Armageddon minden pillanatban
Vannak azok a mondások, amelyek az ismétlésről, az építkezésről mesélnek nekünk: „Az vagy, amit megeszel”, „Az leszel, amit gondolsz”. Ha minden nap tízszer felemelek egy ötven kilós súlyzót, előbb-utóbb megerősödöm. Ha minden nap felviszek a hegy tetejére húsz téglát, előbb-utóbb jókora halom lesz ott fenn. Ha elég hosszú időn át követek jó tanácsokat, élni fogom az álmaimat, és ha elég sokáig hiszek ostoba tanácsokban, érteni fogom Clive Barkert, amikor a „privát poklokról” beszél.
Amióta világ a világ, léteznek tanácsadók, akik magánszorgalomból, kedvességből, aljasságból, hobbiból vagy hivatásszerűen osztogatják tanácsaikat. A tanácsok lehetnek ingyenesek, és lehetnek olyan drágák, amit csak egy szűk réteg tud megfizetni.
A tanácsadók ott állnak az árnyékban a trón mögött, a kormányfő mellett, a vezér jobbján, az igazgató segédjenként, és tanácsaik stagnálást, pusztulást vagy felemelkedést hoznak. A tanácsadók sikerrel és kudarccal kereskednek.
A cégek, a vállalkozások, az edzők, az egyesületek, az alapítványok is foglalkoztatnak tanácsadókat.
Mindenkinek vannak tanácsadói, neked, nekem, mindenkinek. Ritkán ez a nevük, és ritkán gondolunk rájuk így, de léteznek. Élő vagy holt személyek, akiknek hiszünk, ilyen vagy olyan okból.
Hermész Triszmegisztosz szavait követve, tanácsadók sokaságát találjuk, az élet minden szintjén, a legaljától a legtetejéig.
Igaz történet (nevek nélkül):
Egy magyar fickó vállalkozásba kezdett, saját tudását, képességeit, józan paraszti eszét, és kedvenc üzleti könyveinek szerzőjét követve, mérhetetlenül sok munkát elvégezve, alig néhány év alatt a semmiből milliárdos birodalmat épített. A cég akkorára nőtt, amekkorára nőhetett, ám megrekedt egy szinten, mert a vállalkozó felélte tudását és képességeit. A továbblépéshez tanácsadókra volt szüksége. Felfogadott tanácsadókat a PR, a marketing és a személyzetkezelés területén.
Mivel a cég kellően nagyra nőtt, a konkurencia megtámadta. A támadások bekerültek a médiába. A PR-szakértő azt tanácsolta, hogy ne ereszkedjenek le erre a szintre, maradjanak csendben, tegyék a dolgukat, és minden el fog múlni. Nem múlt el. És mivel az emberek csak az egyik oldalt hallották, a másik oldal elzárkózott az interjúktól (a tanácsnak megfelelően), azok is hinni kezdtek az egyébként alaptalan vádakban, akik korábban a cég mellett álltak.
A marketing szakértő új weboldalt tervezett, új dizájnt, új arculatot. Minden változott, minden trendi lett, minden a tanácsokat követte. Ennek következményeképpen a vásárlók eltévedtek a cég weboldalán, még maguk a dolgozók sem tudták használni, és a google keresőjét hívták segítségül, ha valamit meg akartak találni a cég saját weblapján. Az újratervezett termékdizájn tovább fokozta a káoszt a vásárlók fejében.
A személyzetis szakember új mércéket vezetett be, melynek sokan nem feleltek meg, és akik nem feleltek meg, azokat utcára tette. A kulcsemberek többsége elvesztette az állását. Ők voltak azok, akik nem csak a pénzért dolgoztak, akik hivatást találtak, akik mindent tudtak, akik hittek a termékekben, és akik a vállukon vitték a céget. Helyükre motiválatlan, érdektelen, csak a pénzt néző alkalmazottak kerültek.
A birodalom alapjaiban rendült meg. Hiába nőtt nagyra, hiába hittek benne tízezrek, hiába volt piacvezető, hiába minden – három tanácsadó darabokra szedte. A kivégzés óta évek teltek el, de a kárt máig nem sikerült helyrehozni.
