Falak közé születtem, falak között éltem, és falak vesznek körül most is, ebben a pillanatban. Olyan falak, amik nem kőből, fémből, fából, műanyagból vannak, hanem érzelmekből, hitből, elfogadott legendákból.
Ezek a falak érzelmektől túlfűtött kiáltásokból állnak, melyek így szólnak: „NEM LEHET!!!”. Nem lehet ezt, nem lehet azt, nem lehet semmit sem! Azért nem, mert nem! A világ már csak ilyen! Az élet ilyen! Nem lehet!
Egész életemben, bárhová is akartam menni, beleütköztem ezekbe a NEM LEHET falakba. Most is, bármerre nézek, ezek a falak vesznek körbe, bármerre lépek, már is üvölti valaki a képembe: NEM LEHET!!!
Hollywood bezárta kaput, nem érdekli már a kreativitás.
Úristen… mi lesz velem… kreatív vagyok, Hollywood az álmom… végem van, miért éljek tovább?
Az egész világ megváltozott, akik most kezdik, azoknak már nincs lehetőség.
De hát én… ez az életem… honnan vegyek erőt, hogy felkeljek még egyszer?
A nők 99 százaléka félrelép, a legtöbbnek leszbikus hajlamai is vannak.
Úristen… hát megcsalt, akit szeretek… nem is hittem volna… hát mégis? Ez fáj, nagyon fáj, belehalok…
Na, azért álljunk meg egy pillanatra! Jópofa itt zuhanni lefelé egyre gyorsabban, de ne legyünk már ilyen pipogyák, ilyen hívők, ilyen elvakult tekintélytisztelők! Hit helyett inkább vizsgálódjunk egy keveset. Vagy nem keveset, hanem sokat. Mit veszíthetünk?
Elgondolkodtatok már azon valaha is, úgy igazán elmélyülten, hogy mi kelt életre egy legendát?
Mi tartja fenn? Mi pusztítja el?
Ha megvizsgáljuk a legendákat, ahelyett, hogy szajkóznánk őket, megtalálhatjuk a mélyben megbújó tényt, amit észrevéve a legendának annyi, a NEM LEHET fal eltűnik, és mehetünk tovább.
Minden NEM LEHET egy legenda, ami a pontosítással oda kerül, ahová való.
Hollywood. Belterjes, kívülről nem lehet bejutni, aki outsidernek született, az is marad. Ez egy legenda, egy NEM LEHET fal. Ha elkezdünk vizsgálódni, és nem a legendára, hanem annak alapjaira vagyunk kíváncsiak, érdekes tényeket fedezünk fel.
Egyik embertől megyünk a másikig, és nem találunk senkit, aki ismerné a legenda alapjait, aztán még tovább megyünk, és még mindig nincs senki, aztán még tovább és még tovább, és egyszer csak előbukkan valaki, aki forrása a legendának.
Mesélj, mi történt?
Hajtogatja, hogy Hollywood már csak ilyen, hogy nem lehet, ez egy szabály, ez így igaz, ez… De nem hallgatjuk ezt, a szavába vágunk, és a konkrét tapasztalatot akarjuk tudni, nem a véleményt, nem azt, hogy NEM LEHET.
Még fél óra küzdés után végül nagy nehezen előkerül a tény. Volt egy forgatókönyve, amit megpróbált Hollywoodban eladni, és nem sikerült.
Úristen… Ennyi? ENNYI???
Megpróbálta, és nem sikerült, és ezt azzal magyarázta, hogy Hollywood nem kér a kreatív emberekből??? Ezt az ostoba, nagyképű idiótát!
De ne álljunk meg, ássunk mélyebbre, nézzük a további tényeket.
Oh, mi kerül elő… Az a bizonyos forgatókönyv nem zseniális volt, nem profi, nem gyenge, nem amatőr, hanem felháborítóan dilettáns, a filmírás szabályait ugatni sem képes szerencsétlen hányta össze, az egész követhetetlen, olvashatatlan, és úgy ürülék, ahogyan van!
És ezt a tényt úgy kellene kezelnünk, mint egy témához nem illő, jelentéktelen mellékkörülményt? Mert bizony ő így kezelte.
De ássunk még tovább, még lejjebb, lassan nem lesz elég az ásó, kapa kell, aztán csákány, aztán bányagép.
Megpróbálta eladni… Mit jelent ez egészen pontosan?
Beszélt valakivel, aki dolgozott több nagy produkcióban, amik közül kettő moziba is került.
