A New Age mozgalom előretörése és a materializmusban való csalódás egyre elterjedtebbé tette a spiritualitás, az ezotéria, a mágia fogalmait. Talán soha nem voltak ezek a szavak olyan általánosan használva, mint éppen jelen világunkban. A hajdani tiltás, az egykori megvetés már csak nyomokban lelhető fel.
Én 1986-ban kezdtem el ismerkedni az okkultizmussal. Abban az időben, internet híján, ez sokkal nehezebb volt, mint most. Beszereztem minden könyvet a témáról, könyvesboltokból, antikváriumokból és könyvtárakból, rendszeresen vásároltam azokat a lapokat, amik legalább érintőlegesen foglalkoztak az engem érdeklő szakterületekkel. Ezekből a könyvekből és újságokból neveket szedegettem ki, amik után könyvtárakban és irattárakban kutattam.
Mindenkinek az okkultizmusról beszéltem, akivel csak találkoztam. Két éven belül teljesen megfeneklett a kutatás, a kör bezárult, nem jutottam tovább. Akkoriban már nyakig merültem a szerepjátékokban, az AD&D és a Call of Cthulhu játékokban, melyekben az okkultizmus fontos szerepet kapott. A Call of Cthulhu az 1920-as években játszódott, nem kitalált környezetben, a játékrendszer kiadója nagy gondot fordított a játékosok segítésére, a javasolt irodalom pedig egészen lenyűgöző listaként jelent meg.
A szerepjátékon keresztül tudtam tovább lépni az úton: újabb teoretikusok és gyakorlati okkultisták neveivel, irányzatok neveivel, könyvek címeivel ismerkedtem meg, és ezek alapján haladtam a kutatásban. Több olyan emberrel is kapcsolatba kerültem Magyarországon, Írországban, Angliában, az Egyesült Államokban és Nigériában, akik komolyan foglalkoztak a tárgykörrel.
Sokféle tanulmányt folytattam, gyakorlati szinten: John Dee, Agrippa, Eliphas Lévi, Aleister Crowley, Gurdjieff, Charon, és mások tanításaival, praktikáival, nyugati és keleti hipnózissal, mesmerizmussal, bőnnel (egy nagyon sötét tibeti ősvallás), indián, szibériai és kelet-afrikai sámántanokkal, buddhizmussal, taoizmussal és shintoizmussal foglalkoztam. Öt éven át, minden nap több órán keresztül végeztem gyakorlatokat. Magyar és külföldi titkos társaságokba léptem be, olyanokba, mint a Golden Dawn, az Ordo Templis Orientis, vagy a Hekáté Barlangjai. Én magam is alapítottam két társaságot.
Sok-sok év napi gyakorlatai, több száz kötetre rúgó szakirodalom elolvasása, ezerszeres megvitatása, ezer órák átbeszélgetése, több ország között folyó levelezés, különféle egyedül és másokkal közösen végzett mágikus tevékenység, több éves alkímiai kísérletezés után, egy napon, egész egyszerűen felébredtem.
Az álom lehet bármilyen mély, az alvás idővel rettenetesen unalmassá tud válni. Kinyitottam a szemem, láttam, és elkezdtem olyan kérdéseket feltenni, amiket nem hogy megválaszolni, de meghallani sem igen akart senki.
A legtöbb vesztest, a legtöbb boldogulni képtelen, a legtöbb összetört embert különféle vallási csoportokban, okkultista körökben, mágiával és alkímiával próbálkozó társaságokban láttam. Minél több érdeklődővel, hívővel és tanulóval találkoztam, minél több tanítót és mestert ismertem meg személyesen, annál inkább kezdett kialakulni bennem valami, amit sokáig képtelen voltam szavakba önteni.
Ám felébredtem, láttam és gondolkodtam. Megértettem valamit.
A spiritualizmus, az ezotéria, az okkultizmus, a mágia és az alkímia létezik. Ezek utak, amiken járni lehet. Csakhogy félreértik őket. Méghozzá nem kicsit, hanem irdatlanul.
A legtöbben, akik e területre lépnek, azért teszik, mert menekülnek. Kiutat, kerülőutat keresnek. Másik utat keresnek.
Csakhogy itt nincs semmi ilyesmi.
A hamis spiritualizmus menekülés, elbujdosás az élet valódi problémái elől. Ez egyike azoknak a halálos mentségeknek, amik oly sok embernek nyújtanak sírt még életében.
A valódi spiritualizmus nem kiút, nem kerülőút, nem menekülőút. A valódi spiritualizmus a továbbvezető út.
Olyan út, ami akkor kezdődik, amikor az emberi út véget ér, amikor a homo sapiens létben már nem létezik semmilyen kihívás és semmilyen nehézség.
Óriási tévedés, hogy valaki képes lesz kilépni az emberi létből, csillagok energiájának parancsolni, a homo sapienst gúzsba kötő törvényeket széttépni, miközben képtelen megbirkózni olyan, ezekhez képest leírhatatlanul pitiáner nehézségekkel, mint egy emberrel való beszélgetés, mint beszélni tízezer emberrel, mint szerelmet vallani, mint kényelmesen megélni, mint hozzájárulni a társadalomhoz, mint a világ részének lenni. Hogyan tudna valaki felemelni egymilliárd tonnát, ha egy grammot sem bír?
A spiritualizmus létezik, de nem azoknak, akik menekülnek még az emberi problémák elől is, nem azoknak, akiknek problémát okoz egy tízezer forintos csekk befizetése, egy húszmilliós autó megvásárlása, egy családról való gondoskodás, tíz kilogramm súlyfeleslege lefogyása, ígéretek betartása, hűség, tisztesség, becsület, erkölcs, etika és még sorolhatnám.
A spiritualizmus azok számára nyílik meg, akik már mindent megoldottak, ami kihívás, probléma, nehézség lehet az emberi életben.
A létező, valódi, igazi spiritualizmus a továbbvezető út. Nem érhető el azok számára, akik menekülnek, nem érhető el azok számára, akiket emberi korlátok megállítanak.
A homo sapiens lét valamennyi leckéjét meg kell tanulni, mielőtt olyan útra léphetnénk, amely magasabbra vezet. A válaszok ideát vannak. Van mit tanulnunk.
Amer történetei nem lettek olyan komolyak, közegükben olyan realisták, mint amilyenek lehettek volna. De az igazi spiritualizmusról szólnak, nem a menekülésről, nem a halálról, nem olyan sírról, melybe élők fekszenek. Először boldogulni kell megtanulni, azután lehet varázsolni. Addig nem. Nos: aki kíváncsi, nem nagyon öregszik.