Újabb igaz történet, újfent nevek nélkül:
A villamosság speciális területén tevékenykedő cég bevételei elkezdtek csökkenni. A gyors vizsgálat a felszaporodó konkurenciát jelölte meg oknak. Felfogadtak egy tanácsadót, azzal a feladattal, hogy dolgozzon ki stratégiát, amely stabilizálja a vállalatot a csúcson.
A tanácsadó munkához látott, térült-fordult, és előállt a mesterművel: árat kell emelni! Még a százalékot is kiszámolta, pontosan mennyivel kell megemelniük az árat. Ez majd hat, mondta, az emberek kíváncsiak lesznek, hogy miért kérnek ők annyit, a minőséget pedig meg kell fizetni.
A vállalat a szabadesés sebességével omlott össze. Elvesztették az ügyfeleiket, újakat nem találtak, végül felszámolták a céget, és a telephely eladásával igyekezték kiegyenlíteni a tartozásokat, amelyeket rövid idő alatt halmoztak fel. A megbízott igazgató az utolsó munkanapján felkerekedett, és bejárta a konkurenciát, hogy legalább utólag bölcs lehessen. Amit talált, elszomorította. A konkurencia hasonló vagy magasabb minőséget kínált, 30-50 százalékkal alacsonyabb áron, mint ők.
A tanácsadó sikeresen elérte, hogy a hajdan piacvezető vállalat csődbe menjen, kétszáz ember veszítse el a munkáját, a tulajdonosnak a teljes életműve váljon semmivé.
A saját életemből is tudok példákat hozni, amikor valaki tanácsait követve elveszítettem a pénzem, az egészségkárosodás mértékéig túledzettem magam, elhagytak a barátaim, mérhetetlen időt herdáltam el feleslegesen, tönkre ment a párkapcsolatom, vagy éveket húztam le nagy magányomban.
Ha a tanácsadói oldalt nézzük, talán konkrétabb elképzeléseket alakíthatunk ki a római birodalom bukásáról. Az „idők szava” elnevezésű ködös elmélet tagadja a felelősség létét, tagadja a jó és rossz döntések létét és hatását, tagadja a gonoszság és építő szándék valóságosságát.
Nem a tanácsadók ellen beszélek. Fontosak, szerepüket nehéz túlértékelni.
Egyetlen valóban professzionális és jó szándékú tanácsadó az egekbe repíthet egy vállalkozást, egy országot, vagy egy magánember életét. A vegetáló sportoló hirtelen elképesztő mértékben meglódul, a pályáján botladozó énekes a világ csúcsára tör, az éveken át a csőd szélén egyensúlyozó vállalatból erős alapokon álló birodalom lesz. A jó tanácsadó munkájának áldásaként a rossz jóvá válik, a jó még jobbá.
Léteznek igazi tanácsadók, akik tiszta szándékkal, biztos tudással, és a szituáció pontos ismeretében adnak helyes tanácsot. Az egyiptomi birodalom tündöklésének idején, minden bizonnyal, óriási koponyák szolgálták az uralkodókat, akiknek volt elég eszük követni a tanácsaikat.
Hitler a római birodalmat majmolta, felfogadott tanácsadói pedig alighanem azokat a kollégákat követték, akik hajdanán a világtörténelem egyik leghatalmasabb és legerősebb birodalmát verték szét. Tanácsaik háborúba hajszolták Németországot, melynek eredménye: megtöltött temetők és semmivé foszlott álmok.
Az életünk, és az életünkben minden azon múlik, hogy milyen tanácsokat követünk.
A „mama jobban tudja”, a „mama jót akar” és az ehhez hasonló szólamok nem az igazi tanácsadók ismérvei. Státuszból nem lehet helyes tanácsot adni. „Értek hozzá, mert én ülök ebben a székben!” Nem, ettől még nem.
Nem csak a tanácsokat, de magukat a tanácsadókat is alaposan szemügyre kell vennünk.
Van egy mondás: „Nézd meg, milyen életet él az, akitől a tanácsokat kapod. Ha hallgatsz rá, te is úgy fogsz élni, mint ő. Szeretnéd?”.
A válasz egyértelmű, és az abból levont következtetés is az.
@ Henrik:
Azért felbontani egy barátságot, mert “hagyta magát meggyőzni”, és veszített… Ez elég húzós. Ebben hol a felelősség?
Tetszett?
0 
0
Hello!
