Ebben a cikkben nem szándékozom kirándulni a misztikum világába, és nem is fogom ezt tenni – mégis úgy fogjátok érezni. Ezt előre sajnálom.
Mi volt a tánc a zene, a koreográfia, a szexualitás, a párkapcsolat, párválasztás, ünnepségek, rituálék, előadások, koncertek, érzelmek, az összes rárakódott, vele összekapcsolódó dolog előtt?
A tánc egy kulturális jelenség, és ahhoz, hogy megérthessük, mi maga a tánc, mint mozgás, teljesen le kell csupaszítanunk, le kell róla fejtenünk minden kulturális hatást.
Az idők folyamán a táncnak rengeteg fajtája alakult ki, rituális táncok, transz-táncok, társastáncok, egyedi táncok, színpadi és népi táncok. Némelyik nehéz, fizikailag megterhelő, van, amelyikhez különleges képességek vagy adottságok kellenek.
A tánc mára rendkívüli mértékben összefonódott a koreográfiákkal, oly annyira, hogy ha megpróbálnánk táncolni, spontán mozogva, öntudatlanul különféle koreográfiákat vagy azok elemeit kezdenénk el követni.
Ahogyan megpróbáljuk ezeket félretenni, és megtalálni a közös nevezőt a tánc összes formájában, lassan kezd felsejleni a tánc eredeti funkciója.
A tánc nem edzés, nem imitálása a harcnak, a szeretkezésnek, vagy más emberi tevékenységnek.
A tánc olyan mozgás, aminek nincs semmilyen célja. Látszólag nincs.
Egyszerűen látnotok kell a legkülönfélébb táncok alapvető mozgáselemeit a rárakódott kulturális hatások alatt, ahhoz, hogy észrevegyétek, mi volt a tánc eredetileg.
Amikor a lélek átveszi a kontrollt a test felett, amikor a tudat energianyalábjai összeköttetést létesítenek a test szenzorális kapcsolópontjaival, az a furcsa, különleges, talán kicsit groteszk mozgás, amit ilyenkor kapunk, maga a tánc.
A történelem későbbi időszakaiban, a gyenge, sérülékeny (például hús-vér) testek megjelenésével szükségessé vált kibernetikai protézisek aktiválása ugyanazt a mozgásmintát követte, amit a lélek végez a testtel, amikor rákapcsolódik a kontroll-pontokra. Ez a tánc.
Az emberi művészet nosztalgikus emlékezés a hajdani, fenségesebb időkre, amikor még többre voltunk képesek annál, hogy szenvedjünk, és ostoba ideológiákat kitalálva próbáljuk elviselni a behatásokat, amikre semmi szükségünk nincs. Néhanapján a művészet intuitíven megvillant valamit a lélek hőskorából: ahogyan a hősök összekapcsolódnak a szerves vértezetekkel, vagy a kibernetikus testprotézisekkel, melyek gyakorlatilag egybenőnek a testükkel, megint csak a test teljes mozgáslehetőségének végigzongorázását látjuk, azaz magát a táncot.
A tánc remegés, vonaglás, vibrálás, melynek egyetlen célja a test mozgástartományának kiismerése, a lehetőségek és határok tudatosítása.
A tánc eredete messzebbre nyúlik a zene eredeténél. Messzebbre az emberi faj eredeténél. Messzebbre a Földnél.