Sok rosszat tettem életemben, és minden rosszat a jóság kedvéért tettem meg. Bizony, a jóság börtönbe veti a lelket. Én így látom.
A naptári felnőttkor küszöbén, miután megúsztam a hadbíróságot és három év börtönt, leírhatatlan megkönnyebbüléssel szabadultam rá a zajos életre, és gyakorlatilag hat éven át a Fortuna Disco-ban éltem, fent a Várban. Saját fogalmaim szerint habzsoltam az életet.
Mit jelent ez? Önfeledtséget, ha a választ egy szóban kell megadnom. Visszafogottság nélkül viselkedtem, nem járt az eszem nehézségeken, nem törődtem a világgal, a másnap pedig a science-fiction birodalma volt nekem. Az éjszakai élet, három edzőterem, és néhány szerepjáték-klub rendszeres látogatásának következtében több emberrel ápoltam jó viszonyt, mint amennyit ma arcról ismerek.
Egy véletlen folytán ráéreztem a könnyű pénzkeresésre, és elkezdtem kérdezősködni: ki mit venne, ki mit adna? Azután összehoztam a feleket, némi jutalékért. Közvetítő voltam, aki embereket mutatott be egymásnak, miután mindkét félnél lefixáltam az árat. Egy-egy este játszva megkerestem az akkori idők havi átlagfizetését.
A Terminator 2 magyarországi premierjére a Margit-szigeti kertmoziban került sor. Mire kiértünk a szigetre, már leszállt az éj. Nem túlzok: több száz méteres sor állt a jegypénztárnál. Persze, eszembe sem jutott, hogy beálljak a sor végére, csak odasétáltam a bejárathoz, és vártam, hogy az egyik jegyüzér leszólítson. Gond nélkül kifizettem apám háromhavi fizetésének megfelelő összeget a hat jegyért. Már elhelyezkedtünk a nézőtéren, amikor bedübörögtek a Fortuna Disco nagymenői, DJ Bakai Mátyás és társai, Harley Davidson motorokkal remegtetve a földet.
Néhány évvel később meghasonultam önmagammal. Rádöbbentem, hogy mihaszna, önző, aljas és gonosz vagyok. Attól fogva minden iszonyúan nehéz lett. A pénz és a nők elérhetetlen messzeségbe kerültek. Általában harmincnapi kőkemény robotolással sem tudtam annyi pénzt összehozni, mint azelőtt, egyetlen napon, könnyedén.
Az az élet, amit akkor, tizenvalahány évvel ezelőtt otthagytam, hogy hasznos ember legyek, egész idő alatt hiányzott, és hiányzik mai is. A könnyedsége, az önfeledsége, a görcstelensége. A hangos zene, a tánc, a visszafogottságtól mentes cseverészés.
Gyakran mondogattam, hogy őrült vagyok, elvétve még azzal is kérkedtem, hogy gonosz. Valójában azokban az időkben épp ezt tartottam jónak. Jó ember voltam, mindig, életem minden napján – az épp aktuális eszményképem szerint. Az eszményképeim változásával változtam én is.
Nem láttam még kivételt, sem magamnál, sem másnál. Úgy tűnik, mindannyian jók akarunk lenni, és azok is vagyunk, az aktuális eszményképünknek megfelelően.
A BeerSeeWalk rappeli a „Pénzes” című dalban: Nekem is voltak álmaim / de beleragadtak a porba lábaim / feladtam vágyaim / feladtam terveim / fontosabbak az elveim.
Az egyik híres marketingcápa mondta, évtizedes tapasztalattal a háta mögött: az emberek azért nem lesznek sikeresek, mert „jókislányok”, „jófiúk” akarnak lenni, és nem teszik meg a sikerért, amit meg kellene tenniük.
Kinek ártottam legzajosabb, és legkellemesebb korszakomban? Nem emlékszem rá, hogy lett volna valaki, akit különösebben megbántottam volna. Az emberek, akiket összehoztam egy-egy üzlet kedvéért, mindennel tisztában voltak, tudták, mennyi az ár, tudták, mennyi a jutalékom, és elfogadták. Imádtam azt az életet élni, és csupa felszabadult, mosolygós alak vett körül.
Valahogyan beszivárgott a gondolkodásomba egy másfajta jóságeszmény. Ezért változtam meg. Ezért hagytam el egy életet, amiben sikeres voltam, amiben békében éltem önmagammal, egy olyan életszerűség kedvéért, amiből minden hiányzott, amit szerettem. Elég komolyan kellett hinnem abban az új eszményképben, ha gyakorlatilag önmagammal fizettem érte.
A Sötét Út életigenlést, örömöt, gyönyört, könnyedséget, önfeledséget kínál, a Világosság Útja haldoklást, bánatot, önmegtartóztatást, idegfeszültséget, görcsösséget, erőlködést kínál?
Honnan vannak ezek a gondolatok? Honnan erednek ezek a jóságeszmények, melyek szögre akasztanak bennünket, felfüggesztik az erőnket, a halál felé taszítanak, és az összes valamirevaló játszmán kívül tartanak minket, egy szánalmasan pitiáner ál-életre kárhoztatva?
Honnan ered az a gondolat, hogy a jó ember gyenge, visszahúzódó, szelíd, mások lábtörlője, lemond mindenről az elvei kedvéért, hagyja elrepülni az életet, és semmilyen beleszólása nincs a történelembe?
Ha van véleményetek, fejtsétek ki a kommentekben.