Én úgy érzem,hogy sok tanácsot adtam az életben.(pedig még nagyon fiatal vagyok)
De tanácsot adni csak egyedien lehet,azaz nem lehet szerintem ugyan azt a tanácsot adni Bélának,mint Sanyinak ugyan olyan élethelyzetben.Mert nincs ugyan olyan,még ha ugyan az történt is.
A Kunoichi klánt kellene felbérelni egy idegen ember élethelyzetének a megismeréséhez,hogy bármilyen tanácsot kapjon az üzletben. Mert talán ők tudnának minden részletre odafigyelni.
Aki tanácsot ad, nem vállalja a felelősséget.
Egy ismerősöm,akinek sok pénze van,elment kaszinózni egy “barátjával”,akkor mikor még csak feltörekvő volt. Ez az ismerősöm kb. megtriplázta a pénzét a kaszinóban. Ki akart szállni,de a barátja fűzte,hogyne.Buktak mindent persze,de nem vállalta a felelősséget a barát az ismerősömért. Nem ez az érdekes!
Az ismerősöm felbontotta a barátságot,amit azóta is sajnál.(18éve)
De kemény és makacs üzletemberként nem békült ki a baráttal,aki 3 éve meghalt.
Azóta már nem fontos neki a pénz.Jött neki APEH-től elkezdve válás és minden.Ez sok pénzébe került,de már nem fájt neki elveszteni. Szerintem valamit megtanult…
Tetszett?
1 
0
@ Petra:
Hello Petra!
Sajnos hallottam ilyenről, máig sem hevertem ki teljesen.
Tetszett?
1 
0
Petra írta:
Én a legkevésbé sem. Mindig el tudok képzelni sokkal jobbat.
Tetszett?
0 
0
brokev7 írta:
A cikket én írtam számítógéppel, a képet én festettem barna zsírkrétával!
Tetszett?
1 
0
@ hochenz:
Az időtényező fontos lehet. Ha az életem továbbgördítéséhez azonnal szükségem van megfelelő tanácsadóra, akkor ilyen embert kell találnom, míg, ha nekem kellene elmélyednem egy olyan szakterületem, ami a legkevésbé sem érdekel, akkor az életem megfeneklene.
A másik, hogy kívülről, kívül a bevett magyarázatokon, egy másik ember tisztábban láthatja az én problémámat, mint én magam.
Tetszett?
1 
0
bakostamas írta:
Nos, átgondolom, hogy ez vajon olyan tanács-e, amit érdemes megfogadnom, vagy mégsem.
Tetszett?
1 
0
Hello Duncan!
Az én szakmámban (tudod, rúdtánc), tanácsadónak hívjuk azokat a “szaktekintélyeket, akikre a lakásvásárló/eladó hallgat (hopsz, lebuktam, ingatlanos vagyok). Nem az a fontos, hogy ért-e a témához, hanem, hogy az ügyfélnek fontos a véleménye. Szóval, ha elnyered a támogatását, szinte biztos az üzlet, ha ellened van, akkor nehéz dolgod lesz. Ha nem sikerül meggyőzni és magad mellé állítani a tanácsadót, akkor sincs veszve minden, csak meg kel nyirbálni a tekintélyét. Nem pocskondiázunk, vagy alázunk senkit, elég rávilágítani egyetlen tévedésére a témában. Fontos, hogy nem akármilyen területen, hanem az ingatlanok területén, így elfogadnak engem olyannak, aki ért hozzá, neki pedig nem ciki, hisz többnyire nem ez a szakterülete.
Vegyünk egy példát, ami többször megesett már velem.
A vevőnek kell a lakás, a szerződéskötés előtt kikéri ügyvéd ismerőse tanácsát. Az ügyvéd ismerős azt javasolja, hogy ne foglalót, hanem előleget fizessen a szerződéskötéskor, mert bármi történhet, például, nem kapják meg a hitelt, és akkor a foglalót elbukják, de ha előlegnek minősült, a pénz az visszajár.
