Mindig utáltam iskolába járni. Számomra az iskola sohasem a tanulás helyszíne volt, sohasem a tudás megszerzésének szervezett lehetősége. Nekem az iskola az erőszakkal volt egyenlő. Elvették az időmet, az életem egy részét, érdektelen információkkal tömtek, és állandóan el kellett viselnem olyan emberek közelségét, akikkel nem volt miért találkoznom.
Minden, amit profitáltam az iskolákban eltöltött évekből, az az ábécé, meg a négy matematikai alapművelet. Ennyi, semmivel sem több, ez minden, amit életemben használtam mindabból, amit belevertek a fejembe.
Az írás, az olvasás, és a négy matematikai alapművelet elsajátításához legrosszabb esetben sem kell fél évnél több. Azok az évek, amiket eltöltöttem az iskolákban, hiányoznak az életemből. Beléptem az oktatásba, majd sok-sok évvel később kiléptem belőle – és mintha meg sem történt volna.
A mai napig azt gondolom, hogy az iskola nem alkalmas hely a tanulásra. Még akkor sem, ha érdekes, izgalmas dolgokkal találkozik ott az ember, arra nincs lehetősége, hogy elmélyüljön egyik vagy másik információban. A tananyagot előre lefektették, a napokra lebontott tervet követni kell, erre ennyi idő jut, arra annyi, a véleményét mindenki tartsa meg magának, a tanár a tévedhetetlen atyaisten, a diáknak pedig kuss a neve.
Albert bá a következőket írta erről 1930-ban:
“Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér.
És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük.
Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel.
Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat?
Én nem értek a pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki.
Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem, sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom.”
E szavak leírása óta eltelt 84 év. Változott valami?
Én mindig szerettem tanulni, ami igaz ezen a napon is, és igaz lesz ezután is. Sok minden érdekel, több területen profi akarok lenni, néhány szakmában mester. Ezek ellenére, vagy talán éppen ezért, az én gondolkodásomban az iskola és a tanulás két olyan dolog, aminek nincs köze egymáshoz.
A végén néhány kérdés hozzátok:
Szerintetek szükségszerű az oktatást intézményesíteni?
Szerintetek szükségszerű a tananyagot standardizálni?
Szerintetek mi a tanulás legideálisabb közege?