Gyerekkoromban, valahányszor leültem a tévé elé megnézni egy filmet, árgus szemekkel figyeltem a szereplők neveit, és ha női nevet láttam, káromkodtam magamban. A női név a film elején nekem azt jelentette, hogy unatkozni fogok, idegesítő, kínos jeleneteket kell majd átszenvednem, hiszen mi másért is lenne nő egy filmben, minthogy legyen benne “lamúr”?
Tizenévesen már más szemmel néztem a filmeket, bizonyos női nevek megjelenése a film elején roppant fontossággal bírt a számomra. A Házibuli első és második részét vagy harmincszor néztem meg a moziban úgy, hogy máig nem tudom, miről szóltak, mert engem csak Vic érdekelt belőle.
A valódi, hús-vér nők megjelenése az életemben erősen lecsökkentette a filmbeli nők jelentőségét, és megint elkezdett zavarni, ha a film eleji főcímen női neveket találtam.
Természetesen sohasem a nőkkel volt bajom, hanem azzal, amire használták őket a filmekben: ők voltak a vágy közhelyes tárgyai, ha felbukkantak, jött a „lamúr”, a cselekmény meg kezét tördelve állt egyhelyben.
Sok ezer filmmel a hátam mögött még mindig az a véleményem, hogy a legtöbb női karakternek nincs semmilyen valós funkciója a filmekben, csupán közhelyek. Vannak kivételek, persze, mint Ripley, Sarah Connor, Nikita, Azumi, Agent Salt, Agent Scully, Chloe O’Brian, Alice, Samara, Rachel Keller, Daenerys Targaryen, és még néhányan, de a legtöbb női karakter még mindig csak közhely, aki azért van ott, hogy a hős elcsábíthassa vagy megmenthesse.
De szeretnék már látni egy olyan komoly thrillert, amiben egy igazi férfit egy igazi nő véd meg vagy szabadít ki!
Mindezt csak azért írtam le nektek, mert kérdésem van hozzátok, ugyanis az egyik regényem elindult a megfilmesítés útján.
Én nem szeretem az érzelmi szálakat a filmekben, szerintem többnyire csak akadályozzák a cselekményt, nem pedig segítik azt. Ennek szellemében írom a saját történeteimet is.
Azonban sokan úgy vélekednek, hogy minden filmbe kell érzelmi szál, mert a nézők igénylik azt. Egy szép lírai szerelmi szál ellensúlyozza a feszültséget, közelebb hozza a történetet a nézőhöz, és így tovább, ti is hallhattatok ilyen érveket.
Erre bizonyítékként felhozzák, hogy minden idők 100 legsikeresebb filmjéből 81-ben volt érzelmi szál, tehát a sikeres filmekhez kell érzelmi szál. De szerintem nem biztos, hogy ez ezt bizonyítja. Lehetséges, hogy a 81 rendkívül sikeres film egy része a rendkívüli marketing miatt lett annyira sikeres, másik része az érzelmi szál ELLENÉRE lett sikeres, és néhány sikerében valóban fontos szerepet játszott az érzelmi szál.
Biztosan vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a Nyolcadik utas a halál is sokkal jobb lett volna, ha valamiképpen beleerőszakolnak egy szerelmi szálat a teljesen egységes történetbe, én inkább azt gondolom, hogy a legtöbb filmnek előnyére vált volna az érzelmi szál kihagyása.
De itt most ti vagytok a lényeg, a ti ízlésetek. Ha választhattok, inkább olyan filmet néztek, amiben van érzelmi szál (bármilyen, nem feltétlenül szerelem), vagy inkább olyat, amiben nincs?
Szerintetek minden filmbe kell érzelmi szál?
A top 10 kedvenc filmjeitek közül mennyiben van érzelmi szál?