Ássunk, ássunk…
Mit dolgozott egész pontosan? Producer volt, rendező, író, sztár?
Büfés! Büfés volt!
Egy idióta összeizélt valami szemetet, amit megmutatott egy büfésnek, aki szerint nem lehet leforgatni, az idióta pedig összetörten, sértődötten elkullogott. Ez a legenda tényalapja. Kicsit másképpen néz ki így, mint az elején, nem? Az elején természeti törvénynek látszott az, hogy NEM LEHET, most meg semminek, vagyis annak, ami.
Persze, van, amikor tovább kell ásni. Ok, a forgatókönyv viszonylag rendben volt, vagy egészen jó volt, vagy nagyon jó volt. Hogyan próbálta eladni? Kivel beszélt, mikor, hogyan időzítve, hogyan tárgyalt, milyen pozícióban, milyen szokásjogot, milyen protokollt követve? Az oldal aljáig sorolhatom a kérdéseket, melyekre mind választ kellene kapnunk.
És ha mindre van válasz, és mind rendben van, ez még akkor is csak 1 próba, és 1 példa.
Ismertem egy fickót, akinek érdekes elképzelései voltak a párkapcsolatról. Szerinte kézen fogva sétálni egy nővel, az dedós dolog, nevetséges, a csók pedig undorító. Egyszer mesélte, hogy továbbfejlesztette a szexuális kultúráját… Régebben azt csinálta, hogy amikor nagy nehezen összejött neki valaki, az aktus során gyorsan elélvezett, majd kiment a szobából, hogy a hölgy nyugodtan befejezhesse magának, azonban a nem túl kedvező visszajelzések hatására fejlesztette a módszert, és ahelyett, hogy kisétált volna, az ágy szélére ült, és onnan dicsérgette a nő szépségét, amíg az befejezte magának. (Most nyugodtan menjetek ki sétálni egy kört, aztán gyertek vissza…)
Szóval, ez a bizonyos gentleman egyszer talált magának egy nőt, akinél első ránézésre 0 esélye volt, de ő bízott magában, és a siker reményében támadott. Nem jött össze. Aztán felmerült benne, hogy talán a hölgy leszbikus…
Később hallottam, hogy egy ismerőse úgy említi ezt a bizonyos nőt, mint aki szexuálisan aberrált, mert a saját neméhez vonzódik. Legenda született.
Amikor megjelent Julius Andan könyve, A világ a színfalak mögött, valaki azt mondta, hogy felteszi a netre a hírt, hogy megjelent, és a világ eldönti, hogy van-e igény erre a könyvre.
Döbbenetes…
A világ (ööö… mi is az?) döntést hoz valamiről, amiről nem is tud?
Vajon a marketinget, a PR-t és a reklámot miért találták ki, ha elég csak letenni valamit valahol az asztalra, vagy kitenni egy papírt az üzenőtáblára?
De ne higgyétek, hogy csak ilyen alacsony szinten vannak legendák. Minden szinten előfordulnak.
Az Alien azért lett sikeres, mert az ismeretlentől való félelem mélyen gyökeredzik az emberben, a Terminator azért, mert a jövőtől való félelem mélyen gyökeredzik az emberben. Tehát, ha sikeres filmet akarunk, akkor kell valami ismeretlen, amitől a szereplők félnek. Nem baj, ha pocsék a sztori, nem baj, ha gagyin van megcsinálva a film, ugye?
A Csillagok háborúját 16 stúdió utasította el azzal, hogy nem tudná behozni a gyártási költséget, a Harry Pottert 23 kiadó utasította el azzal, hogy nincs célcsoportja, az mp3 lejátszót meg először a Sony-nak kínálták fel, de a szagértő állította, hogy a walkman mellett ennek nem lenne piaca. Szerencsére a feltaláló volt olyan arrogáns, hogy nem vette be, nem épített legendát a kudarcból, hanem elment egy másik céghez, ami épp mélyrepült, és amit egy gyümölcsről neveztek el…
Egy üzletember mondta egyszer: „Mindannyian ugyanabban a világban élünk, de más valóságban”. Nagyon igaz. Van, akinek nem is léteznek azok a falak, melyek valaki mást megnyomorítanak.
A NEM LEHET falak mögött tévedések vannak, azok mögött meg kudarcok, amiket félremagyaráztak.
Bármerre nézünk, NEM LEHET falak vesznek körül bennünket. Ezek nem igazi falak, csupán mementói felületességünknek.
A legendáink megölnek minket.