Vevőnk belegondol: Úristen, hát a bármi az sűrűn előfordul és az elbukni és a pénz szó egy mondatban nem hangzik valami jól. Milyen jó, hogy megkérdeztem az ügyvéd ismerősömet. Pánik hangulatban felhívja az ingatlanos (adott esetben engem) és hadarva magyarázza, hogy baj van, azonnal át kell írni a foglalót mindenhol előlegre, mert ha bármi …
Ilyenkor elnézően mosolyogva elmagyarázom neki, hogy az ügyvéd ismerőse, akitől a tanácsot kapta, remekül ért a joghoz, de a hitelekben valószínűleg nem olyan járatos, így nem tudhatja, hogy a bankok ragaszkodnak a foglalóval megerősített szerződéshez, különben nem adnak rá hitelt. Ez hat, mert nem kérdőjelezem meg az ismerőse jóindulatát, a saját területének ismeretét, az emberi kvalitásait, csak rámutatok egy tényre. Ezen az ismerős sem sértődhet meg, sőt még arra is volt példa, ezek után ő is elismerte a hozzáértésemet és tudtunk együttműködni.
Így kell kezelni az ilyesfajta tanácsadókat.
Tetszett?
1 
2
A cikk és a kép is nagyon ott van
Tetszett?
0 
0
Hello hochenz!
Szerintem mondasz valamit!
Én például mindenkitől elfogadok tanácsot, de csak arra hallgatok, aki azt javasolja, amit magam is tennék. Ezért nem is okolok senki mást, ha balul sül el valami, csak magamat, hogy rosszul ítéltem meg a helyzetet. (Mondjuk nekem könnyű, én mindenhez értek
)
Azt gondolom, hogy a tanácsadóknak felelősséget kéne vállalni a tanácsaikért, de azért annak is van felelőssége, aki hallgat rá, nem háríthatja át teljesen.
Azt mondják kibicnek semmi sem drága, szóval a megoldás az, hogy a tanácsadót érdekelté kell tenni a sikerben. Pontosan ezért találták ki és alkalmazzák sok tanácsadói szolgáltatásnál a sikerdíjat. Ez sem teljesen kielégítő megoldás, hisz sokan az egész vagyonukat, vagy az életüket kockáztatják, míg a tanácsadó a díját, ezért érdemes alaposan megfontolni, megbízzunk-e tanácsadóban.
Én elégedett vagyok az életemmel, de sok ügyfelem nem ilyet szeretne (nem tudom, van-e egyáltalán olyan, aki ilyet szeretne), mégis sokan találták meg a segítségemmel a lakásukat és nagyon jó feltéteket harcoltam ki nekik, amitől most boldogabb az életük. Ha őket kérdeznéd, azt mondanák, örülnek, hogy annak idején nem firtatták, hogyan élek és nem ez alapján döntöttek. Odafigyeltek, mit mondok, ellenőrizték, és beigazolódott, megmondtam mi lesz és mindig az lett, ez volt a próba.
Én is így választanék tanácsadót: utána néznék, hogy amit mondott, úgy volt-e. Hogy kiknek adott korábban tanácsot és azoknak bevált-e.
Tetszett?
2 
2
Talán érdemes még feszegetni még egy vetületét a témának, jelesül, hogy miért fordulnak az emberek tanácsadókhoz?
Az információ hiánya önmagában még nem elég ehhez Ha a fiamat veszem, ahogy épp kavar a pályán a kocsival a videojátékban és én beletolok okos tanácsokat, észre kell vennem, hogy magasról tesz rá, mit beszél a szám. Pedig még láthatóan nem megy neki, de tanácsot azt nem kér. Maga akarja megfejteni a dolgot. Igaza van, itt nincs kockázat gyakorolhat, próbálkozhat.
De mi van, ha növekszik a kockázat? A tét súlya ergo az önbizalom hiánya okozhatja, hogy tanácsért máshoz fordul. Nem kutat info után, nem tanul, nem próbálkozik. Már nem igazán elég bátor az illető a következő döntéséért felvállalni a felelősséget, ehelyett inkább – csak hogy a terhet megossza – tanácsot kér. Nem baj ha nem jó. A lényeg a felelősség megosztása. Ha kudarc majd a tanácsadó tehet róla, ha siker máskor is merít ugyanabból a kútból, amíg rajta nem veszt, mert ez már nem a saját játszmája többé.
Tetszett?
1 
0
Ismét egy igen jó írás! Köszi Duncan! Azt tanácsolom írj még jó sokat!
Tetszett?
0 
0
Ez mennyire igaz! Az elmúlt időkben én egy idióta szerencsétlen tanácsait követtem… Hát, nagyon nem szeretnék úgy élni, ahogy ő!
Tetszett?
6 
0
Ég a képem, ha átgondolom, milyen emberekre hallgattam életemben.
Tetszett?
8 
0