kész az új térkép, akkor ismét megnyugszik, és az új térképe már “érettebb”, mint a régebbi.
Szerintem vannak erre példák felnőtt korunkban is. Én már éreztem, hogy minden látható ok nélkül “megmarhulok”, és amikor vége, az új világom kiegyensúlyozottabb, mint az előző volt.
Persze, megvannak ennek a hátrányai is, hiszen így sosem a valóságot látjuk, hanem csak a térképet, de ez már bőven egy másik (buddhista) téma…
Nem tudom, mennyire voltam zagyva, dumálnak körülöttem.
Tetszett?
5 
0
Mit kell (lehet) a képen látni?
Én bizony hiába nagyítom fel.
Tetszett?
0 
0
Ez a kép egy játékból van. Ott a célkereszt középen. Egy kocsi áll hátul a sötétben a pajtában. Melyik játék ez Duncan?
Tetszett?
0 
0
Van a káosz. Az ebben egyensúlyt fenntartó erő, melynek hatására a különböző energia szintű rendszerekben harmonikusan zajlanak le a folyamatok. A holt anyag és a tiszta, természetes energia, itt, ott sajátos formációkat hoz létre, olyat, amelyben az anyagok és az energia kombinációja ciklikusan ismétlődő táncba keveredik. Hosszabb rövidebb ideig fennmarad, szaporodik, átalakul és vagy megsemmisül. Az anyag és a tiszta energia valami többlettel „az élet” energiával egészül ki.
Van tehát az élet. Az élet a mi fogalmunk. A földi embereké. Csak az embereké. Nem tudjuk, hogy az anyagnak és az energiának ezt a különös kombinációját valami nem emberi „értelmes” élő hogyan nevezi, értelmezi. Azt se tudjuk mekkora tömegű anyag és energia képes élni. Lehet, hogy él, még az is lehet, hogy a mi fogalmaink szerint értelmes, de mi holtnak látjuk. Csak a földön lévő formációkat tartjuk élőnek.
Van a földi élet. És itt, az életet megvalósító formációk közül csak az általunk magunkat embernek nevezett lényeket gondoljuk értelmesnek.
Van az emberi élet. Ezt a fogalmat is mi alkottuk, és azt a képességet értjük alatta, hogy úgy tudunk élni, hogy az ahhoz szükséges anyag és energia mennyiség sokszorosát pocsékoljuk el, és eközben saját fajtársaink életminőségére nem vagyunk tekintettel, vagy akár életáldozatra is kényszerítjük őket. Ezt fejlődésnek nevezzük. Ez a „fejődés” hozza létre a differenciákat az egyedek és az egyed csoportok között. És mert a differenciálódás során a magasabb „pocsékolási” szintre jutott egyedek csoportok a továbbfejlődésben érdekeltek, a folyamat eszkalálódik. Ezt, ezt a fogalmat is mi alkottuk, de lényeges összefüggések értelmezésénél nem a következmények súlyának megfelelően alkalmazzuk.
A mi kis életeink is a végtelen univerzum részei, melyben a káoszból az anyag az egyensúlyt fenntartó erő hatására szűrődik át a rend a harmónia, az élet állapotába, a ciklikusan ismétlődő táncba, és tart mindaddig, amíg a fejlődés el nem éri a határát és következik a káosz.
Van a káosz. A végtelen univerzum és benne az anyag és az energia. A burok.
Tetszett?
2 
0
A képet nagyítsátok fel és nézzétek meg alaposan. Megéri.
Tetszett?
0 
0
Zajlik egy láthatatlan verseny itt a világban. Úgy értelmezem a címet, hogy nem túl sok időnk van arra, hogy nyerjünk
)
Kik között?
Azok között, akik képesek kilépni ebből a komfortzónából, és gyökeres változtatást végrehajtani önmagukon, és ezáltal a környezetükben, –és a “”szép új világ”" létrejötte között.
Fej-fej melletti a küzdelem, talán egy orrhosszal ők vezetnek. Nekünk pedig fel kell gyorsítanunk, ha nem akarunk egy örökkévalóságig hatássá válni.
Tetszett?
2 
0
Imádom ezeket a cikkeket!!! Végre, végre!!! Még, még, még sok ilyet 2012-re!!!!
Már a másik is nagyon tetszett, azóta is csiszolom a saját kis listámat.
Egyedül a címet nem értem, de gondolom a második részben majd erre is fényderül!
Ez egy soha véget nem érő út, hiszen előbb utóbb mindent megszokunk, mindenbe bele tanulunk, úgyhogy nagyon sok határt kell még átlépnünk, hogy ne maradjunk a komfort zónába!
Tetszett?
3 
0
Én a kinti világot már ismerem, és nem kérek belőle.
Nem mindegy, hogy valaki mindig is bent volt vagy kintről került be.
Tetszett?
1 
3
Teljesen egyetértek ezzel az írással. És az a durva, hogy igazából pont akkor lenne valóban kényelmes, ha képesek lennénk könnyedén kilépni a kényelmi zónánkból.
Én efféle dolgokat tervezek megtenni a 2012-es évben. Mindenképpen ki kell lépnem nekem is az eddigi kényelmes(nek tűnő) életteremből.
Ez a buddhista felfogás nagyon érdekes. De azért én ettől függetlenül úgy gondolom, az “istenként születés” hasznos.
Tetszett?
0 
0