Tizenéves korom elején már az eget lestem, attól rettegve, hogy eljönnek az idegenek. Néhány éven át arról álmodoztam, hogy felnőttként rájuk találok a Földön, és megfejtem a titkaikat. Idővel elmúlt a vágy, valami más lett belőle, de a téma (idegenek támadása) mindig is érdekelt.
Olvastam novellákat és regényeket, láttam tévéfilmeket, tévésorozatokat és mozifilmeket, melyek egyik kedvenc témámat boncolgatták; ezek minősége igen széles skálát ölelt fel az említésre sem méltótól a pocsékon át a nagyszerűig. Láttam dokumentumfilmeket, olvastam szakmai anyagokat, melyek egy esetleges invázió részleteit, hátterét, lefolyását taglalták.
A szokások veszélyes dolgok, a közhelyek halálosak. Aki el tudott jönni a Földig, az biztosan nagyon fejlett, biztosan okos, biztosan sokkal többet tud az embernél, és biztosan olyan hadi erővel rendelkezik, amellyel a földi csapatok nem tudnak versenyre kelni. Ezek a visszatérő elképzelések.
Egy alkoholista, drogfüggő csempész, aki ócska kis gépén szállítja a kokaint, vajon mennyire ért a repülés mögöttes fizikájához, a repülőgépek tervezéséhez, építéséhez, vajon mire elég az egy szem pisztoly, ami mindig nála van, ha motorhiba miatt kényszerleszállást hajt végre egy szigeten, ahol a bennszülöttek kétezer éve élnek ugyanúgy?
Vajon felfogná-e az ősi életmódot folytató törzs harcosa, hogy a furcsa sápadt arcú idegen kezében lévő villámló bot nem tud akárhányszor villámlani, és miután már villámlott négyszer, már csak három töltet van a tárban, és ha azokat is ellövi, ő lesz a legvédtelenebb lény a szigeten?
Vajon mennyire fejlett a katona, aki kilövi a rakétát? Mit tud a rakétákról, a természeti törvényekről, tervezésről, építésről, hajtóművekről, chipekről, ballisztikai szoftverekről, ha az ő dolga csupán annyi, hogy megnyomja a gombot?
Vajon jogosan várunk-e el bármiféle harcászati, taktikai, stratégiai tudást attól, aki elvezet egy modern vadászgépet? Megalapozottan várunk el emberismeretet, az elme, a tudat, a lélek, a személyiség, a társadalmak átfogó ismeretét, vagy akár csak józan belátást, magas fokú etikai érzéket valakitől, aki egy modern bombázó pilótafülkéjében ül vagy egy anyahajó egyik radarkezelője?
Joggal feltételeznénk magasabb rendű tudást a bakától, aki ötszáz méter mélyen az atomtengeralattjáró konyhájában húspépet dob a sütőlapra?
Ősrégi emberi szokás: ahol nincs megértés, ott misztikum van. Vad feltevések, alaptalan fantáziálás. Ezt sokan sokféleképpen használták ki a történelemben.
Amerika európai felfedezését követő évszázadokban gyakorta előfordult: kis létszámú, gátlástalan, agresszív „hódítók” jelentős befolyással bíró indián törzseket, uralkodói dinasztiákat, birodalmakat roppantottak meg. A modern, fejlettebb felszerelés, a törvényeket, vallási előírásokat figyelmen kívül hagyó, a világképet kinevető, maréknyi kardforgató rövid idő alatt elérte azt, amit az azonos felszerelésű, azonos világkép által szabályozott gondolkodású helybéli ellenségek évszázadok vagy évezredek alatt sem tudtak.
A nagyszülők jelentős része értetlenül szemléli a számítógépeket, míg kisiskolás korú unokáik magától értetődő természetességgel játszanak az interneten virtuálisan létező világokban, nyolc országból verbuválódott csapattársakkal, két nyelven szimultán. Ez a különbség vajon azt is jelenti egyben, hogy a fejlettebb technikához szokott unokáik jobbak, különbek, okosabbak, életrevalóbbak nagyszüleiknél?
Mi van akkor, ha jönnek az idegenek – és hazudnak, mint a vízfolyás? Gátlástalan bűnözők, csalók, hamisítók, erőszaktevők, gyilkosok, akiket saját világukban általános megvetés övez, sanyarú életüket teljes körű és kiérdemelt jogfosztottságban töltik, míg a Földön istenként, megváltóként, messiásként, vagy épp gonosz hadurakként, rettegett inváziós flottaként tekintenek rájuk. Esetleg egyezerű kamionsofőrök, szemetesek, vécépucolók a kezuhant űrhajón, melyet egyedüliként éltek túl. Megtörténhet? Miért is ne?
Messziről jött ember azt mond, amit akar. Ha pedig nem látszik embernek, ha olyan technika áll a rendelkezésére, amit a mi világunk még nem tud megvalósítani, esetleg aktuális tudományosnak mondott világképünk szerint nem is lehetséges, az elv fokozottan érvényes.
Én ma besétálhatok egy boltba, és fillérekért olyan számítógépet vehetek, ami elfér egy kis táskában, alig nehezebb, mint fél kiló alma, számítási képességei pedig milliószorosan felülmúlják a második világháborúban megjelenő hírszerző szervezetek együttes számítási kapacitását. Ez nem tesz engem jobbá, különbbé, okosabbá vagy életképesebbé a második világháború hírszerzőinél és mérnökeinél.
Én ma, némi merészséggel, kellő elszántsággal, kevés szerencsével, néhány bankjeggyel beszerezhetek olyan fegyvert, amivel az ókorban csaták kimenetelét dönthettem volna el egymagam. Ez engem nem tesz jobbá, különbbé, okosabbá, életképesebbé azoknál az embereknél, akik akkor éltek.
Tehát, ha valaki eljön egyszer erre a bolygóra az űr sötétjéből, semmi nem garantálja, hogy igazat mond majd, hogy jobb, okosabb, különb, tisztességesebb, becsületesebb, veszélyesebb, életrevalóbb nálunk. Meglehet, ha tudnánk róla a teljes igazságot, hangosan kikacagnánk nevetséges meséit, maradványai rendszertani besorolása pedig a legtapasztaltabb halottkémet is leizzasztaná.
Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a megtévesztés háborúja folytatódik, meg azt, hogy elkezdődött a VADÁSZIDÉNY.